- Voltak, akik szívesen látták volna önt az egészségügyi miniszteri poszton. Mi az, amivel felhívta magára a politika figyelmét?

- A miniszteri posztra hivatalos felkérést sehonnan sem kaptam, csak, úgymond, tűz közeli emberek kérdezték meg, hogy vállalkoznék-e ilyen szerepre, amire viszont - főként a habitusom miatt - nem érzem magam alkalmasnak. Tény viszont, hogy mind az MSZP, mind az SZDSZ szakmapolitikusai felkértek, vegyek részt egy konzultatív csoport tagjaként az egészségügy átalakításáról szóló program egyeztetésén. Lassan másfél évtizede vagyok az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szakértője, és külsősként a nemzeti fejlesztési terv egészségügyi programjának kialakításában is segédkeztem. A rám terelődő figyelemben bizonyára része volt a miniszterelnök évértékelő beszédének, amelyben pozitív példaként említette a kaposvári kórházat. Az intézmény korábban a "futottak még" kategóriába tartozott, több mint félmilliárd forintos adósságállománnyal. Ma az első négy-öt között van, és azon kevés kórházak egyike, amely minimális tartalékkal is rendelkezik. Meggyőződésem, hogy az egészségügyi intézményekben folyó pazarlást úgy lehetne a leginkább megszüntetni, ha önálló gazdasági egységekként működhetnének tovább. Ez nem jelent privatizációt. A kaposvári kórházban ma több százmillió forinttal nagyobb bevétel származik az államilag finanszírozott betegellátásból, mint 2003-ban. Különösen büszke vagyok arra, hogy 290 orvosunkból 90 magánvállalkozóként dolgozik.

- Mi a véleménye a készülő reformról, és mennyire találja egységesnek, elszántnak a kormánykoalíciót a végrehajtásában?

- Ne emlegessünk reformot, mára ez a kifejezés devalválódott, mert a rendszerváltás óta minden kormány elsütötte már érdemi és konzekvensen végigvitt intézkedések nélkül. Most az egészségügy alapvető átalakítása van napirenden a kor szellemének és az unió elvárásainak megfelelően. Az egészségügyben kialakult egy túlérett állapot, amelyben már az ágazat valamennyi szereplője áhítja a változást. Nem odázhatók tovább a fájdalmas lépések sem. Ehhez megszületett az SZDSZ egészségügyi elképzeléseinek továbbfejlesztéseként egy megfelelő program. A helyzet megítélésében és az átalakítás főbb pontjainak meghatározásában egységesnek mondható a koalíció. A részletekben minden bizonnyal lesznek viták, de a lényeget tekintve ma már az ellenzék sem teheti meg, hogy ne támogassa az egészségügy gyökeres átalakítását.

- Mely területekre koncentrál a kormány egészségügyi programja? Kiket érint majd a kapacitások tervezett leépítése?

- Az egybiztosítós rendszerről a több-biztosítósra való áttérésre, az egészségügy struktúrájának átalakítására, különböző egészségügyi ellátócsomagok kidolgozására, az átalakításokhoz kapcsolódó humánpolitikai intézkedések sorára, valamint a gyógyszer-támogatási rendszer ésszerűsítésére. A felesleges kapacitások leépítése főként a fekvőbeteg-ellátást, de esetenként a járóbeteg-ellátást is érinti majd. Erre égető szükség van, mert a mai intézményrendszer felett úgy szállt el tizenhat év, hogy a meghirdetett reformok nem hagytak rajta nyomot. Jelenleg a sok kicsi, közepes és nagy intézmény között nincs igazi tagozódás, és kellő kontroll nélkül turkálnak egymás zsebében az állami finanszírozásért folyó harcban. Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy az egészségügyi intézmények által az OEP-nek jelzett adatok szerint ma 16 millióan élünk az országban, holott a statisztika tízmillió lakosról tud. A program célja egy, az alapellátást szolgáló járó-, és az erre épülő fekvőbeteg-ellátás kialakítása. Egyenletesen lefedve az országot, ugyanakkor lakosságarányosan súlyozva egyes területeket. Ma az egészségügyi kapacitások csaknem fele felesleges, és nincs esélyegyenlőség a hozzáférésben. Ebből következik, hogy a leépítések zöme a fővárost érinti majd, ahol az ellátást a jövőben hat-nyolc kórház biztosítja a jelenlegi tucatnyi helyett. Ne kérdezze, hogy melyik az a hat-nyolc - ez ügyben nyilvánvalóan még komoly csata várható.

- Mi lesz azokkal a kórházakkal, amelyek fejlesztéseire milliárdokat lobbiztak ki eddig fenntartóik az államtól, és most kiderül, hogy felesleges kapacitásokkal rendelkeznek?

- Még szembeszökőbb lesz, hogy súlyos milliárdokat költöttünk az adó- és járulékfizetők pénzéből felesleges dolgokra. A legnagyobb bűn, hogy 80-100 éves épületeket újítgatunk fel évek óta, ami alól a kaposvári kórház sem kivétel. Ennek fejlesztésére a rendszerváltás óta 16 milliárd forintot fordított az állam. A belváros közepén kezdetben 64 épületben működő intézményt folyamatosan tömbösítik, miközben ma már világos, hogy sokkal ésszerűbb és olcsóbb lett volna 1990-92 körül a város szélén zöldmezős beruházással megépíteni egy modern kórházat.

- Lesz-e leépítés az ön által vezetett kaposvári kórházban?

