Hun áldozati üstöt találtak

Szinte teljesen ép, réz áldozati üstöt találtak régészek a Balatonlelléhez közeli Rádpusztán a 67-es út építését megelőző régészeti feltárás során. A feltehetően kultikus célokra használt tárgyat a hunok készítették a Kr. u. V. században - mondta el lapunknak Németh Péter Gergely ásatásvezető régész.

A 60 centiméter magas, 22 kilogramm súlyú, gondosan díszített edény egy méter mélyen feküdt a földben, oldalára dőlve és kissé behorpadva. Oldalán sérülés és többszöri javítás nyoma látható. A lelet környezetében más tárgy nem került elő.

Szinte ennyi, ami biztosnak látszik a rejtélyes tárgy körül. Mert számtalan kérdésre egyelőre nincs válasz. Nem tudni, hogy egyszer csak miért temették a földbe az üstöt - amelynek kormos széle arra vall, hogy valamit főztek benne -, ha addig többször is használták. Ha egy hun előkelőség halotti szertartása során kapott valamiféle szerepet a hatalmas üst - miként azt a kutatók eddig feltételezték az ilyen típusú tárgyakról -, miért nincs a közelben a halott vagy valamilyen más sírmelléklet? A szertartás része volt-e az elásás vagy valamilyen más sürgető okból temették el az értékes tárgyat? A kérdésekre azért sincs még kielégítő válasz, mert a hunokról nagyon keveset tudni. Történetük Pannóniában mindössze néhány évtizedre tehető. Homályos a múltjuk is és az is, hogy miért és hová tűntek el.

Eddig összesen négy hasonló hun üst került elő, de egyik sem tudományosan értékelhető régészeti feltárás során. A most megtalált lelet értékét növeli, hogy alapos vizsgálata segíthet megvilágítani a hunok alig ismert történetét - mondta el Honti Szilvia régész, aki kihangsúlyozta, egy régész életében kivételes az a pillanat, amikor ilyen lelettel "ajándékozza" meg a jó szerencse.

Egy méter mélyen feküdt a földben
Egy méter mélyen feküdt a földben
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.