Amire az államtitkári kar megtizedelése vagy a tartós népszerűségvesztéssel fenyegető megszorító csomag nem volt képes, azt az erdőkérdés kis híján elérte: átmenetileg éket vert a nagyobbik kormánypárt politikusai közé. Ha a védett erdők fennhatósága az agrártárcától a környezetvédelmi minisztériumhoz kerül, a szocialista képviselők egy része nem szavazza meg a kormányprogramot - ismereteink szerint ezzel a fenyegetéssel állították meg a környezetvédők régi óhajának teljesítését célzó kezdeményezést.

A koncepcióváltás legkézenfekvőbb indoklását egy nemzetközi zöldszervezet magyar aktivistájától hallottuk: eszerint a jelenleg FVM-felügyeletű erdészeti részvénytársaságok igazgatótanácsai és felügyelő bizottságai tele vannak a nagypolitika és a gazdasági elit reprezentánsaival, és aki esetleg nem vadászik, azt is meg lehet környékezni egy hétvégére átengedett vadászlakkal, egy őzgerinccel vagy ajándék tűzifával - egyszóval az erdészeti cégek tényleg a legnagyobb lobbierejű csoportosulások közé tartoznak. Azok kedvéért, akik szerint a dolog ennél valamivel bonyolultabb, felvázoljuk a vitázó felek érvrendszerét, kiegészítve némi nemzetközi kitekintéssel.

A védett erdők kezelését nemcsak a zöldek, hanem a természetjárók, az erdészek, sőt az erdőtulajdonosok egy része is a zöldtárcánál látná szívesen. Máté László, a WWF erdészeti programvezetője által összefoglalt érveik között szerepel, hogy jelenleg ugyanazt az állami feladatot - a védett erdőterületek felügyeletét - két, közpénzből fenntartott intézményrendszer (a nemzeti parki igazgatóságok és az erdészeti részvénytársaságok) látja el, ráadásul az utóbbi a sok, jól fizetett tisztségviselő miatt igen drágán. Az FVM-et mint erdőkezelőt alapvetően azért nem szeretik, mert az agrártárca az erdészeti hatóság működtetésén túl egy fillért sem fordít a védett erdőkre. További szempont, hogy a védett erdők jelentik talán az utolsó nagy állami vagyontömeget, amit máris sokan privatizálnának - ennek megakadályozására inkább a KVVM lenne hivatott. A részvénytársasági működés tartósan amúgy is képtelen megbirkózni az erdőügy legkomolyabb problémáival: a falopással, illetve a vadtúltermelés, és egyáltalán a vadásztatás ellentmondásaival.

A másik oldal érveit írásban kaptuk meg az erdőgazdaságok, illetve az erdőtulajdonosok szakmai szervezeteitől (FAGOSZ, MEGOSZ). Mint írják, az ország több mint egynegyedét kitevő erdők kezelését csak a területfejlesztéssel, illetve "a többi művelési ággal" együtt lehet elképzelni, vagyis az FVM kebelén belül (szerintük emiatt egyszerűbb volna a természetvédelmet is oda integrálni). Azt állítják: az erdőfenntartásban az erdészek a legtapasztaltabbak, hiszen már jóval az első zöldszervezetek megalakulása előtt is ezzel foglalkoztak, és lényegesen nyitottabbak a civilek, illetve az erdőtulajdonosok kéréseire, mint a - például a természetvédelmi kártalanítások ügyében - sokszor valóban lassan mozduló zöldtárca. Hivatkoznak továbbá több százezer ember (erdészek, erdőtulajdonosok, a faiparban dolgozók és családtagjaik) érdekeire, amelyeket állításuk szerint ők képviselnek.

Hogy kinek van igaza, azt az érvek alapján ki-ki mérlegelheti. Egy bizonyos: az erdőkezelés hosszú távú érdekei gyakran kerülnek összeütközésbe a rt.-k rövid távú üzleti szempontjaival. Nem véletlen, hogy a nyugat-európai erdők többségében a természetvédelem a gazda, a részvénytársasági kezelésre inkább csak Csehországtól keletre találni példát.

A védett erdõk jelentik talán az utolsó nagy állami vagyontömeget