Miskolc: klóroznak és a feljelentést vizsgálják

Miskolcon 2145-re emelkedett a szennyeződött víz fogyasztásával összefüggésbe hozható megbetegedések száma.

A hó eleji esőzések nyomán egy felhagyott művelésű bányaterületről kiöntött víz szennyezte el a városi vízmű miskolctapolcai kútját. A kutat azóta kizárták a hálózatból, a vezetékeket fertőtlenítik. Az ÁNTSZ azt közölte, hogy a víz tízperces forralás után fogyasztható.

A Mivíz Kft. szakembereitől tegnap megtudtuk: a következő napokban a szokásos klórmennyiség többszörösét juttatják a hálózatba, s reményeik szerint az ÁNTSZ rövid időn belül forralás nélkül is fogyaszthatónak minősíti a csapvizet.

A miskolci Semmelweis kórház fertőző osztályán tegnap 109 beteget ápoltak, akik Koleszár Lajos igazgató szerint három nap után meggyógyulnak.

Egy magánszemély feljelentést tett a miskolci ügyészségen az ivóvíz szennyeződése nyomán bekövetkezett megbetegedések miatt - tudtuk meg Martossy Györgytől, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivőjétől. Az ügyészségnek három nap áll rendelkezésére, hogy eldöntse: fennáll-e valamilyen bűncselekmény gyanúja. (R. T.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.