Átadni a stafétabotot

Nem jelöltette magát polgármesternek Győrött a szocialista Balogh József, aki kisebb megszakításokkal 26 éve meghatározó tagja a várost irányító testületeknek. Önmaga döntött úgy, hogy ősztől már csak országgyűlési képviselőként dolgozik tovább.

Győr polgármestere határozottan cáfolta, hogy azért nem jelöltette magát polgármesternek, mert az országgyűlési képviselőválasztáson igen szoros versenyben tudott csak nyerni a fideszes Szijjártó Péter ellen. Utalt arra: az MSZP győri elnökségének zártkörű ülésén már három és fél éve bejelentette, hogy 2006-ban nem indul polgármesterjelöltként. Két éve ezt nyilvánosságra is hozta, azóta következetesen tartotta magát akkori elhatározásához.

Balogh József szerint döntése hátterében az áll: az idén lett 61 éves. Úgy gondolja, ebben a korban az ember már ne legyen egyszerre országgyűlési képviselő és egy Győr méretű város vezetője is. Arra a kérdésünkre, hogy belefáradt-e a közéleti munkába, azt válaszolta: egyáltalán nem. Ütésállóságáról - mint mondta - politikai ellenfelei is meggyőződhettek. A fiatalításra viszont éppen akkor kell gondolni, amikor még nem fásult bele az ember a közéleti munkába - hangsúlyozta Balogh József, aki beszélt arról is: a párton belül sem ösztönözték arra, hogy adja át a helyét. Sőt az utolsó pillanatig sokan megkeresték, vagy a maguk, vagy valamilyen társaság, csoport, szervezet nevében, s arra kérték, hogy maradjon. Mindenkinek határozott nemet mondott - mondta a győri polgármester. Hozzátette: kisebb megszakításokkal huszonhat éve tagja a várost irányító testületeknek, már a rendszerváltás előtt is tanácselnök volt. Ennyi idő után át kell adni a stafétabotot. Szavai szerint büszke arra, hogy ezt külső kényszer nélkül, egy sikeres város irányítójaként felismerte és megtette.

Az MSZP-sek nem egy párttagot, hanem a sport- és üzleti életből ismert Kadler Gusztávot, a Magyar Kajak-kenu Szövetség alelnökét választották meg több jelölt közül. Balogh József is Kadler Gusztávot támogatta.

Balogh József: A fiatalításra akkor kell gondolni, amikor az ember nem fásult bele a közéleti munkába.
Balogh József: A fiatalításra akkor kell gondolni, amikor az ember nem fásult bele a közéleti munkába.
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.