Az SZDSZ nem akar koalíciós listát a fővárosban

Az SZDSZ nem akar az MSZP-vel közös fővárosi választási listán indulniaz októberi önkormányzati választásokon. A liberális párt aválasztásokkal kapcsolatos kérdésekben hétfőn ismertette álláspontját.

Bőhm András frakcióvezető és Lakos Imre, az SZDSZ budapesti választmányának elnöke hétfőn az MTI-hez eljuttatott közvéleményben a dokumentum kiadását azzal indokolta, hogy Molnár Gyula, a szocialisták budapesti elnöke korábbi ígérete ellenére nem kereste meg tárgyalási javaslattal Demszky Gábor főpolgármestert. Véleményük szerint továbbá az ügyben "naponta egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzanak el" országos, illetve budapesti szocialista vezetőktől.

"Nem indítunk közös fővárosi választási listát. Erre semmilyen politikai szükség nincs, a két párt listája választáson mérettesse meg támogatottságát. Nem kaptunk felhatalmazást a liberális választóktól arra, hogy bármilyen okból feladjuk Budapesten az SZDSZ önállóságát. Meggyőződésünk egyébként, hogy egyik párt érdekét sem szolgálná 2006-ban a közös lista, az kizárólag politikai üzenetet hordozna a későbbi választások tekintetében" - írják.

A liberális párt budapesti vezetői szerint amennyiben a szocialisták úgy gondolják, hogy a közös lista állítása a feltétele Demszky Gábor támogatásának, "akkor a szocialisták önálló főpolgármester-jelöltet fognak állítani".

Közölték azt is: sikeresnek tartják a koalíciós együttműködést, mert a két párt közösen teremtette meg annak lehetőségét, hogy a legfontosabb budapesti fejlesztések megkezdődjenek. Gyurcsány Ferenc vezetésével (...) olyan kormány alakult, melynek programjában külön fejezet tartalmazza a kormány elkötelezettségét Budapest sikere érdekében - hívják fel a figyelmet. Kitértek arra is, hogy a szocialisták belső ügyének tekintik, hogy eddigi képviselőik helyett a város vezetésébe kerületi politikusaikat kívánják bevonni. Budapest vezetése azonban nagy felelősség, a város működésének megismerése nem sikerülhet egyik napról a másikra - figyelmeztettek.

"Bízunk abban, hogy nem fordul vissza a kétszintű budapesti önkormányzás megreformálására irányuló szándék" - fogalmazott a két liberális politikus. Közölték: szívesen együttműködnének a szocialistákkal a választás során úgy, hogy Demszky Gábor a két párt közös főpolgármester-jelöltje. Ebben az esetben természetesnek tartják, hogy a választások után komoly hatáskörrel rendelkező helyettest jelöljenek a szocialisták.

Bízunk abban, hogy a budapesti szocialisták a város koalíciós vezetésében és nem kizárólagos hegemóniájuk megteremtésében érdekeltek. Annál is inkább, mert az együttműködés garancia a sikerre, a szocialista hegemónia megteremtésének kísérlete pedig jelenleg sehova sem vezet - hangsúlyozta Bőhm András és Lakos Imre budapesti liberális politikus.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.