Hogyan lehet itt kabinetet alakítani?
Amikor Magyar Bálint a múlt csütörtökön bejelentette, hogy lemond az oktatási tárcáról, végleg eldőlt, ami persze már korábban eldőlt: újra lesz MSZP-SZDSZ koalíció. Gyurcsány Ferencnek így nem kellett bebizonyítania, hogy komoly az a többször elhangzott kijelentése - ha a szabad demokraták ragaszkodnak oktatási miniszterükhöz, keressenek új miniszterelnököt. "Elmentünk a falig" - mondja a végső döntés estéjéről egy SZDSZ-es politikus. Formálisan tehát mindenki megtette a magáét, és Magyar is méltósággal távozhatott a küzdőtérről.
A koalíciós tárgyalások egyébként simának ígérkeztek. A felek tudták, mire számíthatnak. A pártokról azonban egy ilyen "tiszta lappal indulunk" helyzetben ismét bebizonyosodott, hogy két igen eltérő ideológiájú és szocializációjú szervezetről van szó. A szemléletbeli különbségekre jó példa az a szűk körű prezentáció, amelyen a szlovák egészségügyi reform két ötletgazdája osztotta meg hallgatóságával a tapasztalatait: még ők is azt mondták, hogy az emberek 75 százaléka ellenzi az egészségügy átalakítását. Az SZDSZ-nek jó eredmény ugyan a fennmaradó 25 százalék is, az MSZP-nek viszont már nem annyira.
Az egyeztetéseken többször nekifutottak olyan témáknak, amelyekről úgy tűnt, korábban már egyezségre jutottak. Ilyen volt a megyei közigazgatás karcsúsítása. Csakhogy hiába állapodtak meg a pártok főtárgyalói abban, hogy a megyei képviselők számát 40-50 százalékkal csökkentik, másnap jött Kovács Tibor a szocialistáktól, és közölte, hogy legföljebb egy-két fős csökkentésbe mennek bele: márpedig az is karcsúsítás. Állítólag Gyurcsány egyszer borult ki - a szocialista frakció tanácskozásán, ahol a képviselők izgatottan kalkulálták megcsappant javadalmazásukat, s próbáltak valamit "igazítani" rajta.
Ahogy azonban lenni szokott, végül nem a programviták váltak a legfontosabbá, hanem a személyi kérdések. Ezt jelzi, hogy a múlt hét végén az MSZP választmányának tagjai és az SZDSZ küldöttei is lényegében biankó felhatalmazást adtak a koalíciós szerződés aláírására, az általuk megismert anyagokban ugyanis csak általánosságok szerepeltek. Kiderült az is, hogy a neuralgikus témákat végül a szőnyeg alá söpörték: az SZDSZ által favorizált több-biztosítós modell a "majd visszatérünk rá valamikor" kategóriába került, az adócsökkentés szintén, a közigazgatás átalakítása pedig nagyrészt azon múlik, hogy abból mit fogad el a Fidesz.
A miniszterek személye ügyében azonban nincs helye a jövő időnek. Ott dönteni kell. Az SZDSZ-ben megértették ugyan, hogy az Orbán Viktorral folytatott tévévitában azért "rúgta ki" Gyurcsány Magyar Bálintot, mert a pedagógusok voksaira is igényt tartott, de az eljárást méltatlannak tartották. Ráadásul - ahogyan egy SZDSZ-es politikus fogalmazott - a szabad demokraták mindig meg fogják védeni azt a miniszterüket, akit azért támadnak, mert reformjaival ellenségeket szerzett. Különösen igaz ez a párt legszűkebb vezetéséhez tartozó, "emblematikus" Magyar esetében. Ugyanakkor azt is pontosan tudták, hogy nincs reális esély politikusuk megmentésére, hiszen a szocialisták, ráadásul a közvélemény is Gyurcsány gyengeségének tartotta volna, ha mégsem küldi el őt, ráadásul a tárcát Hiller István MSZP-elnöknek már odaígérte. Ezenkívül az okok láncolatában ott húzódik egy másik is: Gyurcsány úgy tervezi, hogy a következő tisztújításkor formálisan is átveszi a párt irányítását. A szabad demokraták tehát "elmentek a falig", ami arra mindenképpen jó volt, hogy megőrizzék a látszatot, s Magyar különösebb megrázkódtatás nélkül léphessen a Fejlesztési Tanács igazgatói tisztébe.
A helyzetet bonyolította, hogy az SZDSZ most vívta meg a jövő tavaszi elnökválasztásának előcsatározásait is. Nem volt elegáns küzdelem. Az egyik oldalon Fodor Gábor állt, a másikon a Kuncze Gábor-Magyar Bálint-Pető Iván-Horn Gábor négyes, Kóka Jánossal kiegészítve. A pártvezetés számára a tét az volt, hogy Fodor ne jusson olyan tisztséghez - parlamenti alelnökség, igazságügyi vagy környezetvédelmi tárca -, amellyel jó kommunikációs képességeit kihasználva megerősíthette volna magát a jövő tavaszi tisztújításig. Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy Fodornak már nem a háttérbe vonulását tervező Kuncze Gáborral, hanem Kóka Jánossal kell majd megvívnia a csatát az elnöki posztért. Márpedig egy Fodor- Kóka párharc nem tekinthető előre lefutottnak.
Így kerülhetett a kalapból ismét elő Persányi Miklós neve. Korábban se vele, se a környezetvédelmi tárcával nem számoltak már a pártban. Persányi akkor került ismét képbe, amikor kiderült, hogy az MSZP nem ad át egyszerre három olyan fontos minisztériumot, mint a gazdasági, az egészségügyi és az oktatási.
Magyar Bálint kiszorítása után a szocialisták nem tehették meg, hogy a számukra szintén nem túlságosan elfogadható Molnár Lajost megvétózzák, Kóka János pedig a Gyurcsánnyal ápolt jó kapcsolata miatt is számíthatott a gazdasági tárcára. A neki eredetileg felajánlott egészségügyi bársonyszékbe ugyanis nem akart beleülni.
Az egészségügyi és a gazdasági miniszter megvolt hát. Hiányzott a harmadik. Az SZDSZ egy héttel ezelőtti ügyvivői testületi ülésén dőlt el, hogy az nem a szocialisták által ajánlott külügy lesz, hanem a környezetvédelem. Pedig a Külügyminisztérium élére két jelöltje is volt az SZDSZ-nek: Szent-Iványi István és Eörsi Mátyás. Csakhogy az ügyvivők minimális, 6-5-ös többséggel úgy ítélték meg, hogy a diplomácia kevesebb figyelmet, jó pontot hozhat a párt számára a
