Éppen gondolkodom

Amikor Caligula, elmélyülvén saját bonyolult lelkében, felfigyelt rá, hogy mintha kezdene istenné válni, tüstént periodikusan visszatérő, hatalmas sportversenyek megrendezését jelentette be.

A köz véleményét akkor még nem telefonos felvétellel kutatták, de abban biztosak lehettek, hogy a római populáció legalább 79 százaléka örömmel venne valami ilyesmit. (Sőt, még ennél is nagyobb támogatottságot élvezett egy másik, akkor szokásban volt népélveztető módszer, az alkalmi pénzosztás.) Nem volt rossz időszak, anyagilag semmiképpen, de ínség idején nem is a diszkoszt szokták elhajítani. Lehet, hogy ez magyarázza, de mintha nálunk, a mai Magyarországon is változóban lenne valami. A főpolgármester "szívvel-lélekkel" kiáll az olimpia megrendezése mellett, s ez azért gyanús. Az elmúlt másfél évtizedben mindig volt egy olyan érzésem, hogy a fővárosi főpolgármesterek nem szoktak csak úgy "szívvel-lélekkel" kiállni a budapesti búcsúnál nagyobb rendezvények mellett, viszont általában Demszky Gábor szokott lenni a főpolgármester.

A kormány is kiáll, hallom Szilvásy Györgytől, de ez más. Már Medgyessy Péter is kiállt, igaz, eddig nem voltak az ügynek különösebb konzekvenciái. A világért sem akarnám elrontani senkinek a játékát, ráadásul privátim én az első pillanattól úgy gondolom, hogy az olimpia rendezését még megpróbálni is érdemes, valahogy mégsem lehet az egészről cinizmus nélkül beszélni. Nyilvánvaló, hogy az ilyen óriási vállalkozások indításához szükség van vajúdásra. Az is természetes, de legalábbis érthető, hogy sok politikai szereplő nem szeret olyanokat mondani, hogy "ezen éppen gondolkodom, majd szólok, ha van véleményem", s a média és a politikai ellenfelek sem nagyon hagyják. Csak éppen ezek a hoszszú, rögös utak a szívvel-lélekkel való kiállásig nagyon elhasználják a máshoz szokott szíveket, valamint lelkeket.

Van azért remény. Demszky népszavazást akar kiíratni az ügyben, s ez szerfelett jó ötlet. Nálunk az utóbbi időkben nagyon be szoktak jönni a referendumok. Várakozásom szerint egészséges, tárgyszerű vita lesz, az utolsó szögig kitárgyaljuk majd az egészet. Szijjártó Péter már bele is kezdett, azt mondta, most már késő. Rendben is lenne, ha magára célzott volna, de nem. Szerinte már négy éve kellett volna. Ez így tényleg építő, s ehhez valóban értünk is, átbeszélni, hogy mit kellett volna és mikor. Szerencsés azonban, hogy az egész ügy a futball-vb idején jött elő, most ugyanis még nagyon élő a fájdalom: bárki is fogja intézni az olimpia ügyeit, már most meg kell ígérnie, hogy nem az RTL Klub fogja közvetíteni nekünk, mert különben biztosan érvénytelen lesz a népszavazás.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.