Most diadalérzet tölthet el mindenkit, aki már megszületésekor kételkedett e választás bölcsességében vagy akár megalapozottságában. Igaz, a történtek a legvadabb ellendrukkerek várakozásait is túlhaladták. Az ellenállás az intézmény közalkalmazottai, művészei körében kiszámítható volt. Arra azonban, hogy az új főigazgató nemcsak ellenfeleivel, de pályázó társaival sem tud mit kezdeni, legföljebb pletykaszintű híresztelésekből lehetett (volna) gondolni.

Éppen ezért azonban utólag is érdemes egy elhibázottnak tetsző kinevezés indokait feleleveníteni. Mi indíthatta a minisztert, hogy éppen ezt a pályázatot fogadja el? Természetesen csak találgathatjuk az okokat, mármint a hivatalosan sokszor hangoztatott verzión, a modernizációt ígérő programon túl. Feltételezve persze, hogy a miniszter akkor nem mechanikusan a legolcsóbb ajánlat mellett döntött, hanem fontolóra vette azt is, vajon a választott team képes-e vállalásait, ígéreteit megvalósítani.

Ez esetben Hegyi Árpád Jutocsa és társai mellett egyetlen nyomós érv állhatott: a Miskolci Operafesztivál. Megtéveszthette a döntéshozót annak a vállalkozásnak kétségtelen és rendületlen sikere. Elfedhette azokat a kudarcokat is, amelyeket Hegyi Árpád Jutocsa - ugyancsak Miskolcon - kezdeti eredmények után színigazgatóként elszenvedett.

Pedig eléggé nyilvánvalónak látszik, főképp persze így utólag, hogy egy operafesztivál és egy operaház között mindössze az opera műfaja teremt kapcsolatot. Egyébként a két dolognak kevés köze van egymáshoz. Okoskodhatnánk azon is, hogy a nagyságrendek sem mérhetők össze, és a két dolog működési mechanizmusa sem igazán hasonló. Már ezért is bizonyára egészen más képességek, egészen más gondolkodásmód, mentalitás lehet szükséges az egyikhez, mint a másikhoz.

Mindenképpen van azonban egy egészen alapvető különbség a két feladat, a két vállalás között. A Miskolci Operafesztivált mindenekelőtt ki kellett találni, azután szívós munkával föl kellett építeni. A Magyar Állami Operaházat előbb le kell némileg bontani, hogy azután talán újraépülhessen. Ez önmagában is ellenkező jellegű munkának érződhet, legalábbis az első, a bontási szakaszban. Nem részletezem, milyen emberi, diplomáciai képességek kellenének ahhoz, hogy egy megszorító, leépítő program mellé elszenvedőinek, a társulatnak akár csak egy részét is oda sikerüljön állítani.

Egy dologra azonban mindezen túlmenően is feltétlen szükség lett volna ehhez: világos művészi megújulási programra. Ennek is lettek volna ellenzői: a konzervatív ízlésűek éppúgy, mint azok, akik e mögött is pusztán egzisztenciális érdekeik érvényesítési lehetőségeit, illetve azok beszűkülését keresték volna. De egy ilyen, lényegében művészi és nem pusztán pénzügyi programhoz bizonyára támogatókat is lehetett volna találni.

Bozóki utólag okos. Kíváncsian várom: utóda előre lesz-e az.