Tüntetés a Hajógyári-sziget beépítése ellen

Civil szervezetek tartottak demonstrációt a Hajógyári-sziget délirészének beépítése ellen az óbudai önkormányzat épülete előttcsütörtökön; a III. kerületi képviselő-testület a tüntetés idejénrendkívüli ülésen elfogadta a terület új szabályozási tervét, amilehetővé tenné a beruházást; e döntést Tarlós István polgármesterazonnal felfüggesztette.

A mintegy két tucat tüntető nevében felszólaló Toplak Zoltán azt közölte: céljuk az, hogy felhívják a figyelmet a beruházás környezeti hatásaira, így a többi közt a forgalomnövekedésre, zaj-, és levegőszennyezésre, ami elsősorban Óbudát érinti majd negatívan. Súlyos felelőtlenségnek mondta Budapesten minden négyzetméter zöldfelület beépítését.

Utalt arra, hogy az elképzelések szerint a volt hajógyár területén a többi közt szálloda, konferenciaközpont, apartmanhotel, kaszinó és sportpálya épülne. A zöld szervezetek szerint napi legkevesebb 24 ezer látogatóval lehet számolni, rendezvények idején pedig ennek akár többszörösével is.

A hivatal előtt demonstrálók transzparenseket emeltek magasba a többi közt azzal a felirattal: " mi ér többet, a mi egészségünk, vagy a befektető profitja?", "nekik álomsziget, nekünk rémálom". Utóbbival arra utaltak, hogy korábban Demszky Gábor főpolgármester "álomsziget-beruházásnak" nevezte a 400 milliárd forint összértékű magánbefektetői projektet. A Fővárosi Közgyűlés április 27-ei ülésén, egyetértési jogával élve, zöld utat adott a beruházáshoz.

A III. kerületi testület többsége, MDF-es és MIÉP-es képviselők ellenszavazataival 24 igen, 5 nem és egy tartózkodás mellett elfogadta a kerület Hajógyári-szigetre vonatkozó szabályozási tervét. Tarlós István (független) polgármester ezt követően azonnal bejelentette: felfüggeszti a döntést, és újratárgyalásra "utalja" azt a június 30-ai testületi ülésre.

Közölte: kezdeményezi, hogy addig a környezetvédő szervezetek és a beruházó között kerüljön sor egy közvetlen megbeszélésre az önkormányzatnál. Kitért arra is: jogilag tisztázni kell: ha az új szabályozás nem lép életbe, akkor szeptemberben "visszaáll-e" az eredeti szabályozási terv, ami nagyobb beépítési lehetőséget tenne lehetővé a beruházó számára.

Az éles vitákkal kísért képviselő-testületi ülésen a szabályozási terv támogatásának indokai között hangzott el a többi közt, hogy sikerült közel felére csökkenteni a beépíthetőség mértékét. Utaltak arra is, hogy a sziget déli része másfél évszázada nem zöld terület, hanem ipari terület, ott azóta gyár áll.

A polgármester az ülésen arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintett területet nem az önkormányzat adta el, hanem "annak feje fölött" az állam; az ÁPV Rt. Mint mondta, nem állt módjukban megakadályozni az eladást, és csak az "ügy vége" érinti az önkormányzatot.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.