Azért nem egészen biztos a kártalanítás, mert az megtagadható, ha az érintett gazdák nem tartják be a szigorú előírásokat. Ezeket azonban jóformán senki nem tartja be, mert ha betartanák, akkor a baromfinevelőknek nem érné meg baromfit nevelni. Elő van például írva, hogy az állatokat csak zárt térben szabad etetni, itatni. Ez a törvénytisztelőbb helyeken is csak úgy valósul meg, hogy egy zöld műanyag háló alá teszik a vizet és a takarmányt, ahonnan a vadmadarakat sem lehet kizárni. Többnyire nincs kerítés, bejár a róka, a kóbor kutya, megkezd egy-két madarat, majd amikor elzavarják, véres szájjal elszalad a szomszéd libás tanyáig, hogy ott másik zsákmányt keressen magának. A dögöt jellemzően elássák, megetetik a fóliasátrakat őrző kutyákkal, vagy odaadják a szegényeknek, akik nem finnyásak. Ha van is szerződés az ÁTEV-vel, 20-30 kiló tetemért onnan sem jönnek ki, mert nem éri meg nekik.

Senki nem tudja pontosan, mennyi baromfit tartottak a térségben. Annyi bizonyos, hogy az ágazatban a legkevesebb pénz azoknál marad, akik cipelik a tápot, tapossák a trágyát: ki vannak szolgáltatva az integrátornak, a feldolgozónak. Van szerződés, de azok csak akkor tartják be, ha akarják. Vagy fizetnek időre, vagy nem. Ezért az állattartók is úgy spórolnak, ahogy tudnak: nem ruháznak be, mert nem tervezhető a jövő.

Az van a legnagyobb veszélyben, akinek az egy kilométeres körön kívül, de a két megyére kiterjedő védőzónákon belül van a telepe. Senki sem tudja megmondani, etesse-e még a jószágot, vagy kár minden zsák tápért, gazdaságosabb, ha hagyja éhen pusztulni a madarakat. Ezek a gazdák majd kártérítést kaphatnak, de tisztázatlan, hogy mennyit és mikor. Nincs válasz arra, hogy a térségben meddig nem lesz jövedelem a baromfiból, és miből élhet meg, aki eddig ebből élt.

Az országnak az az érdeke, hogy ne tizenkilenc megye legyen zárlat alatt, csak annyi (jelenleg kettő), amennyinek feltétlenül muszáj. Az az érdekünk, hogy a külvilág felé határozottnak és hatékonynak látsszék a probléma kezelése. Ha nem sikerül, akkor nemcsak Bács-Kiskunból és Csongrádból nem lehet majd elszállítani a baromfit, hanem meginog a bizalom az egész ország iránt - egyre több lesz a kár, és egyre többfelé oszlik a kártérítésre fordítható összeg.

Ha szerencsénk van, nem alakul ki sok újabb fertőző góc. Egy tanulság már most bizonyosnak látszik: az ázsiai körülmények közé szorított, a biztonságon spórolni kényszerülő alapanyag-termelés magával ránthatja az egész ágazatot. Nincs más választás, másként kell elosztani a nyereséget - vagy abbahagyni az egészet.