Kórházi dolgozók is megbetegedtek Miskolcon

Eddig több mint 200 ember betegedett meg az ivóvíztől Miskolcon, 26 embert kórházban ápolnak - közölte Bodnár Judit Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tiszti főorvos pénteken.

A megbetegedések az egyetemvárosban, Miskolctapolcán, Hejőcsabán, Görömbölyön és Miskolc belvárosának a Városház tértől Tapolca felé eső területén történtek - mondták el az önkormányzat, az ÁNTSZ, a katasztrófavédelem és a Miskolci Vízművek Kft. szakemberei a vízügy telephelyén tartott sajtótájékoztatón. Káli Sándor, Miskolc polgármestere hangsúlyozta, hogy a borsodi megyeszékhely háromnegyed részén jó a víz. Hozzátette: a Fővárosi Vízművek víztisztító berendezése mellett, amelyet a katasztrófavédelem vitt Miskolcra, a miskolci tejipar is segít a lakosság vízellátásában; ott pasztőrözött vizet készítenek.

Bodnár Judit megyei tiszti főorvos arról számolt be, hogy a házi- és üzemorvosok több mint 200 megbetegedést jeleztek. A betegség jellemző tünetei: levertség, hányás, hasmenés.
Eddig 26 ember került kórházba, ők infúziót kapnak.

A bakteriológiai vizsgálatokat folyamatosan végzik, pontos eredmény két-három nap múlva várható - fűzte hozzá. Vojtilla László, a vízművek igazgatója arról beszélt, hogy a miskolci vízvezeték-hálózat mintegy 120-140 kilométeres szakaszát kell átmosniuk és fertőtleníteniük. Hozzátette: a bakteriális fertőzést először az egyetemvárosban és Hejőcsabán észlelték. Leskó György, a helyi polgári védelem vezetője azt mondta: a víz okozta fertőzés veszélye 43 ezer embert érint a borsodi megyeszékhelyen.

Kórházi dolgozók is megbetegedtek Miskolcon

Eddig húsz kórházi dolgozó betegedett meg az ivóvíztől és jelentkezett hányásos, hasmenéses panaszokkal a miskolci Semmelweis Kórházban. Az egészségügyi személyzet mellett hét olyan beteg is van, akik más betegségek miatt kerültek a kórházba, de most náluk is jelentkeztek a víz okozta fertőzés tünetei - mondta Koleszár Lajos, a kórház igazgató-főorvosa. Az intézmény fertőző osztályán egyébként 26 beteget kezelnek, ők infúziós kezelést kapnak - tette hozzá.

Az ÁNTSZ utasítására a további megbetegedések lehetősége miatt plusz ötven ágyat biztosítottak külön, erre a célra - ismertette. Beszámolt arról, hogy a borsodi megyeszékhely gyermekrendelőiből a háziorvosok eddig újabb két megbetegedést jelentettek, a két felnőtt rendelőből összesen 86 esetet jeleztek.

Kohánka István, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes vezetője elmondta: az árvizek után előfordul, hogy az ivóvízbázisba fertőzés kerül. Emlékeztetett arra, hogy június 2-án a Szinva és a Garadna-patak vízszintje jelentősen megáradt, és vélhetően ekkor sérült meg a rendszer. Kiemelte: a fővárosból érkezett víztisztító berendezés költségeit a budapesti városvezetés kétmillió forintig vállalta, hogy ezzel is segítse a miskolciakat.

A nagyfogyasztók, mint a kórházak, kollégiumok, iskolák, már reggel megkapták az ivóvizet, jelenleg a lakosság ellátásán dolgoznak. Bodnár Judit, a megyei tiszti főorvos felhívta a figyelmet arra, hogy az érintett területeken főzésre, és forralva sem fogyasztható a csapból a víz. Hozzátette: a vízvezetékekből a vízmű munkatársai a vizet már lecserélték, várhatóan két-három nap múlva ismét nyugodtan lehet vizet inni Miskolcon. (MTI)

A Fõvárosi Vízmûvek víztisztító berendezésével készítik a zacskós vizet Miskolcon
A Fõvárosi Vízmûvek víztisztító berendezésével készítik a zacskós vizet Miskolcon
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.