Felfázni hatóságilag tilos

Tang, a negyven körüli festőművész törökülésben ül a Tienanmen téren.

Június első vasárnapján a szokásos menynyiségű turista, a szokásosnál több rendőrautó a közelben. Tang széles gesztusokkal magyarázza körülötte ülő külföldi barátainak, honnan jöttek a tankok, hol állt az általuk készített több méter magas szabadságszobor. És főleg, hogy mit éreztek ők, a téren összegyűlt fiatalok tizenhét évvel ezelőtt, a több mint hathetes demonstrációt alatt. Közben két civil ruhás rendőr sétál le-föl Tang előtt, aki ilyenkor témát vált.

Április 17-én érkeztek az első csoportok az egyetemekről. Főleg politológus hallgatók, köztük több fiatal párttag, illetve kádergyerek, akik a kormányban elharapódzó korrupció és nepotizmus ellen szerveztek demonstrációt a téren, amely korábban, 1919 májusában szintén grandiózus diáktüntetés színhelye volt. Hogy nyomatékot adjanak elképzeléseiknek, 24-re már tömegesen bojkottálták az előadásokat, és egyre többen érkeztek a térre, kiköltöztek a kollégiumokból és sátrakat állítottak.

Májusra még euforikusabb lett a hangulat, az 1919-es diákdemonstrációra való békés megemlékezés és a hirtelen melegedő időjárás megtette a hatását "És nem utolsósorban az vonzott újabb csoportokat a térre, hogy itt találkozhattak a fiúk és a lányok, míg a kollégiumokban szigorúan el volt választva a két nem" - meséli mosolyogva Tang. "Több barátom például itt házasodott meg!" Énekeltek, vitatkoztak, felszólaltak, éhségsztrájkoltak, nevettek, sírtak - addig nem tágítottak, míg a kormány képviselői nem tárgyaltak velük érdemben. A kormány képviselői azonban ehelyett közölték: sajnos a demokratikus változtatásokra vonatkozó kérések teljesíthetetlenek. "Gyerekek, menjetek szépen haza" - közölte az akkori pártfőtitkár, Zhao Ziyang. (Csao Ce-jang)

Miért mentek volna haza? Május 17-én már egymilliónyi ember támogatta Peking utcáin a demokratikus változásokat sürgető mozgalmat. Május második felében komolyabbra fordult a helyzet: fegyvereseket vezényelt a kormány a térre. A rendőrök azonban csak látszólag erőszakoskodtak, Song emlékei szerint lélekben a fiatalokkal voltak. Ekkor azonban már sokan, köztük ő is, félni kezdtek és hazamentek.

Június 3-ról 4-re virradó éjszaka egy távolabbi, északi provinciából megérkeztek a tankok. A Népi Felszabadító Hadsereg több ezer csapatnyi katonája nem tudta pontosan, mi folyik Pekingben, annyi információt kaptak, hogy veszélyben az ország rendje. A hivatalos adatok szerint 36 diák és kétszáz civil vesztette életét, független szervezetek ezerre, a Vöröskereszt 26oo-ra becsülte a halottak számát.

Tang felkel és a többiekkel sétálni kezd a téren. A két civil ruhás odaszól nekik: ne üljenek le még egyszer a földre, mert könnyen felfázhatnak.

Karhatalmisták vonulnak a téren, a nagy tüntetés 17. évfordulóján
Karhatalmisták vonulnak a téren, a nagy tüntetés 17. évfordulóján
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.