1927 őszén két lánglelkű ifjú poéta ismerkedik össze Budapesten, a Körút és a Népszínház utca sarkán működő Simplon kávéházban. Lágy kora este, szivarfüst, a bársonypamlagokon firkászok, spiclik és kurtizánok ücsörögnek, s egy József Attila nevű huszonkét éves töltőtollkoptató azt kérdezi a csak 2-3 évvel idősb kollégájától, egy bizonyos Illyés Gyulától: – Hol lehet itt egy jó mecénást találni?

Azután zajlik a költői pajtásság: írnak közösen verset és röpiratot, feketekávé mellett váltják meg a világot, folyvást lapot alapítanak, s Attila nemcsak Gyulát kedveli meg, hanem annak szülőjét is – az árva kobzos jó néhányszor elzarándokol barátja mamájához Angyalföldre, hogy megfürödjön a vajas kenyeres-kávés anyai szeretet meleg fényében.

Ahogy hivatásuk, eszméjük is egy – lelkük egyformán vörös. S mikor a szovjetek ’34 nyarán a moszkvai írókongresszusra Illyést és Nagy Lajost hívják meg, Attilát pedig nem, akkor Proletárköltőnk elveszti fejét, s lehordja barátját mindennek: kétkulacsosnak, fasisztának, talpnyalónak.

A következő években Attila és Gyula (ki-ki saját vérmérséklete szerint) mindent megtesz, hogy az egykori barátságot minél kisebb darabokra zúzza. Csúnya adok-kapok. Ráadásul még egyazon Flóra sebzi meg szívüket.

De még mielőtt Attila eltűnne hirtelen, mielőtt Szárszóra utazna, üzen Gyuláért, hogy bőgjenek egy nagyot és utolsót a szanatóriumi szobában.

Illyés végül nem írta meg az összetört barátság történetét. A cserepeket most Domokos Mátyás szedte és illesztette össze. Versekből, naplórészletekből, levelekből, kéziratos feljegyzésekből, interjúforgácsokból rakta ki e tízévnyi különös cimboraság mozaiktablóját. Nemcsak bravúros filológiai munka, de letehetetlen, megrázó olvasmány. (Nap, 180 oldal, 2688 forint)

Illyés Gyula és József Attila Csillebércen 1931. április 12-én