Összegyűltünk mind a huszonkilencen, főleg EU-országokból. A német hírügynökség, a DPA irodavezetőjéről kiderült, hogy Lászlónak hívják és 56-os magyar, a TASZSZ tudósítója azt kérdezte, miért megy Bush Budapestre. Szóval jól töltjük az időt, hétágra süt a nap, és egy hollanddal kielemezzük a Paraguay elleni angol győzelmet (merthogy épp nem látjuk a Trinidad és Tobago elleni meccset), meg hogy mi nem vagyunk ott Németországban. A barátságos amerikai külügyes beszól a rácson, hogy már majdnem mind itt vagyunk, nem lehetne-e bemenni, mire az őr morconán visszamorog, hogy majd ha mindenki együtt van. Az amerikai képet vág, mi már megszoktuk. Ezek itt nem cicóznak. Egy korábbi miniszterelnöki vizit során a sajtóattasé kis híján ölre ment az egyik, a fenekén még tojáshéjat viselő, de máris arrogáns éceszgéberrel azon, hogy hány kamerát vihetnek be a magyar tévések az Ovális irodába. (Mi nyertünk, de nem tetlegességgel. Átvertük.)

Végre belül vagyunk a kapun, a turisták irigyen bámulnak minket a világ egyik leghíresebb kerítésének túloldaláról. A sajtóterem a Pennsylvania sugárútról nézve a főbejárattól jobbra eső, lapos szárnyban van. Kennedy idején még fedett uszoda volt, az udvarról két kis lépcső vezet le a szuterénbe. Aki először van itt, aligha érti, hogy a fehér házi tudósítók még nem léptek sztrájkba. Ez a világ legócskább, legkopottabb és legrandább sajtóterme. Van benne vagy hatvan foszló huzatú, félig leszakadt, lyukasra ült moziszék, meg a pódium mellett egy nagy bőrfotel – abban ücsörög két sajtóértekezlet között az ABC operatőre. Biztos otthonról hozta. Nehogy már az adófizetők pénzén kapjon aranyeret!

Nagy örömmel lecsücsülünk az első sorokba, a kezdésig van még háromnegyed óra, készítünk pár obligát szuvenír fotót. Íme. (Ami a kamerákon látszik az persze rendben van.)

Aztán jönnek, és udvariasan figyelmeztetnek, hogy minden szék ülőlapjának élén ott van, kié a hely. A New York Timestől meg a Washington Posttól csak két perccel Hadley előtt jön a riporter, a külföldiek majd a terem végében fognak állni. Még szerencse, hogy fotósból kevés van, így az ő emelvényükön elücsöröghetünk. A legrosszabb a nagy amerikai hírügynökségek, tévék és lapok fehér házi stábjainak. Hátul, a vécé és a kólásautómata mellett vannak a kb. egyszer egyméteres kis kalitkáik, se ablak, se levegő, viszont az alkalmi vendégek mindig tőlük kérdezik, hol a klotyó. Pedig milyen jól hangzik, hogy "fehér házi tudósító". A Duna-tévés kollega szerint az elnöki apparátus direkt nem újítja fel a termet. A sajtót ellenségnek tekintik, ezeknek nem jár egy rendes szék vagy emberhez méltó környezet.

A külföldieknek meg semmi se jár. Például kérdezni se nagyon lehet. Ha az elnöki szóvivő már nagyon a sarokba szorul, rámutat az indiai hírügynökség tudósítójára, aki megbízhatóan kérdez valamit a pakisztániak kasmíri aknamunkája elleni amerikai fellépésről. Ezen kívül semmi. Jön például (jókora késéssel) Hadley, direkt azért vagyunk ott huszonkilencen, hogy a Bush út előtt okosakat kérdezzünk. A főtanácsadó monoton hangon eldarálja a Bécsről és Budapestről előre megírt egy-két bekezdést, meg a programot, és felnéz: – Kérdés?

