Bukarest és Varsó tagadja a CIA-táborokat

Lengyelországban és Romániában bizonyítékokat követelve egyaránt tagadták az illetékesek a Dick Marty svájci szenátor által az Európa Tanács elé terjesztett jelentés állításait. A dokumentum szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a kérdéses országok területén fogházakat tartott fent.

- Rágalmazás, amelynek nincs tényszerű alapja - jelentett ki Kazimierz Marcinkiewicz lengyel miniszterelnök a svájci szenátor jelentésére reagálva. Janusz Onyszkiewicz lengyel demokrata párti politikus, az Európai Parlament alelnöke szerint a jelentésben foglaltak "hatalmas túlzások". - Egyértelmű, hogy a CIA együttműködik más országok titkosszolgálataival, így Lengyelországéval is - mondta a Radio Poloniának. - E jelentés állításai azonban nem megalapozottak - tette hozzá Onyszkiewicz.

A romániai hatóságok is kereken tagadják a jelentésben foglaltakat - írja kolozsvári tudósítónk. Norica Nicolai szenátor, aki az ügy kivizsgálására még tavaly ősszel alakult parlamenti bizottság elnöke, elmondta: a Marty által az ET megbízásából elkészített jelentés pusztán spekulációkat tartalmaz, gyanúkat fogalmaz meg, bizonyítékokkal azonban nem szolgál.

Daniel Idolu, a temesvári repülőtér igazgatója kijelentette: a Marty által megjelölt N313P számú Boeing 737-es repülőgép soha nem szállt le az általa igazgatott repülőtéren.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.