Osztrák-magyar fafeldolgozási és biomassza program

Megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével lezárult a Délnyugat-Zalát érintő osztrák-magyar Interreg III A biomassza- és fafeldolgozási projekt első szakasza - erről és a folytatás módjáról tanácskoztak az érintettek a zalai Pusztamagyaródon csütörtökön.

A fórumon az osztrák-magyar faipari és energia-program alapvető céljaként jelölték meg egy térségi komplex feldolgozói és energetikai célú fahulladék (biomassza) hasznosítási rendszer létrehozását, amellyel nemcsak megszüntethető a mostani "kizsákmányoló" - másodlagos helyi feldolgozottság nélküli - fagazdálkodás a térségben, hanem harmincszoros értéknövelés érhető el.

Egy többlépcsős, 2010-ig megvalósítandó projektsorról van szó, amely magába foglalja a Pusztamagyaród környéki fakitermelést, továbbá melléktermékének felhasználását egy helybeli 1-2 megawattos fűtőműben. Létesítenének géptároló és szállító bázist is, valamint a nagykanizsai ipari parkban egy elsődleges feldolgozó, majd félkész és készterméket előállító üzemet, továbbá megépítenének egy energiaközpontot, amely a város egy részét hővel és árammal látná el - közölte Kunos József, a megvalósíthatósági tanulmányt elkészítő Exel QU Kft. ügyvezetője.

A szakember szerint a már működő Pannon Fa- és Bútoripari Klaszteren belüli információcserére alapozva évi 30-50 ezer köbméternyi, üzemterv szerint kitermelt nyersfára, valamint a szakmai utánpótlást biztosító szakképzésre lesz szükség a faipari és biomassza láncolat működtetéséhez.
Kunos József elmondta: a négy-öt egymáshoz kapcsolódó, és 2007 tavaszától 2010-ig tartó tervezési-beruházási szakasz tőkeigénye 900 millió forint. Ennek 180 milliós önerőrészét a Pusztamagyaródon 5 éve bejegyzett osztrák-magyar Biotherm 2000 Kht. biztosítaná kockázati tőkealap segítségével, a többi forrást pedig fejlesztési banki hitel és "négyrészes"" uniós pályázat fedezné.

A beruházások zömének gazdája, a Biotherm ügyvezetője, Peter Buchleitner rámutatott: az alternatív energiákat alkalmazó güssingi központ szakmai segítségével adaptált projekt "kizsákmányolástól mentessé" teszi a délnyugat-zalai nemes favagyont. Ugyanakkor beruházásokat, közel 150 új munkahelyet, a térség számára gazdasági fejlődést eredményez - tette hozzá az osztrák ügyvezető.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.