Fővárosi támogatás az A38 Hajónak

A főváros évi 20 millió forinttal támogatja az A38 Hajó tevékenységét - jelentette be a hajó fedélzetén tartott sajtóértekezleten Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere.

A támogatásról szóló megállapodást a helyszínen írta alá a főpolgármester és Bognár Attila, a hajó tulajdonosa. Bognár Attila felidézte, hogy már 2001-ben támogatást keresett ehhez a kulturális tevékenységhez. A hajó 2003-ban kezdte meg tevékenységét, s mint Demszky Gábor hangsúlyozta, a dunai szórakozóhely működése azóta is sikertörténet. Programjait bőséges választék, minőség jellemzi - szögezte le a főpolgármester.

Utalt a Hajó ideális helyére, s megemlítette, hogy a máris vannak újabb igények hasonló hajók megnyitására, konkrét kérések is érkeztek a fővároshoz.

A szerdán aláírt megállapodásban az A38 Hajó vezetői vállalták, hogy több nagyszabású fővárosi kulturális eseményt szerveznek. Ezek közé tartozik a tavaly ősszel Prága bemutatkozásával, Václav Havel volt államfő részvételével indult My City (Az én városom) sorozat folytatása és a magyar jazz legjobb előadóinak koncertsorozata.

A Közhasznú Társaság képviselői, azaz a A38 gárdája az idén Chisinau, Krakkó és Varsó sokoldalú bemutasát tervezi. "Képben van" már Helsinki, majd Moszkva és London következhet, és szeretnének egy délszláv várost is meghívni.

A Hajó 5-5 alkalommal világhírű külföldi és hazai zenészek koncertjeit is megszervezi, és segítséget nyújt az EU Kultúra 2000 programja által támogatott rendezvények, köztük a Jazz Odüsszeia, valamint a fővárosi nagyrendezvények szervezéséhez. A támogatás kifejezetten ezekre a célokra használható fel, az összeget elkülönítetten kell kezelni. A Kht-nak tételesen el kell számolnia a főváros felé.

A 2003. áprilisa óta eltelt bő három évben egy nemzetközileg is elismert koncerttermet sikerült kialakítani a Hajón, ahol a budapestiek estéről estére színvonalas, sokszínű produkciókkal találkozhatnak. Nem a tömegízlést követi a Hajó vezetése, hanem inkább ismeretbővítő, alternatív kulturális missziót teljesít. Minden korosztály megtalálja a számára kedves előadót, stílust, vagy társaságot. Világhírű előadókat, zenészeket tudnak a fedélzetre csábítani.

A Fővárosi Önkormányzat sajtóanyaga kiemeli, hogy a Hajó a város déli irányú terjeszkedésével összhangban kitűnő helyre települt. Elég a nagyobb újbudai fejlesztésekre, az infoparkra, az egyetemi városrészre, a Kopaszi gát projektre vagy az Új Buda Centerre gondolni.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.