Budapestről másképp látják: szépségflastrom a sebhelyes arcon

Tarnabod példáját Budapesten is ismeri a "szakma", de túl idillinek tűnik számukra.

- Kísérletnek jó, megoldásnak aligha - vélekedik Pelle József, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei igazgatója, aki szerint nem ez a gyógyír a fővárosi gondokra. A kistelepülés csak a családok számára kínál megoldást. Ráadásul a fővárosban otthontalanul élő emberek fele vidékről került Budapestre. A kilátástalanság hozta őket a nagyvárosba, s a többségük aligha menne vissza.

- Tarnabod csak szépségflastrom egy sebhelyes arcon - fogalmazott az igazgatónál is egyértelműbben Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes. Fél tucat olyan indokot sorolt fel, ami miatt - bár jónak tartja a kezdeményezést - nem gondolja megnyugtató megoldásnak. Egyetért Pelle Józseffel, s kiemeli, hogy Tarnabodon a családokat intenzív szociális munkával tudják visszavezetni a "normális életbe", de ez több száz vagy több ezer ember esetében megoldhatatlan. Csakúgy, mint munkát találni számukra. A hajléktalanság pedig folyamatosan újratermelődik: a nevelőintézetekből sok fiatal kerül az utcára, s lesznek olyan családi konfliktusok, amelyekből valaki vesztesen kerül ki.

Ikvai-Szabó elmondta, hogy a fővárosban működik egy kipróbált ellátórendszer, amelyben valamennyi érintett összehangoltan teszi a dolgát. A főváros pénzének és a civil szervezetek normatív támogatásainak egyesítésével megfelelő összeg áll a rendelkezésre.

A három éve életre hívott Összefogás Közalapítvány programokat is kidolgozott, például a "külső férőhely lakhatási modellt": ez lakásbérleti támogatás, amelyre szociális szolgáltatók pályázhatnak. Tavaly 450 embernek találtak otthont, és motiválták őket a viszszailleszkedésre, arra, hogy megtanuljanak önállóan gondoskodni magukról, családjukról. A pályázatot idén is kiírták, várhatóan ismét több százan kapnak lehetőséget új élet kezdésére. Ez a segítség azonban csak az erre kész és alkalmas hajléktalanoknak jelent megoldást.

Ehhez hasonló lehetőség magányos emberek számára a tavaly a Kocsis utcában megnyitott munkásszálló, ahol azok lakhatnak, akik hajlandók munkát vállalni, hiszen a lakáslehetőséget kedvező feltételekkel ugyan, de nem térítésmentesen nyújtják számukra. A főpolgármester-helyettes szerint ez az államnak is olcsóbb megoldás. Tavaly a 450 ember lakásbérleti támogatására 140 millió forintot költöttek. Egyetlen szállón legfeljebb 150 férőhelyet alakíthatnak ki, vagyis ennyi embert csak három szállón lehetett volna elhelyezni. Ennek éves költsége 500 millió forint lenne.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.