Weöres Sándortól tanult messzire látni, Illyés Gyulától ízlelni a szót, Pilinszky Jánostól, hogy a maga útját járja – írja életműkötetének mottóversében, a Hálaadásparafrázisban Gergely Ágnes, aki negyvenhét, költőként megélt évét rendezte most egységes gyűjteménnyé, Útérintő címmel.

– Úgy nézek bele újra a verseimbe, mint megannyi tükörbe. Meglátom bennük saját magam, ilyen voltam, és ilyen vagyok. Ez az, amit életről, halálról megtanultam – mondja. Újraolvasva verseit, kihagyta azokat, amelyeknek – immár olvasóként – nem érezte erős hatását. Átdátumozta a javítottakat: de azokban szigorúan csak szavakat, stiláris megoldásokat tökéletesített; gondolatot, mondandót soha.

– A címben említett út az általam, embertársaim által megtett utat jelöli, az országutat, ahol apám utoljára járt, az utat, amelyen a világ halad. De az élet olyan gyorsan lepereg, hogy szinte nem is járunk ezen az úton, legfeljebb csak érintjük. Lebegünk felette pár pillanatig, mint a lepkék. (Argumentum, 504 oldal, 3700 forint)

Gergely Ágnes