Alelnöki mat(t)ematika

Pikáns helyzet alakult ki: Lezsák Sándor, az MDF egykori elnöke, aki távozni kényszerült a pártból, a parlament alelnökeként gyakorlatilag bármikor megvonhatja a szót utódjától, Dávid Ibolyától, az MDF elnökétől, aki nem lesz a T. Ház alelnöke.

Az AB-hez fordul az MDF, miután nem jelölhettek parlamenti alelnököt, így Dávid Ibolya a ciklus folyamán már nem ülhet a pulpitusra. Az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz és a KDNP szerda este írt alá megállapodást arról, hogy öt alelnök lesz. Így a Fidesz Áder János mellett (akit az SZDSZ-es Világosi Gáborral együtt már korábban megválasztott az Országgyűlés) az egykori MDF-elnök Lezsák Sándort jelöli e tisztségre. A KDNP Harrach Pétert, az MSZP Mandur Lászlót ajánlotta alelnöknek. Őket tegnap meg is választották; igaz, míg Mandur 313, Harrach 287 szavazatot kapott, addig Lezsákra csak 238-an voksoltak a titkos szavazáson, és 85-en ellene szavaztak.

Az MDF tegnap még tett egy kísérletet arra, hogy megváltoztassa vagy módosítsa a négypárti megállapodást. Herényi Károly a házbizottság rendkívüli ülésén szóba hozta, hogy Mandur, Harrach és Lezsák mellett Dávid neve is szerepeljen a szavazólapon, s közülük lehessen három alelnökre voksolni. Nem járt sikerrel.

"Legalábbis pikáns" - így minősítették munkatársunknak név nélkül nyilatkozó fideszesek és MDF-esek azt, hogy Orbán Viktor akaratának megfelelően éppen Lezsák Sándor léphet Dávid Ibolya helyére. A fórum egyébként kapott egy olyan javaslatot, hogy két évre legyen Lezsák az alelnök, a ciklus közepétől pedig Dávid, de ezt az MDF elnöke elutasította. Úgy tudjuk, furcsállják, hogy az MSZP miért hárította az "alelnöki osztozkodást" a Fideszre, és e mögött MSZP-Fidesz-paktumot sejtenek. Szocialista forrásaink ezt tagadják.

Az MSZP az utolsó pillanatig tartotta magát a "minden frakció adhasson alelnököt" elvhez, de miután az MDF visszautasította a "ciklusfelezési" javaslatot, kihátráltak mögülük. Ha kitartanak, csak az MSZP és az MDF szavazott volna Dávidra, mivel a fórum megerősödésétől - és az MSZP-vel való esetleges "intenzív együttműködésétől" - tartó SZDSZ inkább elfogadja a két fideszes alelnököt, semhogy Dávidot támogassa. Így az MSZP állítólag azért, nehogy már a kormányalakítás előtt koalíciós villongás látszatát keltsék, lemondott az MDF elnökéről.

Már csak a padsorok közt
Már csak a padsorok közt
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.