Elsőként az evangélikus egyház határozta el, hogy tényfeltáró bizottságot hoz létre az 1945-90 közötti időszak vizsgálatára. A tavaly májusban alakult testület a múlt teljes feltárására vállalkozott: célja a tisztánlátás, nem pedig az ítélkezés.

A bizottság az evangélikus egyház nemrégiben tartott közgyűlésére jelentést készített eddig végzett munkájáról. A beszámoló hangsúlyozza, hogy az állambiztonság szervei ideológiai ellenségnek tekintették, ezért igyekeztek ellenőrizni az egyházakat. Az evangélikus vezetők és lelkészek között is voltak olyanok, akiket próbáltak - sikerrel vagy sikertelenül - ügynöknek beszervezni. Keresték gyenge pontjaikat, megnézték, hogy mivel zsarolhatók és fenyegethetők, majd egyénre szabott beszervezési tervet készítettek.

Az evangélikus vizsgálat még csak a kezdeteknél tart, de a kutatók már mintegy ötven ügynök fedőnevét tárták fel. Azonosításuk jelenleg is tart, négy evangélikus egyházi személyről ugyanakkor kétséget kizáróan bizonyítható, hogy tagja volt a hálózatnak. A négyből hárman püspökként teljesítettek szolgálatot, egyikük esperesi rangban.

A tényfeltáró bizottság beszámolója név szerint említi őket. Várady Lajos esperes - 1971-ben bekövetkezett haláláig - 1800 oldalnyi jelentést írt az egyházi élet szinte minden területéről. Káldy Zoltán (1919-1987) püspökké választása előtt néhány hónappal, 1958-ban vállalta az ügynöki feladatot. Munkadossziéja négy kötetben tartalmazza jelentéseit. Ezek - egyebek mellett - lelkészekkel folytatott bizalmas beszélgetésekről szólnak, de a dokumentumok között szép számmal találni jellemzéseket, hangulatjelentéseket is.

Az 1995-ben elhunyt Ottlyk Ernő 1967-től 1982-ig volt püspök, és ügynökként ugyanolyan szorgalmasnak bizonyult, mint Várady esperes: jelentései 1800 oldalt tesznek ki. Ma is él Nagy Gyula nyugalmazott püspök, aki 1967-től működött együtt a titkosszolgálattal. Ennek eredménye több mint ezeroldalnyi, az evangélikus egyház belügyeivel és külföldi kapcsolataival foglalkozó jelentés.

A tényfeltáró bizottság szerint a dokumentumok alapján megállapítható, hogy az ügynöki tevékenység szinte mindenki esetében más-más indíttatású és jellegű volt. Eltérő a jelentések gyakorisága, azok témái, és eltérő az is, hogy a beszervezett egyháziak milyen mértékben befolyásolták mások sorsát. A markáns különbségek bemutatása az ügynökök pályaképéről készülő tanulmányok feladata lesz.