Az új kormánynak egyszerre kell kiigazítania és reformokat elindítania. Gyurcsány miniszterelnök a reformerek győzködése ellenére úgy döntött, hogy e lépéseket a választások utánra hagyja. "Lehet, hogy így többe kerül, de akkor a baloldal kormányozhat, és nem a jobboldal". "A győzelem engem igazolt", hangzik a miniszterelnök érvelése az első, drámai felvonás végén. Igaza van. A második felvonás most kezdődik. Az új kormány kemény, ezermilliárdos nagyságú kiigazításra szánta el magát. Ezzel vissza fogja nyerni az Európai Unió, a pénzpiacok, a nagybefektetők bizalmát. Remélhetőleg hitelessé teszi a magyar kormányt és Magyarországot. Ugyanakkor a gáz-, a villamosenergia-, a gyógyszer- és a tömegközlekedési árak emelkedése, a bérek befagyasztása szükségképpen ki fogja váltani a középosztály, az önkormányzatok és a sajtó ellenállását. Csak elismeréssel tekinthetünk a kormányfő és csapata merészségére, ha valóban végigviszik, amire elszánták magukat. Most ki és össze kell majd tartaniuk, ha tetszik, ha nem.

Alighanem más tartalmi arányok - nagyobb személyi kiigazítás és/vagy intézményi biztosítékok, nagyobb reformcsomag és kisebb pénzügyi megszorítás -, illetve teherviselési súlyok - egyharmados megosztás állam, tőke és munka között a 30-20-50-es arány helyett - elképzelhetők lettek volna, de szegény ember vízzel főz, valószínűleg hiányoztak a szükséges feltételek. Az új kormány régi kormány. Feladata, hogy végrehajtsa a pályára visszatérítést. Megszorító csomag, konvergenciaprogram, 2007-es költségvetés és bevezethető reformok - ezeknek kell elkészülniük 2007 elejére. Ezzel a kormánytagok többsége feláldozza magát. Reformkormány, a harmadik Gyurcsány-kormány a jövő év elejétől lesz, másokkal, másként. Ekkortól érdekes az új kormányszerkezet, és ekkor derül majd ki: képes-e a kormány európai intézményeket építeni - mert innen fordulat következik a reformokba és a fejlesztésekbe.

Vajon még a második felvonásban, vagy már soha nem kerül sor a szükséges reformokra? A miniszterelnök panaszosan fejti ki, hogy a reformista tervezetek mennyire kidolgozatlanok és kivihetetlenek. Igaza van. Több a reformblabla, mint a reform, mondja, s ez helyes. Csakhogy másfél éve sokan figyelmeztettük, hogy ha már nem kezd hozzá a reformokhoz, legalább indítsa el a munkát kidolgozásukra. Amikor amellett döntött, hogy halaszt, azt is eldöntötte, hogy nem dolgoztat. Nem várható, hogy apparátusoktól távol lévő, támogatást el nem nyerő értelmiségiek magánszorgalomból, vagy egy választási programban elvégezzék a kormány munkáját. A kormányfő nem adott pénzt, paripát és fegyvert reformprogramok elkészítésére - üres fiókban most kár kotorásznia. Ha ma kész reformtervezetek lennének, akkor a megszorítások a reformok intézményi keretei között zajlanának. Nincsenek. Így marad a hagyományos kiigazítás és a remény arra, hogy 2007 elejére, fejvesztés terhe mellett, elkészülnek a reformokkal.

