Zöld Hét - zöldségek nélkül
Hiszen az unió országaiban a madaraknak "csupán" 43, az édesvízi halaknak 52, míg a hüllőknek és a pillangóknak 45-45 százalékát fenyegeti a kipusztulás veszélye. Minthogy a baj ennyire szembetűnő és közvetlen, egyesek szemében némiképp frivolnak hatott az idei uniós Zöld Hét eredeti kérdésfelvetése: összeegyeztethető-e az EU-ban a gazdasági fejlődés a biológiai sokféleség megőrzésével?
Szerencsére inkább csak a kérdés sugallt kincstári optimizmust - a hagyományos brüsszeli ökológiai összejövetelre meghívott politikusok és szakemberek válaszaikban visszafogottak és realisták voltak. A legderűlátóbb prognózist még az Európai Bizottság jelentése tartalmazta - ám még ez is csak addig a jóslatig merészkedett el, hogy a biodiverzitás romlása 2010-re megállítható a közösség határain belül.
De a tényekkel összevetve még egy ilyen cél is meglehetősen merésznek hat - legalábbis a legtöbb zöldszervezet számára. A Természetvédelmi Világalap (WWF) és az Európai Környezeti Iroda (BBE) szerint például a Barroso-bizottság a növekedés és a munkahelyteremtés feladataihoz viszonyítva másodrangú teendőnek ítéli a környezet védelmét. E véleménnyel vitatkozva Morgens Peter Carl, az Európai Bizottság környezetvédelmi főigazgatója hangoztatta: "A biológiai sokféleség eróziója talán nem vetődik fel olyan drámai módon, mint a klímaváltozás. De látni kell: a biodiverzitás az élet alapja, ennek lerombolása lassú öngyilkosság."
Egyébként az unió bizottsága maga is egyetért az ökológusokkal abban, hogy az EU - a természeti erőforrásokat illetően - "lehetőségei felett él", vagyis: kisebb forrásfelhasználással kellene a jövőben többet termelnie, miközben az unió azért ezután sem szándékozik korlátozni a növekedést.
Hogy mennyire él vissza az unió a természet adta lehetőségekkel, arról megoszlanak a vélemények. Georgina Mace, a londoni Zoológiai Intézet tudományos igazgatója például a Zöld Héten kétségeit hangoztatta az EU-programmal kapcsolatban, mert szerinte a természeti rendszerek regenerálódásához nem évek, hanem évtizedek szükségesek. Fred Langeweg, a Holland Környezetvédelmi Nemzeti Intézet kutatója ugyancsak "kevéssé realisztikusnak" mondta a 2010-es dátumot, és szerinte a gazdasági fejlődés, valamint az ökológiai erózió problémáját külön kellene inkább kezelni. Volt a résztvevők között olyan is, aki egyenesen megkérdőjelezte azt, hogy a mai politikai rendszerek egyáltalán alkalmasak volnának ilyen volumenű és típusú problémák megoldására. Christopher Flavin, a Worldwatch elnöke azonban a maga részéről bizalmat szavazott a politikának, elvetette a "katasztrófa-forgatókönyvet", és reményét fejezte ki, hogy a ma adott keretek között is fellelhető lesz majd alternatíva.
Ehhez azonban általános vélekedés szerint viszonylag gyorsan lépni kellene. Mathis Wackernagel a Global Footprint Network kutatási eredményeit ismertetve például annak az aggodalmának adott hangot, hogy az emberiség "kimeríti bolygónk biokapacitását". - Ha így folytatjuk, a világnak két bolygóra lesz szüksége 2050-ben, hogy kielégíthesse szükségleteit - tette hozzá. Ugyancsak őszerinte a megoldás az lehetne, ha előbb pontosan fel lehetne mérni a rendelkezésre álló természeti erőforrásokat, és a megapoliszok a fenntartható fejlődés perspektíváját szem előtt tartva kezdenék el az szükséges adaptációt. Városaink, fogyasztási módunk, élelmiszer-termelésünk és energetikai szektorunk radikális koncepcióváltása nélkül az emberiség léte veszélybe kerülhet - ez a megállapítás a brüsszeli találkozó fő üzeneteként is felfogható földrészünk vezető ökológusai részéről.
Brüsszel, 2006. június
