Alan García visszatért Peru élére

Alan García nyerte meg a perui elnökválasztás vasárnapi második fordulóját a szavazatok 83 százalékának összeszámlálása alapján.

A nagy hagyományú APRA-párt színeiben induló szociáldemokrata politikusra 54,7 százalék szavazott, vetélytársára, a nacionalista, államosításokat és az indián lakosság érdekérvényesítését ígérő (a venezuelai Hugo Chávezt másoló) volt katonatiszt, Ollanta Humala a voksok 45,3 százalékát kapta eddig.

Az a sajátos helyzet állt elő, hogy két, a centrumtól balra álló jelölt vetélkedett, ám a jobboldali szavazók voksai döntöttek. García 1985 és 1990 között már betöltötte az államfői tisztséget. 35 évesen, Latin-Amerika legfiatalabb elnökeként iktatták be, hatalmas támogatottsággal. Aztán elnöksége alatt az ország pénzügyi és gazdasági káoszba süllyedt, s a korrupció elhatalmasodott. Az idén március végén, a választások első fordulójában Humala 30 százalékot, García 24-et, a konzervatív Lourdes Flores pedig 23 százalékot kapott. Minthogy most vasárnap García éppen Limában és más fejlett körzetekben diadalmaskodott (ahol korábban a jobboldali jelölt), nem kétséges, hogy a konzervatív választók és a pénzügyi körök a két rossz közül őt részesítették előnyben. A választási kampányban kemény sárdobálás keretében ugyanis Chávez venezuelai elnök lett az egyik téma, aki üzeneteiben kiállt Humala mellett. Most García azt hangoztatta: a peruiak "meggyőző módon" visszautasították Chávez "behatolási és uralmi" törekvését.

Az aprista leendő elnök állítja, tanult a múlt hibáiból, a második alkalommal nem fog kudarcot vallani. A nemzeti egyetértés kormányát vezeti majd, s folytatja a piacgazdasági modellt.

A 43 éves Humala lényegében elismerte vetélytársa győzelmét, ám kijelentette: "Hozzákezdünk Peru nagy átalakításához, méltóságunk visszaszerzéséhez a természeti kincseink megmentésével, a gazdaságnak a nép szolgálatába állításával". Az Egység Peruért mozgalma egyébként jelentős erővel, 45 képviselővel rendelkezik a 120 fős limai parlamentben.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.