Kósa Lajos: az önkormányzatokról szóló törvénytervezet "fércmunka"

A kormányprogramban szereplő, önkormányzatokról szóló törvénytervezet "fércmunka" - jegyezte meg Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerdán reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

Debrecen fideszes polgármestere elmondta: kedden olvasta a Gyurcsány Ferenc ügyvezető és kijelölt miniszterelnök által a pártnak átküldött, önkormányzatokról szóló törvénytervezetét, "amely után a hajam az égnek állt, és megdöbbentem, hogy ilyen fércmunkát a magyar kormányfő kiad a kezéből". Véleménye szerint nem teljesen mindegy, milyen önkormányzati rendszert készül csinálni a kormány. Egy nyilvánvalóan nem működő önkormányzati rendszernek az alapjai voltak ott felvázolva, egészen meghökkentő megoldásokkal - tette hozzá.

Az ellenzéki képviselő szerint a megyék által elvégezendő feladatokat kellene csökkenteni. Véleménye szerint, ha meg akarják szüntetni a megyerendszert, akkor azt a kérdést mindenképpen fel kell tenni, mennyi a mai megyei önkormányzatok összadóssága. Felidézte, hogy a program a megyékből létrehozza a megyei vagyonnal, infrastruktúrával, közgyűléssel rendelkező régiós közgyűlést. Felvetettet, hogy ha a megalakuló régiók jogutódjai lesznek a megszűnő megyéknek, akkor ez azt jelenti, hogy az adósságot is viszik-e. "Én például szeretném tudni, ha belépek egy régióba, akkor induláskor tízmilliárd vagy harmincmilliárd adósságot viszünk" - tette fel a kérdést.

Rámutatott arra is, hogy a megyék önállóan gazdálkodtak, aki rosszabbul gazdálkodott, az a "házasságba" nagyobb adósságcsomagot hoz, és kevesebb vagyont. Kifogásolta azt is, hogy nincs arról szó a programban, vajon a régió minden megyei feladatot átvesz-e.

Kósa Lajos szerint az alkotó ellenzékiséghez valamifajta bizalom is kell a két partner között. Mi csak udvariasan azt kérjük a miniszterelnök úrtól, hogy tárja fel, mikor nem mondott igazat a magyar gazdaság állapotáról - tette hozzá.

A Pokornit bíráló cikk "egy szavazó véleménye"

Ne kísérletezzen azzal, hogy egy napilapban egy egyetemista által jegyzett cikkből vezeti le egy párt válságát, mert ez képtelenség - mondta Kósa. Ilyen vélemény bármikor, bárhol megjelenhet - tette hozzá. Mint mondta, egy egyetemista Pokorni Zoltánról írt cikke "egy szavazónak volt egy véleménye". Még csak az sem derült ki az írásból, hogy az illető Fidesz tag-e - mondta Debrecen fideszes polgármestere.

Hétfőn a Magyar Nemzet Egei Antal egyetemi hallgató Pokorni Zoltán birodalmat épít címmel, A konzervatív jobboldal nem kerülhet liberális politikus kezébe alcímmel írt cikkét jelentette meg, amelyben többek között az áll: a Fidesz alelnöke számára "láthatóan most jött el az idő ahhoz, hogy Orbán Viktorral szemben a párton belüli lehetséges legerősebb pozíciót kiharcolja magának, célja pedig végső soron a szövetségen belüli teljes hatalomátvétel lehet". A cikkíró azt is állítja, hogy a fideszes politikusnak "minden hájjal megkent üzletemberek adnak tanácsokat", és esetenként azt az utat választja, amelyik "a jobboldali táborban morálisan elfogadhatatlan".

Pokorni Zoltán a szerdai Népszabadságban megjelent nyilatkozatában a cikkre reagálva annyit mondott, hogy nem a sajtón keresztül akar vitázni a Fidesz belső ügyeiről. A kérdésre, hogy szerinte ki állhat a támadás mögött, azt válaszolta: "el tudom képzelni, hogy egyeseket oly mértékben megrázott a vereség, hogy elveszítették a tisztán látásukat, ezért belső ellenséget keresnek. De ezt a szórakozást inkább hagyják meg a bulvársajtónak, a krimi íróknak". A Magyar Hírlapnak Pokorni Zoltán, szintén szerdán megjelent nyilatkozatában, kijelentette, hogy nem tekinti magát liberálisnak.

(MTI) 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.