Demszky nem vár gyors eredményt az MSZP-vel kezdődő tárgyalásokról

Megegyezésre törekszenek a fővárosi szabad demokraták az önkormányzativálasztással összefüggő kérdésekben a szocialistákkal most kezdődőkoalíciós egyeztetésen - nyilatkozott Demszky Gábor.

A főpolgármester elmondta, hogy a szocialistáktól kapott tárgyalásra invitáló levél nem tartalmaz semmit abból a javaslatcsomagból, amit hetek óta kilátásba helyeztek a szocialisták.

Demszky kifejtette, hogy Ikvai-Szabó Imrét, az SZDSZ Budapest programjának felelősét bízta meg a párt tárgyaló delegációjának vezetésével. A delegáció tagja Lakos Imre, az SZDSZ budapesti elnöke és Bőhm András, a párt fővárosi frakcióvezetője is.

A várhatóan hetekig elhúzódó tárgyalások kiemelt céljának tartja Demszky a következő önkormányzati ciklusra szóló közös program kereteinek kialakítását. Ezzel kapcsolatban közös munkacsoportot állít majd fel a két párt fővárosi frakciója - jegyezte meg.

Demszky szerint a közös program kialakításában "figyelembe kell venni azt a megszorító csomagot, amit a miniszterelnök úr" a múlt hét végén jelentett be. Ennek a megszorító csomagnak a fővárosi hatásait is elemzik majd és végiggondolják, illetve megtervezik a szükséges közös fővárosi intézkedéseket.

Demszky hangsúlyozta, hogy minden kérdésben megegyezésre törekszenek ugyan, de ez aligha lesz lehetséges kedd este az első tárgyalási fordulóban, az ügyek bonyolultsága miatt. A főpolgármester szerint a következő négy év feladatainak megfogalmazása mellett át kell gondolni azt a struktúrát is, amelyben teljesíteni kívánják a célkitűzéseket. A tárgyalásokon újragondolják a fővárosi önkormányzat működésével, a bizottsági struktúrával és a főpolgármester-helyettesekkel, a tanácsnokokkal összefüggő kérdéseket éppúgy, mint a főpolgármesteri hivatal korszerűsítéséhez szükséges intézkedéseket - jegyezte meg.

Demszky a koalíciós egyeztetések legfontosabb céljaként említette "az ellenzék győzelmének a megakadályozását". Leszögezte, hogy ez olyan közös cél, amiért össze kell fogni a kormánypártoknak, hogy "Orbán Viktor jelöltjét, Tarlós Istvánt legyőzzék Budapesten".

A főpolgármester a közös koalíciós programhoz képest másodlagosnak tartja a személyi kérdéseket, köztük azt, hogy lesz-e úgynevezett szuper helyettese, vagy nem. Erre amúgy is a programalkotás után célszerű majd visszatérni - tette hozzá. A választási kampány kezdetéig Demszky Gábor reményei szerint lezáródhatnak az egyeztetések, elkészülhet a következő négy év közös programja. Demszky Gábor megjegyezte azt is, hogy a szocialistáktól eddig még nem kapott olyan információt, ami az általuk szorgalmazott közös lista mellett szólna. Hozzátette: "kíváncsian várom, hogy elő tudnak-e adni ilyen érvet".

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.