Teréz eredeti szakmája szerint férfiszabó, de az élet olyan munkahelyre sodorta, ahol idővel - különféle irodai feladatok elvégzése során - a kollégáktól kitanulja a munkaügyet, majd a megfelelő papírokat megszerezve ő lesz a cég személyzeti osztályvezetője. Azután enged a csábításnak, és egy másik vállalkozáshoz szegődik vámügyesnek. Beosztásához már mobiltelefon és céges autó is jár. Három év után a vállalkozást felszámolják, megint a varrással próbálkozik, de hamar elege lesz belőle, hogy a kereskedők "svarcban" dolgoztatják. Takarítást vállal egy sörözőben. Másfél év után jelentkezik a munkaügyi központban, hátha találnak számára jobb munkát. Hiába mutatja papírjait, takarítónőként veszik regisztrációba, hiszen az volt az utolsó foglalkozása. Véletlen viszi el az álláskereső teaházba, ahol kiderül, nem csak a takarításhoz meg a varráshoz ért. Innen iskolázzák be egy munkaügyis képzésre.

Dióhéjban így néz ki egy életút abból a kutatásból, amelynek készítői azt vizsgálták, milyen tudásra és hogyan teszünk szert a szervezett képzésen kívül, és ezek az ismeretek javítják-e esélyeinket a munkapiacon. Összesen 60 életútinterjút készítettek. A kutatásba bevontak többsége már nem nagyon fiatal, jelentősebb élet- és munkatapasztalattal rendelkezik, hiszen ez a feltétele annak, hogy feltérképezhető legyen, miként befolyásolja az informális tanulás az életpályát.

Az álláskeresők - előéletük alapján - két nagy csoportba sorolhatók, derül ki a kutatás vezetője, Tót Éva összegzéséből. Ők nemcsak abban különböznek egymástól, hogy milyen iskolákat végeztek, hanem aszerint is, milyen módon szerzik meg tudásukat. A tapasztalati tanulás természetesen az iskolázottabbaknál is szerepet játszik, ám vannak olyan ismeretek, amelyek elsajátítása több időt, többféle tudásforrást feltételez. Ehhez a típusú tanuláshoz pedig meg kell szerezni a szükséges készségeket, amiben sokat segít az iskolarendszerű képzés, de aki korán kicseppen ebből, még nem feltétlenül veszti el az összes esélyét arra, hogy megtanuljon tanulni.

A 32 éves Zsuzsa például felnőtt korában jön rá, hogy könynyen tanul. Már az általános iskola elvégzése után munkába kellett állnia: alig 19 éves, amikor az első gyereke megszületik, fiatalon, saját kárán teszi magáévá a gyereknevelés fortélyait. Cseperedő lánya mellett használni kezdi az internetet, így szed össze rengeteg ismeretet, amit tovább is ad: a kezdő kismamák hozzá mennek tanácsért. A harmadik gyerek születése után négy évet dolgozik egy multinacionális cégnél, ahol immunbetegséget kap, és a gyakori betegállományok miatt elbocsátják. A munkaügyi irodában szociális gondozói tanfolyamot ajánlanak neki. Elhatározza, hogy leérettségizik, és elvégzi a szülésznőképzőt.

Zsuzsa kivétel abból a szempontból, hogy az élethosszig tartó tudatos tanulás leginkább azokra jellemző, akik otthonról hozzák a mintát és az ösztönzést. A tanulási pálya alakulásában jóval meghatározóbb a családi és a rokoni környezet - erre a következtetésre vezetett az empirikus kutatás is -, mint az iskolatársak, tanárok, kollégák, szomszédok példája.

Az új tudás megszerzését, illetve az ismeretek mozgósítását gyakran drámai események vagy nagy fordulatok ösztönzik, mint a házasság, a lakóhelyváltás, a betegségek vagy a munkanélküliség. A munkanélküli lét önmagában is nagy iskolának tűnik. Ki kell ismerni az intézményrendszert, az álláskeresés, önmagunk eladásának fortélyait, a spórolás trükkjeit és a túlélést segítő alkalmi munkalehetőségek megtalálásának módszereit.

A belső - és szintén a nevelés során kialakuló - késztetés viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy a krízishelyzetre az önképzés legyen a válasz. A munkamániás sváb családból származó Bélától szülei megkövetelték ugyan a jó bizonyítványt, apja mégis szakmunkásnak adta, azzal, hogy az az ember, akinek szakma van a kezében. Későbbi munkahelyein azonban minden szakmai fogást megpróbált ellesni, minden képzésre hajlandó volt beiratkozni. Így lett villanyszerelőből hajógépész, majd biztonsági őr bankban, ahol elvégzi a középszintű bankárképzőt és már főpénztáros, amikor a "bankját" eladják és az új tulajdonos felmond neki. A munkaügyi központ nem talál számára állást, hónapokig segédmunkáskodik. A véletlen segít: egy apróhirdetésre jelentkezve sikeresen pályázik közterület-felügyelőnek. Ahol ismét tanulnia kell. A köztisztviselői vizsga letétele után, most munkavédelmi ügyintézőnek képzi tovább magát.

Az informális tanulás abban is eltér a formálistól, hogy az ismeretet sokszor valóban úgy kell ellesni. Ahogy a kutatásvezető megjegyzi, a formális képzéssel szemben a munkahelyen megszerzett ismeretet alapvetően a "tudásvisszatartás" dacára sajátítják el az emberek. Általában nem rosszindulatról van szó: az öreg "szakik" jól felfogott érdekből tartják meg maguknak az ismereteket. Az 50 évesen munkanélkülivé vált lakatos, Mihály ezt saját bőrén tanulta meg, amikor végre felvették egy gyárba fiatal szakmunkások betanítására. Három hónap múlva elbúcsúztak tőle - amikor a fiatalok már tudtak önállóan dolgozni, többé nem volt szükség rá. Ő már feladta az álláskeresést, az elhelyezkedés reményét, ezermestertudását kamatoztatva alkalmi munkákból, horgászatból és a kertjében megtermelt zöldség eladásából él a feleségével.

Az interjúk alapján kirajzolódó összkép nagyon színes, szinte kiszámíthatatlan, hogy egy-egy nem várt fordulóponton éppen milyen tudásanyag bizonyul hasznosíthatónak. Miként a szakmahalmozó Béla summázta élettapasztalatait: "ha az ember olyat tanult, amit nem tud hasznosítani, arra is lehet újabb dolgot tanulni". Teréz is úgy gondolta, abból nem lehet baj, ha az ember tud valamit, ezért tanította meg a fiát is varrni. "Először húzódozott, nem is nagyon büszkélkedett a tudományával, azután amikor mégis kiderült, nagyon büszke lett rá, hogy ő az egyetlen számítógépes, aki interlock gépen is tud dolgozni."