- Alapvetően nem intézménybezárásokról, hanem szakosodásról szól a program. Az egyik fő cél az aktív és a krónikus betegellátás elkülönítése. Azon intézmények, ahol megszűnik az aktív gyógyítás, szakosodhatnak például idős emberek ellátására. Nem számítok arra, hogy a kaposvári kórházat nagy leépítés fenyegetné, hiszen az elmúlt évek nálunk már a racionalizációról és az igényekhez való igazodásról szóltak. Itt zajlott az elmúlt években az ország egyik legnagyobb vidéki egészségügyi beruházása. Ennek során egy sürgősségi betegellátó centrumot is kialakítottak. A megújult épületben európai szintű műszerezettséggel, komfortos, klimatizált viszonyok közt egyebek közt radiológia, valamint intenzív, sebészeti és urológiai osztályok kaptak helyet. Az elmúlt években már prioritásként kezeltük és fejlesztettük azt a három területet, amit a kormány egészségügyi programja is kiemelten kezel: a sürgősségi, az onkológiai ellátást, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések gyógyítását.

- Amikor az egészségügyi dolgozók két éve sztrájkot hirdettek, ön nem csatlakozott az akcióhoz. Miért nem?

- Egyrészt azért, mert a napi huszonnégy órában szolgáltató, ellátásért és gyógyításért felelős egészségügyben szerintem nem lehet a sztrájk az érdekérvényesítés színtere. És nem is éreztem úgy, hogy bármelyik egészségügyi vezetőnek lenne erkölcsi alapja a sztrájkra. Az orvostársadalom eddig nem jeleskedett semmiféle jó program megalkotásában vagy végrehajtásában, holott a pazarló egészségügyünkben benne van a fedezet a jogos követelések teljesítésére.

- A vizitdíj bevezetése vagy a kötelező orvosi kamarai tagság megszüntetése komoly ellenállást vált ki. Mit gondol, az ennél is kínosabb intézkedéseket tartogató program lenyomható majd az orvostársadalom és a lakosság torkán?

- Tizenhat év elvesztegetése után ma alapvető szemléletváltásra van szükség az egészségügyben, ami nyilván nem lesz gyors folyamat. A legtöbb európai országban létezik a vizitdíj. Mértéke csekély, leginkább pszichés hatása van, tudniillik leszoktatja az embereket arról, hogy kényük-kedvük szerint járjanak orvoshoz. Jó ötlet, mégis lehet, hogy megbukik még a társadalmi ellenálláson. Rettentő sok múlik manapság a megfelelő kommunikáción. Ha hitelesen, kiszámíthatóan, a társadalommal jól kommunikálva hozza meg a döntéseit a kormány, akkor végigvihető a tervezett program. Ami a kötelező kamarai tagság megszüntetését illeti, ezt is helyesnek tartom. Ha az érintettek közül ki-ki felteszi magának a kérdést, hogy mit adott neki eddig ez a kamara, adott a válasz a miértre. Ez a kamara sokszor nem azzal foglalkozik, amivel kellene. Orvosokat közvetít az unióba, vagy politizál, miközben az egészségügyben dolgozóknak nincs igazi érdekképviseletük, szakmai organizációjuk. Egy olyan, alulról szerveződő önkéntes kamarára van szükség, amely kizárólag szakmai alapon kanalizálja és nem vezérelni kívánja a folyamatokat.

- Megvan-e a muníció egy ekkora és ilyen drasztikus lépésekkel járó átalakításhoz?

- Soha vissza nem térő alkalom a mostani. Az uniós támogatásokból 550 milliárd forint áll az egészségügy rendelkezésére, ha megfelelő tervekkel állunk elő. Márpedig az egészségügy átalakítására kész a jó alapterv, a koalíciós program. A helyzet nemhogy megérett, de túlérett a változásokra, amelyeket, remélem, a politikai ellenfelek is segíteni fognak. Az elmúlt évek során részérdekektől vezérelt, gyakran felelősségét és szerepét veszített orvostársadalom szintén eljutott oda, hogy akár személyes érdekei ellenére is változást akarjon.

Az egészségügyben úgy szállt el tizenhat év, hogy a meghirdetett reformok nem hagytak rajta nyomot. Jelenleg a sok kicsi, közepes és nagy intézmény között nincs igazi tagozódás, és kellő kontroll nélkül turkálnak egymás zsebében az állami finanszírozásért folyó harcban. Az egészségügyi intézmények által jelzett adatok szerint ma 16 millióan élünk az országban, holott a statisztika tízmillió lakosról tud - állítja Repa Imre professzor, a manapság modellként emlegetett Kaposi Mór Oktató Kórháznak, valamint a Kaposvári Egyetem Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézetének vezetője.

l Dr. Repa Imre 1950-ben született. Orvosi diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) Általános Orvosi Karán szerzett 1974-ben, később belgyógyászati, radiológiai és neuroradiológiai szakvizsgát tett, kórházi, valamint egészségügyi menedzseri végzettséget is szerzett. Az orvostudományok PhD címét 1998-ban nyerte el. Vácott a városi kórház belgyógyászati osztályán kezdte gyakornokként, ahol szakorvos, majd osztályvezető-helyettes lett. Később a SOTE Ér- és Szívsebészeti Klinikáján dolgozott egyetemi tanársegédként, majd a SOTE Központi Radiológiai Diagnosztikai Intézetének osztályvezető főorvosa lett. Több mint négy évet élt az Amerikai Egyesült Államokban, ebből három évet Bostonban, a Harvard Egyetem kutatóorvosaként, majd legutóbb 2000-ben látogató professzoraként. Jelentős szerepe volt a Kaposvári Egyetem részeként létrejött Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézetének kialakításában, amelynek 1992-től orvos igazgatója, majd intézményvezetője lett. 2000-től egyetemi docens, 2002-től a kaposvári, 2004-től a pécsi egyetem tanára. A Kaposi Mór Oktató Kórház élére 2003-ban nevezték ki.