Nyaralásból háromezer forint miatt kizárva

A Nemzeti Üdülési Alapítvány célja az "önerejükből üdülni nem tudó" családok segítése. Egy munka nélküli anya, nyugdíjas férje és a beteg kisfiuk mégsem tartozik a támogatandók körébe.

- Csaknem tíz éve, a fiam születése óta nem tudok elhelyezkedni - mondja Zs. Balázsné, csecsemő- és gyermekgondozó. Amikor kisebb volt a gyerek, szinte nem volt olyan hónap, hogy ne lett volna beteg, most talán kicsit jobb a helyzet. Az orvosok szerint a kisfiúnak gyenge az immunrendszere.

A családfenntartó friss nyugdíjas. Az apa az ötvenhétezer forintos nyugdíját kiegészítendő négy órában dolgozik volt munkahelyén. A család összjövedelme így nyolcvannyolcezer forint. - Megtanultunk beosztani - mondja a családfő. A piciny, harminckét négyzetméteres, zuglói garzon egyetlen szobájának egyik felén a gyerek kuckója van berendezve, a másik felén a szülők kanapéja áll. A családi büdzsé csak a megélhetésre elegendő, nyaralásra már nem futja.

- Tavaly végre össze tudtunk spórolni egy kis pénzt, de betörtek a lakásunkba, felforgattak mindent, és elvitték a pénzünket - mondja a férj.

- Olvastam a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Együtt pihen a család című pályázati kiírását, és azonnal rájuk gondoltam - meséli Pelczéder Istvánné, a család barátja.

- Ki, ha nem ők azok, akik rászorulnak a segítségre? - mondja az asszony, aki rábeszélte a családot arra, hogy pályázzon. Telefonon érdeklődött az alapítványnál, hogy milyen döntés született. - A legnagyobb döbbenetemre elutasító választ kaptam - meséli. Az ügyintéző szerint ugyanis a család nem felel meg a kiírás feltételeinek, mivel az apa összkeresete háromezer forinttal meghaladja a limitet.

A pályázat szerint "a szülő vagy nagyszülő együttes, személyenkénti összes jövedelme nem haladhatja meg a havi bruttó nyolcvanötezer forintot". - Az én értelmezésem szerint ez a család beletartozik ebbe a kategóriába - értetlenkedik Pelczéderné. Az ügyintéző azonban azt mondta: a kiírás szerint, függetlenül attól, hogy hány kereső van a családban, a szabály az, hogy egyiknek sem haladhatja meg a jövedelme a nyolcvanötezer forintot. A családot azóta írásban is értesítették a döntésről. Az indoklásban csak annyit írtak: magas a jövedelmük.

Az idén kétszáznyolcvanezren fordultak az alapítványhoz, azaz négyszer annyian, mint tavaly ilyenkor. Ebből száztizennégyezren részesültek támogatásban, több mint hárommilliárd forint értékben.

- Nagyon nehéz meghatározni, hogy ki a rászoruló - kommentálja az esetet Karácsony Mihály, a Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke, hozzátéve: ők csak a pályázók jövedelmét vizsgálják. Szerintük ez a legigazságosabb eljárás.

Az igazságnak azonban más útjai is vannak. - Mégis nyaralunk az idén - meséli Zs. Balázsné - Az egyik barátunk meghívására egy hetet tölthetünk majd el Badacsonyban. Kibéreltek egy parasztházat, az egyik szobát átengedik nekünk.

Az anya munkanélküli, csak az apa dolgozik
Az anya munkanélküli, csak az apa dolgozik
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.