Gyurcsány Ferencnek 2004 novembere óta dolgoztatnia kellene csapatokat az államrendszer és az önkormányzatok közigazgatási és finanszírozási rendszerén. Az előbbire nem elegendők Sárközy Tamásnak, a magányos dzsungelharcosnak se az EU kormányzati rendszeréhez, se a helyi igazgatáshoz nem illesztett, egyébként színvonalas, de nem igazán kivitatott javaslatai. A minisztériumokat megint személyekre és nem funkciókra szabták. Az erős miniszterelnöki központosítás mindenkor a döntések felülre csúszását és a kormányzaton belüli fékek hiányát eredményezi. Nincs miniszteri, nincs apparátusi felelősség, csak politikai lojalitás. Jól mutatta a tehetetlenséget és félelmet, hogy senki nem merte megkérdőjelezni Gyurcsány határozatát: előbb program, azután döntés kormányszerkezetről, majd személyekről. E fordított sorrend hibás volt. Utólag a miniszterelnök, helyesen, elismerte. De mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy miért nem merte, akarta szóvá tenni, s mit jelent egyetlen személy döntésének ennyire kiszolgáltatottá válni.

Félek, hogy az államreformban senki se gondolta végig és senki nem rendszerezte a kormány és az alkotmányos nemzeti intézmények viszonyát. Milyen szerepeket vár a kormány, s mi az alkotmányos intézmények szerepfelfogása, milyen átfogó stratégiát alakítanak ki a koalíciós pártok az alkotmányos ellensúlyokkal szemben. A nemzeti intézmények aktív szerepvállalása, kormánnyal folytatott párbeszéde nélkül nem lesznek reformok. Mindez része a kormány ellenzékről alkotott felfogásának, és az ellenzékkel folytatott általános alkujának. Ez a legfőbb ügyész jelölésétől az Alkotmánybíróság tagjainak jelöléséig, a Nemzeti Bank elnökétől a monetáris tanács tagjainak állításáig, az Állami Számvevőszék elnökétől a Legfelső Bíróság elnökéig, a Magyar Rádió elnökétől az MTV elnökéig, és az nemzeti fejlesztési terv 2-ben való részvételtől a kétharmados törvények elfogadásáig terjed. Mind a kiigazításnak, mind a reformoknak az alkotmányos rend kanyargós ösvényén kell járniuk, és az ellenzék különböző erőivel folytatott párharcokban és megállapodásokban kell megvalósulniuk.

A közigazgatás regionalizációja és kistérségiesítése nincs megoldva az IDEA programmal. De ez csak a könynyebb rész, hiszen a nehezebb és fontosabb finanszírozási rendszerhez még senki hozzá se kezdett. Nem kellett volna-e másfél éve a miniszterelnöknek magához kéretnie Szilvásy Györgyöt és Atkári Jánost, és így szólni hozzájuk: - Fiúk, a választásig készítsetek, készíttessetek el egy összefüggő regionális, budapesti, megyei jogú városi, kistérségi közigazgatási és pénzügyi programot, lehetőleg szakmai és politikai alternatívákkal! Mindezt annak figyelembevételével, hogy meghatározott stratégiai pillanatokban meg kell nyernünk hozzá az ellenzéket! Amit pénzben, apparátusi hozzáférésben, titoktartásban, munkatársban és politikai támogatásban kértek, megkapjátok!

Kétszer volt alkalom az önkormányzati változtatásokat az ellenzéken beváltani: először 2005 tavaszán, amikor Orbán liberális korszakában volt, és részt akart a nemzeti fejlesztési terv kidolgozásából, másodszor 2005 őszén, a költségvetés beadásáig, amikor az ellenzéknek nehéz lett volna a konstruktív együttműködést visszautasítania. Most harmadszor érdemes mindkét eszközzel élni: hivatkozni a reform társadalmi szükségességére, és részesíteni az ellenzéket - városait, térségeit - az NFT-2 programjaiból. De számolni kell a visszautasítással és azzal, hogy elfogadás esetén még kemény munkára van szükség az önkormányzati finanszírozási rendszer kidolgozására. Hét-nyolc hónap van rá. Ennyi kell a munkához, és jövő év tavaszán lesz megint új helyzet, amikor az ellenzéknek új tárgyalási pozíciója alakulhat ki.

