Pauer Gyula, az ismert konceptuális és performance-művész pszeudo márványsztéléket állít ki a Dorottya Galériában október 23-a és november 4-e között. A tizenhat sztélé (márvány műemlék) idősebb Gazsi Zoltán eddig nem közölt (hatszor kilenc centiméteres) amatőr fotóinak felnagyításával és "átfestésével" készült. A művész a festményekké átlényegített képeken megőrizte a dokumentáris jegyeket, mégis egészen más hangulatúak, mint a pillanatot megörökítő fényképek. A pszeudo itt (is) azt jelenti: a márvány installáció, nem valódi.

- Idősebb Gazsi Zoltán, ifjabb Gazsi Zoltán operatőr barátom édesapja 1956-ban az utcákat járta, és egy Leica fényképezőgéppel úgy készítette a felvételeket, hogy ravasz módon a felesége fedezte az exponálást - mesélte Pauer Gyula, amikor műtermében a kiállítás felől érdeklődtünk. - Egy fehérneműs szekrényben rejtette el kis dobozban a képeket. Most kerültek elő, soha senki nem láthatta őket. Szíven ütött, hogy a 15 évesen megélt személyes élményeimet "láttam viszont" a fotókon.

A 65 éves művész célja az volt, hogy a szétlőtt épületeket, tankroncsokat és a riadtan kószáló embereket ábrázoló fotók kinagyított képeire ráfesse a saját élményeit. Ezek közé tartozott a Sztálin-szobor ledöntése, a rádió épületének ostroma vagy a New York-palota elpusztítása (ez a sztélé kétszer háromméteres változatban készült. Méghozzá úgy, hogy a Pauer-féle pszeudók mellett id. Gazsi Zoltán kicsiny fotóit is elhelyezik a kiállításon).

Pauer Gyula, akinek életművében a pszeudo (másolat) kérdése központi kategória, azt szeretné, ha a sztélék vándorkiállításon szerepelnének. Erre megvan a lehetőség: a fémtalpakra helyezett sztélék körbejárhatók, s az előlap fotó-festmény együttesét hátul szabályos márványmintázat borítja. E "vastag" képek valóban olyanok, akár a márvány emlékművek.

Különös és ritka helyzet, de a kiállításra készített 16 sztélé közül hatot máris magángyűjteményből kell visszahívni. Erre lehet alapozni azt a feltételezést, hogy az '56-os túlélők (és a műgyűjtők) körében Pauer megközelítése minden bizonnyal osztatlan sikert arat. A világ számos pontján ismert magyar művész azt is elmondta: nem pályázott a központi '56-os emlékmű elkészítésére. Mint fogalmazott, a győztes (mellesleg berlini mintát követő) mű kiválasztása nem volt szerencsés, mert a régi Sztálin-szobor helyén felállítandó, bejárható műegyüttest össze fogják firkálni, szét fogják rombolni.

- Biztos vagyok benne - mondta végül Pauer Gyula -, hogy a sztélék láttán sokakban felidéződik az Üllői út, a Mátyás tér, a Nagyfuvaros és a Nagymező utca, a Teleki tér, az egykori Köztársaság tér, a Corvin köz borzalmas képe, a "Vesszen Rákosi!", a "Ruszkik haza!" a "Kossuth-címert akarunk!" kórusa. És az is, ami emlékként él bennem egy páncélautóban szenesre égett kiskatonáról. Nem úgy volt különben '56, hogy állandóan lőttek. Miközben dörögtek a fegyverek, én például tánciskolába jártam. Aztán eltelt két hét, és azt vettük észre, hogy ami addig volt, hirtelen odalett. Mert mindent szétbombáztak.

Pauer Gyula vándorkiállításra készül