A polgármester irodájában külön asztalt foglalnak el az időhiány miatt nem irattárazott ügyek papírjai. Pályázatok, engedélyek, beruházási iratok, építési ajánlatok, szociális munkások jelentései hevernek itt. A község első emberét zavarba lehet hozni azzal az egyszerű kérdéssel: hány lakója van ma Tarnabodnak? Pető Zoltán rövid, ám eredménytelen kutatást indít az iratok között, majd közli: két és fél évvel ezelőtt 795 tarnabodi lakost tartottak nyilván. Ez az adat elévült. Időközben ugyanis útjára indult a szociális minisztérium, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Tutor Alapítvány és az önkormányzat programja, amelynek keretében az üresen álló, az ingatlanpiacon forgalomképtelen tarnabodi házakba hajléktalan családokat költöztetnek. A programhoz megvásárolt épületekbe negyvenöten költöztek be. Néhány család után a rokonság is Tarnabodra jött: ők saját pénzükből vásároltak házat, így további huszonöt fővel nőtt a befogadó falu lélekszáma. Közben gyerekek is születtek a faluban, a legfiatalabb alig két hete. A tarnabodi modellkísérletről angol és francia hírügynökségek is beszámoltak. A házak előtti padon üldögélő idős aszszonyok egykedvűen szemlélik a fényképezőgéppel, kamerával érkező idegeneket. Ha megkérdezik őket, magától értetődő természetességgel mondják el, hogy nincs konfliktus a beköltözők és az itt élők között, a falu befogadta új gyermekeit.

Az új lakók házai semmiben sem különböznek a többi falusi portától. A program résztvevői malacokat és tyúkokat kapnak az állatgondozói tanfolyam elvégzése után. Az ideköltözők szerződésben vállalják, hogy a felajánlott munkát elfogadják, rendben tartják a házat, a kertet, és a közösségi normáknak megfelelő életvitelt folytatnak.

Lakatos Judit négy gyermekével és élettársával elsőként költözött Tarnabodra. Az otthontalan családot korábban egy budapesti plébánián fogadták be, de az épületet elbontották, így szó szerint fedél nélkül maradtak. Úgy tűnik, itt révbe értek. Az asszony megmutatja lakásukat, ahol a konyhát csempézik, a szobát festik éppen. Az ólban négy malac visít, a focipálya méretű kertben egyenes sorokban sorjázik a zöldség.

A hatgyermekes Sápi Máriáék Kerekegyházáról, egy rozzant tanyáról költöztek Tarnabodra, a befogadó falut az ottani családgondozó ajánlotta figyelmükbe. Férje már az első hónapban munkát kapott a szomszéd községben, ma Budapestre jár dolgozni. Néhány hónap után arra gondoltak, életükben először lehetne saját házuk is, ha igénybe vennék a hat gyermek után járó szociálpolitikai támogatást. A polgármester segített az ügyintézésben, saját házukat most újítják fel.

A település utcái tiszták és rendezettek, ami harminchat közhasznú munkásnak köszönhető. A falubusz ingázókat szállít a környező településekre és a káli vasútállomásra a budapesti vonathoz. A falu közepén üresen álló magtárban üzemet alakítottak ki, ahol használt számítógépeket bontanak szét. A vállalkozást a termékdíjra és az alkatrészekből visszanyert réz értékesítésére alapozzák. Harminc munkahelyre százan pályáztak. Az ingázókkal együtt százöt tarnabodi ember kapott munkát az utóbbi egy év alatt.

- A program beindulása előtt sokan tartottak az ideköltöző idegenektől - mondja Pető Zoltán. - Azt feleltem, választhatjuk a bezárkózást is, és bámulhatjuk még néhány évig, hogyan ürül ki egyik ház a másik után. Tarnabodon ma már senki nem vitatja, hogy ez a kísérlet sikeres.

A betelepülõk révbe értek - házaik nem különböznek a falusi portáktól