Kétezer felett a víztől megbetegedettek száma Miskolcon

Kétezer fölé emelkedett a szennyezett víztől megbetegedettek száma Miskolcon, kórházba ezúttal 21 új beteg került - közölte a megyei tiszti főorvos. A megyei főügyészség szerint a vízszennyezés ügyében egy magánszemély beadványt juttatott el az ügyészségre.

A folyamatos járványügyi vizsgálatok, adatfelvételek és pontosítások alapján a bejelentett megbetegedettek száma eddig összesen 2145, újonnan 21 beteg került kórházba - mondta Bodnár Judit, az ÁNTSZ megyei vezető főorvosa. Hozzátette: a vízminőséget folyamatosan vizsgálják.

A betegek székleteiből a vizsgálatok eddig összesen kilenc esetben Calici vírust, 28 betegnél pedig Campylobacter baktériumot igazoltak. A fertőzés emberről emberre terjedése a hasmenésben szenvedő betegek környezetében fordulhat elő, ezért megelőzésképpen a személyi higiénés szabályok betartására, gyakori kézmosásra, az illemhely fertőtlenítésére szólít fel az ÁNTSZ, amely a vízfogyasztásra vonatkozó szigorú vízforralást továbbra is fenntartja.

Martossy György, a megyei főügyészség szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy nevesített magánszemély felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az ügyészségre.

Azt kéri: állapítsák meg egyebek között azt, hogy a lakosság nem megfelelő tájékoztatásáért felel-e valaki, vagy valamely cég, miként a szennyeződés nem megfelelő kezeléséért is.

Az ügyészségnek három napja van arra, hogy eldöntse vizsgálatot indít-e, vagy egyéb törvényességi felülvizsgálatot kezdeményez az ügyben - mondta a szóvivő.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.