Dolgozni és dolgoztatni kellett volna az egészségügy rendszerének átalakításán. A Medgyessy-kormány alatt előkészületben volt az irányított betegellátás rendszerének bevezetése. Nem felelt meg Gyurcsány Ferenc ízlésének, de előterjesztőinek eltávolítása után nem adott megbízást senkinek új tervezetek kidolgozására. A szocialistáknak és a jobboldaliaknak nincs semmilyen érdemi papírjuk. A liberálisok tervezete olyan, amilyen apparátuson kívüli, csekély politikai és szakmai támogatottsággal rendelkező, ötletes és merész értelmiségiek elképzelése lehet. Ha most se kezdünk bele az egészségügy változtatásába, nem volt értelme választást nyerni. Molnár Lajosnak és csapatának hónapjai vannak a részletes kidolgozásra, a nagy tőkecsoportokkal való egyeztetésre. Semmit se cselekedni vagy elhamarkodott lépéseket tenni a Fidesz is tud.

Az oktatás és a kultúra egységes átalakításán, a nemzeti fejlesztési tervbe és az önkormányzati reformba illesztésén már legalább egy éve kellene keményen dolgoznia Hiller István csapatának. Itt kellett volna előkészíteni stratégiai döntésre, hogy mit kíván tenni az új kormány a kis iskolákkal, mit jelent a körzetesítés, hogyan kapcsolja össze az oktatási szolgáltatást a könyvtárak, kultúrházak, e-pontok szolgáltatásaival, merre megy tovább az ipari képzés, a középfokú oktatás, s végül mit kíván módosítani a felsőoktatási képzésen és kutatáson. A két minisztériumot nem azért kell összevonni, hogy kevesebb minisztérium legyen, hanem azért, hogy egymásra hangolódjanak az oktatás, a tudomány és a kultúra eltérő stratégiái és intézményei. Összehangolt stratégiára van szükség a kutatás és oktatás, illetve a nagy nemzeti intézmények működtetésére és bekapcsolására az európai fejlesztési programokba. Munka van elég, hozzá kell látni azonnal.

A mellékhadszíntérnek látszó haderőreformra és/vagy külpolitikai stratégiára sem volt megrendelés. Nem hívta a miniszterelnök Gyarmati Istvánt és Szenes Zoltánt, hogy nekilássanak a NATO-nak megfelelő reform és megtakarítás kivitelezéséhez. Ideje végiggondolni az egységes külpolitikai-biztonságpolitikai és külgazdaság-politikai stratégiát és intézményrendszert. Ha nem áll vissza a Külügyminisztérium és a külügyminiszter, a Honvédelmi Minisztérium és a honvédelmi miniszter tekintélye, Magyarországnak nem lesz se igazi európai, se atlanti arculata. Nem jó irányba mozdult a szociálpolitikai rendszer, és felibe-harmadába maradt a bűnmegelőzési program. A ciklus egészére rendezni kell az ésszerű és pragmatikus, elfogulatlan és intézményes viszonyt a határon túli magyarok parlamentáris, önkormányzati és civil szervezeteivel, valamint az egyházakkal. A partraszállás megkezdődött.

A megszorításnak, a belőle következő növekedési, inflációs és szociális veszteségnek, a társadalmi konfliktusnak csak akkor van igazán értelme, ha valóban visszatérünk az egyensúlyi pályára, és átalakítjuk a nagy rendszereket. Az átalakításhoz egyszerre van szükség elszánt, országban, nemzetben gondolkodó, tárgyalóképes kormánypárti és ellenzéki politikusokra, reformokat kitaláló, összecsiszoló, együttműködő és végrehajtó szakpolitikusokra, közigazgatókra és elkötelezett, tudós értelmiségiekre. És becsületes, hibáit átlátó, egyenes beszédű, a társadalmat felnőttként kezelő, vitaképes vezető politikai, gazdasági, szellemi és médiaelitekre. Ha most nem állják, álljuk meg a helyünket, ugyanarra a méltatlan sorsra jutunk, mint az ókádári elit: élt, de már halott volt.