Előbb a tanár, azután a diák

A nemzeti tanterv körül talán sohasem szűnik meg a vita. Közben pedig új feladatok is vannak: az Európai Unió tagjaként magáról az unióról is tanulniuk kell a magyar diákoknak.

Élethosszig tartó tanulás, versenyképes tudás, gyermekközpontúság, esélyegyenlőség - a közoktatási törvény 2003-as módosításának alappillérei. A még a csatlakozás előtt született törvénymódosítás is súlyt fektetett az Európai Unióban fontosnak tartott alapelvek megvalósítására: a területi és szociális különbségekből fakadó tanulói hátrányok csökkentésére, a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásának támogatására, a gyerekek oktatásának európai szintű versenyképességére, valamint olyan kulcskompetenciák elsajátításának ösztönzésére, amelyek mára nélkülözhetetlenek a nemzetközi társadalmi-piaci viszonyok között.

Az unióhoz való tartozás egyik első jeleként 2004 szeptemberétől a középiskolák első évfolyamán bevezették a nyelvi előképzést: ennek során az első évben főképp idegen nyelvet tanulnak a diákok. Az iskoláknak mára már több mint a fele áttért erre az öt évfolyamos szerkezetre, aminek következtében rövid idő alatt is az eddiginél sokkal több fiatal tesz majd szert biztos angol-vagy németnyelv-tudásra.

- Ez nagyon jelentős lépés volt az idegennyelv-oktatásban - mondja Brassói Sándor, az Oktatási Minisztérium főosztályvezető-helyettese, aki elmondta, hogy az Európai Uniónak nincs egységes oktatási, képzési rendszere. A tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartoznak az oktatás és a szakképzés tartalmával és intézményrendszerével kapcsolatos döntések. Az oktatásban való részvételt a tagállamok saját belső szabályai, feltétel- és követelményrendszere szabályozza. Ugyanakkor az unió egészének harmonikus és kiegyensúlyozott fejlődése érdekében az EU figyel arra, hogy az alapszerződésben rögzített módon, a tagállamok közötti együttműködés ösztönzésével hozzájáruljon a minőségi oktatás és képzés fejlesztéséhez és megvalósításához.

- Az Európai Unió a nemzeti szuverenitást és a kulturális identitást érzékeny területeknek tekinti - állítja a főosztályvezető-helyettes. - Ebből azonban nem következik, hogy mint politikai, gazdasági és szellemi közeg ne volna befolyással a magyar oktatás egészére.

Az EU-val kapcsolatos ismeretanyag mennyisége, tartalma, az ismeretek átadása és számonkérése a magyar közoktatás hazai szereplőitől függ, de nyilvánvaló, hogy a diákoknak szükségük van rá, hiszen ez lehet az alapja a közösségen belüli mobilitásnak és a versenyképességnek.

A nemzeti alaptanterv - továbbá az arra épített kerettantervek többsége - már kiemelt fejlesztési feladatként kezeli az EU kialakulásának történetét, intézményrendszerét, alkotmányát, politikájának szempontrendszerét. A 7-12. évfolyam diákjai számára előírja azokat az ismereteket, amelyekre szükség van az EU működésének megértéséhez. Ilyenek például: Magyarország és az unió jellemzői, az európai országok földrajza, kultúrája, egymásra utaltságának és az országok együttműködési lehetőségeinek okai.

Hogy ezeket az ismereteket milyen alapossággal és részletességgel oktatják, az alkalmazott tanterveken, a tankönyveken, az adott intézményen és legfőképp a tanárokon múlik. A pedagógusok országszerte, több egyetemen is részt vehetnek pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzésen.

Brassói Sándor szerint a kétszintű érettségi rendszer is jelentős hatást gyakorol majd az európai uniós ismeretek elmélyítésére, a tanulók ezzel kapcsolatos tudására. Az érettségi vizsga részletes követelményéről szóló miniszteri rendelet alapján például a földrajz tanítása során már az eddiginél sokkal többet foglalkoznak az Európai Unióval.

- Fontos, hogy a diákok maguk tapasztalják meg a különféle nemzetek kulturális különbségeit, sajátosságait - mondja a főosztályvezető-helyettes. - Az unióban ma már akadálytalanul mozoghatunk: a diákoknak és tanáraiknak is lehetőségük van közvetlen tapasztalatszerzésre. A testvériskolák lehetőséget nyújtanak diákcsereprogramok lebonyolítására, uniós pályázatok is vannak arra, hogy két vagy több különféle országban működő iskola valamilyen közös projektet valósítson meg az unió céljaival összhangban. Az európai uniós ismeretek fontos részét képezik a magyar tananyagnak, de meggyőződésem, hogy a főbb kompetenciák elsajátítása nem a tantárgyak szintjén dől el.

Brassói Sándor
Brassói Sándor
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.