Fellendül ötven kar, magabiztosan rámutat az első sor szélén ülő amerikaira, aki azonnal az Abu Muszab az-Zarkávi megölése után a helyszínen lefoglalt al-Kaida dokumentumok operatív felhasználásáról kérdez. Az USA-EU csúcs legközelebb abban a kontextusban merül fel újra, hogy mi lesz Iránnal. Hadley türelmesen elmagyarázza, hogy az brit-francia-német-amerikai-orosz-kínai ügy. Szorgalmasan lengetjük a kezünket, de semmi eredmény. Nem véletlenül van a nyakunkban piros akkreditációs kártya, a nemzetbiztonsági főtanácsadó pontosan tudja, kire nem szabad rámutatnia. Egy spanyolnál véletlenül elrontja, de szerencséje van, mert nem a bécsi csúcsról kérdezi, hanem arról, hogy Zapatero miniszterelnök miért nem kap két éve fehér házi meghívást. (Mindenki tudja a választ: mert kivonta a csapatokat Irakból. Hadley persze nem ezt mondja, és több külföldi véletlenül se kérdezhet.)

Akit érdekel, itt elolvashatja az egészet angolul.

A magnóban nem kell megfordítani a szalagot, harminc perc múlva már kívül is vagyunk a kerítésen. Nem kérdezhettünk rá se a vízumkényszer eltörlésére, se a magyar reformok washingtoni fogadtatására, se az elnök 1956-tal kapcsolatos mondanivalójára. Nagy nehezen fogok kiszenvedni negyven-ötven sort a lapnak. A sarki bisztróban megvigasztaljuk magunkat egy jeges tejeskávéval, kicsit panaszkodunk és nézzük a Fehér Ház kerítését. Eszembe jut a régi ingatlanos mondás: "Location, location, location!" (Csak a hely számít.) Tovább a Világfaluba blogba

Kingabrit: (mellékszál)

"Mi harman irtozatosan intenziven vagyunk egyutt. Most irhatnam azt, hogy amikor Andras itthon van, egy perc nincs, amit nem velunk tolt, igy, szo szerint. Folkelese pillanatatol, amikor berohan a szobankba es kettonk koze furja magat es kezdodik a reggeli hancur, a hetvegi delelottokon kozos csaladi programokig (igen, minden hetvege mindket napjanak egesz delelottjen es delutanjan egyutt vagyunk, fizikailag egyutt, mi mindenhova egyutt megyunk, mind a harman, parkba, jatszoterre, boltba, kozertbe, szamlat fizetni, kocsit mosni, mami fodrasznojehez, apa szamitogep uzletebe, mindenhova, amikor pici volt, meg a vecere is jott velunk, ott ult, amig mi be nem fejeztuk a dolgunkat, igen, ennyire igy)." Tovább a blogba

Olajos: Olajozott viszonyok - avagy Papa nyomoz

"A könyv még meg sem jelent, de már részleteket kellett belőle kivenni a szerzők biztonsága érdekében. A legszerényebb becslések szerint is 3000 milliárd az elsíbolt pénz. Ha ezt összevetjük az államháztartás hiányával, akkor látható: bizony nagyon jól jönne az államnak ez a magánzsebekbe büntetlenül vándorolt pénz." Tovább a blogba

Kurama: tangó

"Még el se háltuk a szerelmet, amikor azt írta, szakítani akar a társával, tiszta lapot nyitni velem, majd két nappal később azt, hogy megriasztja ez a sok érzelem, ami bennem kavarog, visszavonulót fújtam erősen, és akkor fél nap múlva már arról írt, hogy mindent megkapok tőle, amit csak akarok. Ha eltűnök, utánam nyúl azonnal. Éjjel fél háromkor sms: ébren vagyok-e, és amikor azt írom, hogy ha akarja, igen, akkor azt írja vissza, hogy akarja." Tovább a blogba

Égi tünemény: Nevetés és felejtés

"Amikor ez a borzalom elkezdődött, lassan már két hónapja, féltünk, pánikoltunk, kétségbeestünk. A mindennapjainkra ráült a félelem, hiszen napokat, legfeljebb pár hetet jósoltak az orvosok Szonjának. Azóta eltelt másfél hónap, és még mindig itt van velünk, mosolyog, igaz, sokat üvölt is. De hát majd' minden baba ezt teszi, ez a dolguk." Tovább a blogba

Alma: A tőzsdék hirtelen...

" Nagyot szakadtak a tőzsdék kedden, - igaz már hétfőn arról irt az FT, hogy az emerging markets viharoknak néz elébe. Aztán Japán, NY, Moszkva, Kelet-Európa, Budapest, zuhanások, 3-6% (vagy még több). A dollár erősödik, - mindenki kamatemelést vár - Fed-től is, az EU közp. banktól is. Menekülés a részvényektől. (Kötvénybe?) De ennél azért komolyabb a helyzet." Tovább a blogba

(nolblog)