Oscar-díj a Művészetek Palotájának

A Művészetek Palotája (MűPa) nyerte el az építészeti szakma legkiemelkedőbbnek mondott nemzetközi elismerését, a FIABCI Prix d'Excellence 2006. évi díját, jelentették be hétfőn egy Bangkokban tartott ünnepélyes gálán.

Arra a kérdésre, hogy miért nem álmodott szebb épületet, Zoboki Gábor építész, a Művészetek Palotájának tervezője azt válaszolta tavaly egy UFI elnevezésű internetes fórumon, hogy a Nemzeti Színház "eklektikus, finom tömege" mögött csak az mutat jól, ha egy masztaba (egyiptomi sír) tömbjével áll elő, másrészt úgy gondolta, mégsem építhet egy híd tövébe cizellált tömeget. Az biztos: az esténként színesre világított betonépület alaposan megosztja a közvéleményt, van, aki szerint fejedelmi és méltóságot sugárzó, mások szerint hitvány és otromba. Azt viszont kevesen vitatják, hogy funkcionálisan kitűnő, és műsorait tekintve világszínvonalú a tavaly átadott, hetvenezer négyzetméteres épület, melyben méltó helyet kapott a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, valamint a Fesztivál Színház.

Mielőtt a hír megtéveszt valakit: az említett elismerés nem azt jelenti, hogy a Művészetek Palotája a világ legszebb épülete lenne, ahogy Kiss Imre igazgató fogalmaz: bár a külalak sem volt mellékes, a díj odaítélésekor elsősorban "az átfogó minőséget és a működtetés színvonalát" vizsgálták. Mint kiderült: a Művészetek Palotájáról, figyelembe véve a ház használhatóságát, a műsorok és az üzemeltetés minőségét, az ellátottságot, a létesítmény városfejlesztésben betöltött szerepét, több mint száz vizsgálati jelentés készült, melyekről a Művészetek Palotájának vezetői sem tudtak. Kiss Imre azt mondja, miközben nálunk még mindig viták hullámzanak a létesítmény megítélése körül, sokan vitatják a külalakját, rangos külföldi előadók elismeréssel szólnak róla. Sokan megkérdőjelezik a Művészetek Palotája által képviselt magaskultúra kivételezettségének jogosságát is, ám ő úgy véli - miközben hazai viszonyok között elismerésre méltó költségvetésükkel nem a kultúra egyéb területeinek terhére gazdálkodnak - az elit
kultúra értékőrző és -közvetítő szerepe nagyon fontos. Szerinte itthon még mindig nem kezelik helyén az intézményt: miközben a végeredmény kihirdetését követően huszonkét külföldi újságíró kereste őt, a hazaiak közül mindössze négy.

l Az építészeti Oscar-díjnak is nevezett kitüntetést a világ egyik legtekintélyesebb napilapja, a The Wall Street Journal és a FIABCI alapította; utóbbi több mint fél évszázados múltra visszatekintő ingatlanszakmai szövetség.

A díj odaítélésekor
A díj odaítélésekor "az átfogó minõséget és a mûködtetés színvonalát" vizsgálták
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.