Érvek az önkormányzati reformról

Az önkormányzati reformmal összefüggő törvénytervezetekről tárgyalt szerdán Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszterjelölt hat önkormányzati szövetségi vezetővel; az érdekeltek támogatták a reformokat.

Lamperth Mónika az egyeztetést követően elmondta: teljes körű támogatást kapott az érdekszövetségektől ahhoz, hogy a törvényalkotó közvetlenül adjon feladatot a kistérségi társulásnak, vagyis legyen kötelező társulni adott feladat ellátására.

Egyetértettek abban is, hogy az okmányirodák bázisán hozzanak létre térségi közigazgatási szolgáltató központokat, amelyek többet szolgáltatnak és tevékenységüket kiterjesztik a közigazgatáson kívüli közszolgáltatásokra is. Példaként említette, hogy néhány okmányirodában már megtalálható az APEH, az ingatlan-nyilvántartáshoz is hozzá lehet férni, illetve biztosítók, posták működnek bennük.

Egyetértés volt abban, hogy a 2006-os őszi önkormányzati választásokon hároméves megyei önkormányzati és 2009-től hároméves regionális önkormányzati mandátumot kapjanak a megválasztottak, a települési önkormányzatoknál pedig 2006 őszén hat évre kapjanak mandátumot a települési önkormányzati képviselők és polgármesterek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.