Minőségi tanrabszolga?

Tegyünk egymás mellé két összeférhetetlen fejleményt. Az egyik: jogerősen elítélték a miskolci önkormányzati iskolák szegregációs gyakorlatát. Először történt ilyen, és reméljük, nem utoljára. A másik: a kormány arra készül, hogy a tanítók, tanárok kötelező óraszámát s ezzel a munkaidejét húsz százalékkal megnövelje, s az ily módon megtakarított létszámot kivonja az iskolákból.

Ez a két fejlemény azért nem fér össze, mert nem kivonni, hanem bevonni kell munkaerőt, ha azt az irányt és azt a szemléletet kívánjuk követni, amit a debreceni ítélőtábla határozata tükröz - mindazzal együtt, amit az oktatási kormányzat az elmúlt években tett és kezdeményezett annak érdekében, hogy Magyarország iskolái Magyarország gyermekeit és velük a jövő magyar társadalmát ne szétszabdalni, hanem összetartani, összenevelni törekedjenek.

Elvárnánk a tanártól, hogy ne "tanterv-lebonyolító automata" (Németh László), hanem önállóan tervező-alkotó egyéniség legyen; hogy ne száműzze a "kényelmetlen" gyerekeket gettóiskolába, bukott szamár vagy gyogyós státusba; hogy tartalmas, egyedi jellemzéseket készítsen legalább a legkisebbekről egyetlen ítélő számjegy helyett; hogy a gyermek jogait és méltóságát tartsa tiszteletben, és mondjon le azokról az autoriter eszközökről, amelyek ezzel nem férnek össze; hogy nézzen szembe a rasszizmus kísérteteivel a rábízott közösségekben és önmagában; hogy "szocializálja össze", már amennyire lehetséges, a különböző életmódokból, szubkultúrákból érkezett gyerekeket; hogy fölzárkóztasson, kibontakoztasson, személyre szabottan neveljen; hogy életvezetési útmutatókkal szolgáljon; hogy szabadidejét a gyerekek szabadidejével lekötve élményeket adjon és élményközösséget teremtsen, miközben már az ő költségeinek a megtérítése is tiltva vagyon.

A kormány egyébként joggal és helyesen egy sor olyan minőségi követelménnyel állítja szembe a pedagógusokat, amelyek pluszenergiát (főleg szellemi energiát, idegi állóképességet, kreativitást) igényelnek, akkor ezzel párhuzamosan nem növelheti a mennyiségi követelményeket, hiszen ezek már eddig is túl nagyok voltak ahhoz, hogy kellőképp érzékeny, toleráns, igényes és kreatív maradhasson a pedagógus. Akik azok maradtak, túlhajszoltak, kizsigereltek, s alkalmasint előbb-utóbb kiégnek.

A pedagógiai konzervativizmus, az intézményi tehetetlenség ellenálló ereje önmagában is elég nagy, a kormány pedig a minőségi-mennyiségi kettős préssel egyesíti a konzervativizmus és a kizsákmányoltság ellenálló erejét, holott éppen energiákat kellene fölszabadítania, hogy ki lehessen szabadulni a megszokások rabságából.

Elénk tesznek összehasonlító számokat, melyek szerint a magyar pedagógus nincs eléggé kihasználva, mert kevesebb a kötelező óraszáma, mint a Lajtán túli kollégáinak. Csakhogy a magyar iskolából már eleve kispórolták az asszisztenciát, ezért a magyar pedagógus nemcsak pedagógus, hanem közönségszervező, szabadidő-szervező, ünnepségszervező, technikai munkatárs, szertáros, pénztáros, hoppmester, lakberendező és szállítómunkás - munkaideje ama részében, melyben boldogabb nyugati kollégái a szakmájukat művelhetik. Most pedig a szakmájukon kívül ledolgozott részt még egyszer ledolgoztatnák velük a szakmájukban is. Kétségkívül egyszerűbb a pedagógustársadalmat takarékossági terror alá helyezni, mint az intézményrendszert racionalizálni.

De ha a kormány a könnyebb úton indul el - lefelé, akkor a pedagógusokat is arra tereli. Az emberszabású iskola pedig az ellenkező irányban van.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.