Irtanak, égetnek, dózerolnak

Tegnap délutánig nem találtak újabb fertőzéses gócot a Kiskunmajsa környéki baromfitelepeken, Szank településen viszont a korábbi megbetegedések miatt a belterületen tartott baromfit is összegyűjtötték és elpusztították.

A híresztelések ellenére Tázláron (Bodoglár szomszédságában) nem találtak újabb fertőző gócot - közölte Molnár Zoltán Bács-Kiskun megyei főállatorvos. Molnár doktor pontosította tegnapi információnkat: a Móricgáton vasárnap felfedezett góc összefüggésbe hozható az elsőként felfedezett bodoglári teleppel, a szintén vasárnap felfedezett szanki eset viszont független attól. Szankon a helybeliek már vasárnap attól tartottak, hogy a belterületen is ki fogják irtani a házaknál tartott baromfit. Tegnap délután aztán - mint Molnár Zoltán közölte - valóban hozzáláttak a baromfi összegyűjtéséhez és megsemmisítéséhez a település belterületén is, mivel a szanki góc helyszínétől számítva beleesik az egy kilométer sugarú körbe. Itt nem nagy létszámról, inkább sok udvarban viszonylag kevés szárnyasról van szó, de ez is megviseli az embereket.

A megyei főállatorvos megerősítette: a bodoglári telepen, ahol a fertőzött állományt találták, a földet eldózerolják, az állatok szálláshelyéül szolgáló fóliasátrat pedig elégetik, mivel a szakadozott fólia terjesztheti a fertőzést. Molnár Zoltán utalt arra, hogy az előírások szerint állományváltáskor egyébként is fertőtleníteni kellene és legalább betárcsázni a baromfitrágyával szennyezett területet.

A tömeges baromfiirtás során nem kis gondot okoz, hogy kik szedjék össze a megsemmisítésre szánt állatokat. A megyei főállatorvos szerint erre nehéz embert találni, Bodogláron is megtörtént, hogy kollégái kényszerültek erre a munkára, mert a felfogadott emberek egy idő után nem voltak képesek tovább csinálni, katonákat viszont nem lehet kirendelni erre a tevékenységre. A múlt szombati kiskunmajsai fórumon Molnár azt javasolta az állattartóknak, maguk fogdossák össze és hordják ki az elgázosító kamionhoz a baromfit, ám kérésének nem lett foganatja.

Ha bebizonyosodna, hogy az emberre is veszélyes H5N1 vírus miatt pusztultak el a bodoglári libák, az állat-egészségügyi teendőkön ez sem változtatna.

Süth Miklós országos főállatorvos tegnapi tájékoztatóján elmondta: a fertőzött és gyanús területeken továbbra is fenntartják a karantént, és folytatják az állomány leölését. Reményei szerint az akció legkésőbb csütörtökre befejeződik. Az elsődlegesen érintett "A" terület vírusgócnak minősülő telepein, Bodogláron, Szankon, és Móricgáton kedd estig 343 ezer szárnyast semmisítettek meg, a végső szám 389 ezer lesz. A területen jelenleg 28 állatorvos és hatvan segítőjük dolgozik. A leölt állatokat az ATEV két telephelyére szállították. A főállatorvos elmondta: arról, hogy a fertőzött telepeken az emberre is veszélyesnek minősülő H5N1 vírus ütötte-e fel a fejét, a hét végére várható a laboreredmény.

A magyarországi madárinfluenza miatt Japán kedden elrendelte a magyar baromfi, illetve baromfihús importjának átmeneti leállítását. A japánok Magyarországról 331 tonna libamájat importáltak. (B. Z.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.