A "balra tarts" miértjeire a leegyszerűsített válasz: a kilencvenes évek neoliberális politikája nem oldotta meg Latin-Amerika fő szociális gondját: egy szűk elit még gazdagabb lett, a szegények viszont mind többen vannak, és egyre szegényebbek. (Az ENSZ szerint Latin-Amerika és a karibi térség majd 500 milliós lakosságának 42 százaléka él a napi 2 dolláros szegénységi szint alatt.)

Másik magyarázat szerint George W. Bush elnök a nemzetközi terrorizmus elleni harc, az iraki és az afganisztáni háború közepette elfeledkezett déli szomszédairól. A tűzoltáskor Washingtont immár nem zavarják a mérsékelt, a piacgazdaságot elismerő baloldali kormányok, olyanok, mint Chilében, Brazíliában, avagy Uruguayban. A csapás iránya most feltartóztatni a venezuelai Hugo Chávez eszméinek terjedését (hátterükben tanítómesterével, Fidel Castróval), s különösen azt, hogy Venezuela olajdollárjai egy USA-ellenes latin-amerikai blokk létrejöttére szolgáljanak. Lám (az egyébként 62 százalékban ajmarák és kecsuák lakta) Bolívia történetében tavaly év végén első ízben választottak indián elnököt, s ő, Evo Morales máris követi Chávezt a földgáz államosításával és földosztásokkal.

A következő láncszemnek Peru ígérkezett, ahol egy (a légi deszantos Chávezhez hasonlóan), a Fujimori-rendszer korruptsága ellen puccsot megkísérlő, s ezért nyugalmazott katonatiszt, Ollanta Humala állt elő radikális, nacionalista programmal: a természeti kincsek államosításával, a jövedelmek újraelosztásával a szegények javára. Hugo Chávez azonnal melléállt, talán túlságosan is. A konzervatív választók siettek a mérsékelt baloldal jelöltjére, a szociáldemokrata Alan Garcíára adni voksukat, nehogy átterjedjen a venezuelai modell. (Pedig a középrétegeknek nincsenek jó emlékei: García 1985-1990 közötti elnöksége idején Peru pénzügyi és gazdasági csődbe került.) Most, győzelmekor, a viszszatérő elnök maga nyilatkozta azt, hogy a választásokon Chávez "beavatkozási és uralmi törekvése" veszített. Washingtonban elégedettek lehetnek, noha Peruban szociáldemokrata ül most az államfői székbe.

Tehát nem annyira a bal- és a jobboldal között folyik a vetélkedés, hanem a forradalmi változást hirdetők és a mérsékeltek között. A perui eset nem általánosítható, a két baloldali tábor között van azért átjárás. Miként Michelle Bachelet chilei szocialista elnök asszony a májusi bécsi EU-Latin-Amerika csúcson mondta: lehetnek eltérő stratégiák, egyesek helyesek, mások kevésbé, ám a fontos, hogy ezek a szegénységet csökkentsék. Mert ez a fő probléma.