Szorító érzés
Így kezdődik a ciklus. Ne tételezzük fel politikusokról, hogy örömüket lelik a helyi érzéstelenítéssel végzett kisebb csonkolásokban. Máshol keressük az okokat. Tény viszont, hogy még senki nem köszönte meg ilyképpen választóinak a bizalmat.
Antall József kormánya 1990-ben el akart csorogni valahogy az önkormányzati választásokig üres tankkal, hogy aztán egy - adómértékében is - hatalmas benzináremelés szikrájával a ciklus hatodik hónapjában belobbantsa az ellenállás lángját. A Horn-kormány csaknem egy évet téblábolt el, mígnem felbontotta Bokros pakkját. Orbánék fordítva: a csomag családtámogatási és oktatási maradékainak eltörlésével köszöntek be a választóknak, cserébe visszavontak egy nagy nyugdíjdózist, és pénzügyileg befalazták a négyes metrót. Medgyessy viszont négy éve ajándékkosarat bontott érkezésének tiszteletére. Ahogy ígérte.
Köszönésképpen ki adott, ki elvett tehát, hol a gazdaság, hol a választási ígéretek kényszerének engedve. Relatíve szabad akarattal azonnal új feltételrendszert teremteni, ahogy most - ez újdonság.
Fájdalmat okozni jórészt önként - komoly felelősség. Mert a pénzben mérhető azonnali veszteségeken túl tekintve - még alig látható csatamezőkre - sok áldozattal kell számolni. Sorjáznak a tízezres nagyságrendek a minisztériumi, országos hatáskörű és megyei hivatalokból, a pedagógusok karából elbocsátandó dolgozókból. Családok tömegei kerülnek így bajba. De náluk is többen úgy tekintik: nem árthat, ha az állam kevesebb lesz.
Nem ilyen egyszerű azonban ez. Régen volt, ma is igaz lehet: Zsolt István, a Nemzeti Színház életében évtizedeken át meghatározó szerepet játszó főügyelője nyugdíjazása előtt búcsúajándéknak azt kérte, nevezhesse meg az utódját. Nem teheti, mondták, mert nem lesz utódja. A posztja fölösleges. Van, aki szerint éppen azóta keresik azt, amit régen Nemzeti Színháznak hívtak. Nehéz tehát a közszolgálatban a mennyiségeket jól mérni. A racionalizálás az intézmény lelkét is sebezheti. Egy cégnél ez hiba, egy államnak a lényegét érintheti.
A Gyurcsány-program legígéretesebb eleme, hogy ezzel a mozzanattal számot vet. Miközben megkíméli a nyugdíjasokat és a családtámogatásokat, a vállalkozások elvárt adójától a vagyonvizsgálaton át a házi pénztárak megcélzásáig egy sor módon kéri el a közösségnek, ami jár. Cserébe ügyfeleinek kiszolgálása szerint minősítené a köz minden alkalmazottját. És ezen az alapon tartaná meg vagy küldené el őket. Értékarányosítást ígér. Az intézmények rendszerváltozása után az egymáshoz való viszony polgári átalakulását gerjesztené.
Az igazi politikai próbatétel abban áll, hogy vajon Gyurcsány jól választotta-e meg ehhez a pillanatot, a helyzetet. S hogy képes lesz-e egy érzületi civil forradalom beindítására, amelyben mindenki minden partnerétől teljesítményt, szolgáltatást vár, és csak azzal arányos árat hajlandó megfizetni. De azt feltétel nélkül. Ennek ígérete nélkül ez a csomag csak a fájdalmat hozza. Ezzel valóban reformkort. Befejeződhet az eddigi képlet, az "álmokfutás", majd az összetörés. Bukni lehet e vállalkozásban, de nyerni is - és nemcsak a kormánynak.