Trianon revíziójával fenyeget a székely nemzetgyűlés

Székely nemzetgyűlést hívott össze a hét végére a Székelyföld területi autonómiáért síkraszálló Székely Nemzeti Tanács (SZNT). A szombati rendezvényre Gyergyóditróban kerül sor.

Csapó József SZNT-elnök szerint a március 15-i hasonló jellegű székelyudvarhelyi népgyűlést követő mostani fórum a tervek szerint a Székelyföld önálló közigazgatási régióként történő meghatározásáról dönt, s a Székelyföld önkormányzását rögzítő dokumentumot fogad el, amelynek később a román kormány és az európai fórumok előtt kívánnak érvényt szerezni.

Ferencz Csaba SZNT-alelnök kijelentette: az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés azóta sem teljesített ígéreteinek akarnak érvényt szerezni. Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke közölte, hogy amennyiben a székelyföldi autonómia ügyében záros határidőn belül nem történik előrelépés, a trianoni békeszerződés revízióját fogják követelni.

Az RMDSZ szerint a ditrói rendezvény pusztán MPSZ-es kampánycélokat szolgál. Albert Álmos, a szövetség Kovászna megyei szervezetének elnöke úgy véli, az autonómiát nem nyilatkozatokkal és gyűlésekkel, hanem kizárólag politikai tárgyalásokkal és parlamenti támogatással lehet megvalósítani. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke leszögezte: a szövetségen belül fel sem merül a trianoni békeszerződés felülvizsgálatának gondolata, hiszen a romániai magyarság gondjait párbeszéddel, s nem pedig fenyegetésekkel lehet orvosolni.

Ditrói magyarok egy csoportja nyílt levélben tiltakozott a rendezvény ellen. Szerintük a szervezők önjelölt vezetők, akik a helyi székelyek véleményét nem kérdezték meg. Hangsúlyozták: "néhány volt kommunista káder, például Csapó József, Fekete Károly és Borsos Géza, akik korábban a tudományos szocializmus fejlesztésével foglalkoztak", saját érdekeik érvényesítésére használják fel a trianoni békeszerződést.

Tiltakoznak az ellen is, hogy "egy háromszéki munkanélküli Gyergyóditróba jöjjön, és megpróbálja feltalálni a meleg vizet, miután terveik már megbuktak Udvarhelyen és Brüsszelben is". Úgy vélik, az ilyen rendezvények csakis arra adtak alkalmat, hogy Székelyföldre még több román rendfenntartó erőt telepítsenek, ami jelentősen hozzájárult a térség elrománosodásához, s nem utolsósorban az 1990 márciusi marosvásárhelyi véres események megismétlődéséhez vezethet.

Az SZNT vezetői ezzel szemben úgy látják, hogy az autonómia érdekében valamennyi magyar szervezetnek össze kellene fognia, s ennek érdekében Markó Béla RMDSZ-elnököt is meghívták a szombati ditrói rendezvényre, amelynek részleteiről a román sajtó folyamatosan tájékoztatja a románságot, s amelyre - konfliktustól tartva - a bukaresti belügyminisztérium is fokozottan odafigyel.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.