Három forgatókönyv közül választhatunk.

Az első sikeres egyedi fejlesztések soráról szól, amelyekből új utak, vasutak, munkahelyek lesznek és több jövedelem, de nem állnak össze egy átfogó, komplex szerkezetváltássá, nem történik meg a minőségi fordulat, amely véglegesen átviszi "kompországot" a "balkáni peremvidékről" a sikeres Európa túlpartjára.

A második forgatókönyv sokkal ambiciózusabb. Ez valóban egy Új Magyarországról szól, amelynek fejlődése a tudásgazdaságon alapul. Amelyben (Írországhoz hasonlóan) a fiatalabb korosztályok kétharmada felsőfokú végzettséggel, képzettséggel, tudással és munkahellyel - s ehhez "illő" magas jövedelemmel rendelkezik. Írország ezt az igazi minőségi váltást 1987 óta, azaz éppen egy magyar "rendszerváltásnyi idő" alatt érte el, s vált az unió második leggazdagabb országává.

A harmadik forgatókönyvet talán "ökonomista szcenáriónak" nevezhetnénk: Dinamikus gazdasági növekedés, robosztus profit- és bevételnövekedés - egyrészt. Reménytelenül leszakadó térségek és társadalmi csoportok, gettósodás és sok részre szakadó társadalom - másrészt.

A modern baloldal számára ez az út nem fogadható el, sem a társadalmi szolidaritás elve, sem olyan gyakorlati következmények miatt, mint a jövőjüket nem látó csoportok ellenállása, lázadozása; a magas bűnözési mutatók, a rossz közbiztonság és az egyre nagyobb létszámú külföldi vendégmunkásság problematikus integrációja.

A modern baloldal csak a második forgatókönyvet követheti, mely egy minden elemében megújuló Magyarországról szól. Folyamatos, mély és széles szerkezeti változásokról. A globális világpiac réseinek megtalálásáról és ott a versenyelőny megszerzéséről. A térség- és a gazdaságfejlesztés dinamikus összekapcsolásáról. A helyi és egyéni erőforrásoknak a mainál sokkal hatékonyabb hasznosításáról és ezzel együtt az erőforrások megsokszorozását tudatosan segítő fejlesztési programokról és menedzsmentről. A képzés és a gazdaság szerkezetének öszszehangolt és folyamatos átalakításáról. A párbeszéden és együttműködésen alapuló politikai, közéleti kultúráról. Egy olyan országról, amelynek lakói és térségei, vállalkozásai, civil szerveződései és önkormányzatai folyamatosan megújítják ismereteiket, s azokat alkalmazzák a hétköznapokban. Amely világos és reális önképpel rendelkezik és közösen kialakított, a túlnyomó többség által sajátjának elfogadott jövőképet követ. Amelynek lakói és cégei tudják, csak akkor lehetnek versenyképesek, ha nagyon jó partnereik vannak, és azokkal kiválóan tudnak együttműködni. Amely a minőségben és a minőség elérését megalapozó, folyamatosan megújított tudásban látja a siker zálogát. Amely tudja, hogy az egyént és a közösségeket is csak a párbeszéd és az együttműködés teheti sikeressé. Amely ismeri múltját és büszke rá, de cselekedeteiben a jelenre és a jövőre összpontosít. Amely minden lakóját fontosnak érzi és tiszteli, s arra fordítja erőforrásait, hogy egyenlő esélyeket kínáljon az egyének és közösségeik számára a boldoguláshoz.

Olyan minőségi változásra van szükség, amelyet csak hosszú távú cselekvési programokba illeszkedő, összefüggő és összehangolt lépések sorával lehet megvalósítani. Nem elég egyik vagy másik (mégoly fontos és nagy) terület komplex reformja sem - a gazdaság és a társadalom újfajta működésére van szükség.

A kulcsmozzanat ma is a képzés és a gazdaság szerkezetének összehangolt átalakítása! A XIX. század második és a XX. század első felében Eötvös József és Klebelsberg Kunó iskolareformjai tették lehetővé, hogy az írástudatlan paraszti tömegekből a kor gazdaságának elvárásait maximálisan kielégítő munkavállalók váljanak.

Most, a XXI. század elején ennél jóval bonyolultabb, a képzés egészét átfogó és összehangoló lépésekre van szükség. Az innováció fontossága ma már kezd közhellyé válni. A gyakorlatban sajnos mégsem általános a nyitottság az új iránt. Márpedig ma egyre inkább az válik a siker meghatározó elemévé, mennyire képesek egy ország, egy térség lakói figyelemmel kísérni és elsajátítani az új eljárásokat, technológiákat, szervezési megoldásokat!

Sokan sokszor a pénztőke hiányára egyszerűsítik le az új uniós tagállamok és "feltörekvő gazdaságok" szinte összes problémáját. Ennél nagyobb hiányt kell leküzdenünk: az emberi kapcsolatok szegényességét, a bizalom, az együttműködési készség és képesség hiányát. A társadalmi tőkében (social capital) "elszenvedett" hiányainkat kell a leggyorsabban pótolnunk!

A lehetőséggel mindenkinek, minden személynek és szervezetnek magának kell élni. A mai napig óriási kárt okoz, hogy a rendszerváltó Magyarország lakói elhitték, nem kell, sőt nem szabad együttműködni, ha a versenyben sikeresek akarunk lenni. Ez a - jórészt politikai rövidlátás és sandaság által generált - tévhit hatalmas károkat okozott egyéneknek és közösségeiknek egyaránt! A XXI. század nyertesei két dolgot biztosan tudnak: párbeszédet folytatni és együttműködni!

A most formálódó kormány és kormányprogram sikere azon múlik, képes lesz-e a fent jellemzett váltást elősegíteni, kezdeményezni és katalizálni. A hataloméhes és sekélyes érzelmekre játszó populizmus választási veresége megnyitotta az utat a "minőség forradalma" számára, de nem ad garanciát a sikerre.

Az új kormány megalakításának elvi megközelítése - első a program, második a kormányszerkezet, harmadik a kormánytagok kiválasztása - az első jó lépés a helyes irányba! Most a kormány szerkezetének és személyi összetételének meghatározásakor sokkal nagyobb a tét, minthogy sikerül-e a koalíciós pártok vagy a magyar elit "erős embereit" kielégítő "személyi konstellációt" létrehozni!

Az MSZP-nek és különösen vezető testületeinek, elsősorban elnökségének felelőssége, hogy miniszterelnökét ne egyszerűen támogassa, hanem kitartóan és határozottan sarkallja, késztesse és ösztökélje arra, hogy az új minőséget teremtő átalakulás útján maradjon és haladjon!

Magyarország jól választott, s ezzel történelmi esélyt nyitott a mai és a következő generációk előtt. Most elsősorban tőlünk függ, hogyan élünk ezzel az eséllyel.

A szerző országgyűlési képviselő, az MSZP országos elnökségének tagja