Amerikai blöffgyanú a magyar vakcinaüzlettel kapcsolatban

A Bloomberg News, tekintélyes amerikai hírügynökség szerdán lényegében blöffnek nevezte a madárinfluenza ellen Magyarországon kifejlesztett oltóanyagot. Még nem tudni, hogy a piacért folyó küzdelem vagy valódi leleplezés áll-e az írás hátterében.

Titokzatosnak minősíti és lényegében megkérdőjelezi Alex Kuli, a Bloomberg News újságírója szerdai írásában a magyar madárinfluenza elleni oltóanyag sikerét. Szerinte alapos okot ad a kételyre, hogy - noha a magyar kormányfő hét hónapja bejelentette a hatékony védőoltás előállítását, a gyógyszer fejlesztésével kapcsolatos tudományos adatok azóta sem kerültek nyilvánosságra. A készítmény európai törzskönyvezését sem kezdeményezte senki. Az újságíró idézi a Figyelő című gazdasági hetilapot, amelyben arról írtak, hogy a vakcinát gyártó Omninvest Kft. kizárólagos hasznosítási joggal ruházott fel egy iraki üzletembert, aki ellen 2003-ban egy Irakba szánt 60 millió forintos gyógyszerszállítmány eltűnése miatt a magyar hatóságok nyomozást indítottak. Vádemelésre végül nem került sor.

A Bloomberg szerint az is növeli a bizonytalanságot, hogy az Omninvest ciprusi anyacégének tulajdonosai nem ismertek, de azt tudni véli, hogy legalább egy tucat moszkvai cégük is van. Megjegyzi: az egyik legnagyobb európai gyógyszergyár megnézte az Omninvest gyártási technológiáját, majd úgy döntött, hogy tovább folytatja saját fejlesztéseit.

- Miért ne folytatná? - kérdez vissza Laczkó Tamás, az Omninvest Kft. egyik tulajdonosai lapunknak reagálva a Bloomberg vádjaira. Hozzátette: ez a cikk egyik legnagyobb csúsztatása. Ha valaki több százmilliót beleöl egy oltóanyag fejlesztésébe, semmi oka azt leállítani. Laczkó szerint a piacért folytatott küzdelemnek is része lehet abban, hogy időről időre a lapok címoldalára kerül a cége. Mint elmondta: a magyar hatóságok kiadták a vakcina törzskönyvét, s noha eddig valóban nem kezdeményezték az európai gyógyszerügyi hatóságnál a bejegyzését, készül az ehhez szükséges dokumentáció. Megjegyezte: ez a gyógyszer soha nem kerül gyógyszertári forgalomba. Járvány esetén a hatóságok döntenek a vakcina fölhasználásáról, így nem sürgeti semmi a regisztrációt, ami meglehetősen drága eljárás egy olyan kis cégnek, amilyen az Omninvest. Megerősítette, hogy eddig nem adtak el vakcinát és gyártási technológiát sem. Ennek az az oka, hogy egyelőre tisztázatlan, hogyan lehet úgy átadni az érdeklődő országok hatóságainak bármit is, hogy azzal az Omninvest tulajdonosi érdekei ne sérüljenek. Az iraki üzletemberrel kötött megállapodást, mint minden más megállapodást (jelenleg 10 ilyen van) e témában kéthetente felülvizsgálják. Laczkó Tamás szavai szerint: az úriemberrel úgy szerződtek, hogy önállóan nem köthet üzletet.

A magyar álláspont szerint a világon elsőként itt sikerült a madárinfluenza ellen hatékony védelmet nyújtó humánoltóanyagot kifejleszteni. A kísérleti vakcina már októberben készen állt, a hazai egészségügy vezetői kamerák előtt vállalkoztak a szer próbájára, amit sikeresnek minősítettek. 2005 decemberében a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatán mintegy kétmilliárd forintot nyert el a cég, amihez egymilliárd forint saját tőkét is hozzá kellett tenni. Ebből kellene az oltóanyag bejegyzéséhez szükséges dokumentációt előállítani. Eddig 300 millió forintot használtak fel az év végéig lehívható teljes összegből.

Az állami támogatásért cserébe minden vakcinaüzletből 14 százalék az állami költségvetést illeti. Az Omninvestnek az állam a gyártókapacitás fejlesztésére további kétmilliárdos hitelt is adott volna, de ezt a cég elutasította. Lapunknak Laczkó Tamás ezt azzal magyarázta, hogy a fejlesztéshez nagyon sok pénzre lenne szükségük, és ezt az oltóanyag eladásából akarják finanszírozni. Jelentős az érdeklődés, mert csak Magyarországnak van bejegyzett oltóanyaga a H5N1 ellen.

Világszerte 31 oltóanyagot próbálnak kísérleti stádiumban, többek között erős multinacionális cégek - mondja Bujdosó László országos tiszti főorvos. Az érintettek a hazai hatóanyag sokszorosát használják, s mégsem sikerül a kívánt hatást elérniük, holott az Omninvestnél alkalmazott technológia 1940 óta ismert, és a világ nagy cégei elavult technológiának kiáltották ki. Most mégis úgy tűnik, mind többen próbálkoznak a siker érdekében ezzel a módszerrel. Eddig azonban még csak a magyar szer hatékonysága bizonyított.

Az ominózus vakcina
Az ominózus vakcina
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.