Ha realitás, akkor - Kós Károlyt idézve - boldogulni, "ahogy lehet". Ez azonban nemcsak a korlátok tudomásul vételét jelenti, hanem azt is, hogy ki kell használni a valós lehetőségeket. Előbb azonban kezdjük azzal, amit nem lehet. Már nem lehet alanyi vagy visszamenőleges jogon "külhoni" magyar állampolgárságot adni a szomszédos országban élő magyaroknak. (Egyéni kérelemre persze lehet.) Általában véve: nem lehet olyan közjogi megoldásokat erőltetni, amelyek kettős közpolitikai kötődést adnának. Az elszakított területeken élő magyarok tényleg más államokba szakadtak, sőt, ha minden jól megy, ott töltenek be magas közjogi-hatalmi tisztségeket. És ez így van jól. De ha így van, akkor értelemszerűen nem lehetnek magyarországi közjogi állapotban - nekik az egy másik állam. Ha ez így van, akkor a szomszéd államokkal kell egyeztetni, hogy magyar nemzetiségű polgáraiknak mit és hogyan adhat Magyarország, mármint a szomszéd országokon belül. Sőt, bizonyos fokig azt is egyeztetni kell, hogy mit kaphatnak nemzettársaink Magyarországon - az EU tiltja az etnikai alapú megkülönböztetést, a pozitívat is, ami furcsa, de eltart egy ideig, mire sikerül megváltoztatni. Ha.

A Magyar Állandó Értekezletnek az lett volna a dolga, hogy kidolgozza, "amit lehet és ahogy lehet". Nem így alakult, és ebben hibás az MSZP is (a Fidesz és szinte az egész hazai politikai elit mellett), meg hibásak az egyébként politikailag jobbközép és nemzetileg értelemszerűen radikálisabb határon túli szervezetek is. Kár, de ha így van, akkor a MÁÉRT-zsákutcából ki kell hátrálni. Ki-ki végezze el a maga önkritikáját, és lépjen tovább. Minimum három irányba. Az első az, hogy az uniós pénzekből, fejlesztési lehetőségekből minél több jusson olyan régiós projektekre, ahol történetesen magyarok is laknak. A második az, hogy e régiókban legyen EU-konform közigazgatás, önszolgáltató önigazgatás (idegen szóval: szubszidiaritás és autonómia). Nem lesz könnyű, de el kell érni, hogy román, szerb és szlovák részről ne kapjanak hisztériás rohamot olyan kifejezések hallatán, amelyekre az egész EU épül. Ehhez sokkal mélyebb államközi és nemzetközi bizalom kell. Olyan politika Brüsszelben és a térségben, amely nem valamitől még jobban elszakítva kezeli a határon túli magyarokat, hanem egy remélt európai fejlődésmenet, anyagi és jogi gyarapodás keretében. Ez távolról sem reménytelen, nincs is más járható út.

A harmadik továbblépési irány a legsürgősebb, de egyben a legnehezebben konkretizálható: a magyar-magyar viszony érzelmi újrarendezése. A természetes, mások iránt is barátságos hazafiság jelképes és gyakorlati összeköttetéseinek újraszövése kulturális és hétköznapi szinten. És ami ehhez politikai indíttatás, esetleg lökés, majd tartós lendület kell, következzen a magyar miniszterelnöktől. Bocsánat a szóviccért: nem csak a máért. A holnapért.