Kis-Afrika ízei Lisszabonban
A helyi "Kis Afrikában", az egymás hegyén-hátán épült házak között, a szűk, labirintusszerű, többnyire földes utcákon csak a helybéliek ismerik ki magukat. Más nem is nagyon merészkedik be az afrikai, többségükben a Zöld-foki-szigetekről származó bevándorlók által, a hatvanas években alapított negyedbe, amely a legnagyobb és az egyik legproblematikusabb, a tizenhét Lisszabon környéki "gettó" közül.
Cova de Moura hétezernyi lakójának mintegy fele húsz éven aluli, nagy részük munkanélküli. A fiatalok többsége ún. másod, vagy harmadgenerációs afrikai bevándorló, akik számára a legsúlyosabb probléma az állampolgárság hiánya.
Szüleik két-három évtizede hagyták el otthonukat, a volt gyarmati országokat (Angola, Mozambik, Bissau-Guinea, Zöld-foki-szigetek, Sao Tomé és Príncipe) a jobb megélhetés reményében. A szigorodó törvényi szabályozás miatt Portugáliában született gyermekeik legalizálása már nehézségekbe ütközött. A hontalan fiatalok (legtöbbjüknek a szülők állampolgársága sem jár, mivel nem az adott országban születtek) helyzete többszörösen hátrányos.
A szülők, akik rosszul fizetett munkakörökben (a férfiak az építkezéseken, a nők általában takarítást vállalva) reggeltől estig dolgoznak, nemigen tudnak odafigyelni gyerekeikre, akik így gyakorlatilag az utcán bandákba szerveződve nőnek fel. A negyed zárt, afrikai gyökerekhez ragaszkodó élete csak fokozza lakói társadalmi kirekesztettségét.
Az új törvény lehetővé teszi, hogy portugál állampolgárságot kapjanak a külföldi szülőktől származó, már az országban született gyermekek, amennyiben a gyermek születését megelőzően legalább az egyik szülő hat évig legálisan tartózkodott Portugáliában. Megkaphatja a portugál állampolgárságot az a fiatal is, aki betölti 18. életévét és igazolni tudja, hogy tartósan az országban élt.
A társadalmi beilleszkedés foka sokkal magasabb a portugál állampolgársággal rendelkező, közép- vagy felsőosztályba tartozó afrikai eredetű fiatalok körében, állapította meg egy szociológiai felmérés. A társadalomba való beilleszkedés pedig a társadalommal való azonosulást is elősegíti - vonja le a következtetést Fernando Machado szociológus.
A Portugáliában élő nem fehér bőrűek számát 20 százalékra becsülik, ezen belül az afrikai származásúak képviselik a többséget. Habár vannak fekete bőrű ügyvédek, orvosok, mérnökök, újságírók, számuk alacsony, nincs arányban a feketék népességben képviselt súlyával. Fernando Ká, a Guineai Szolidaritási Egyesület elnöke a politikai életben, a döntéshozatal közelében is helyet kér a feketék számára. - Elfogadhatatlan, hogy sem a parlamentben, sem a politikai pártok vezető posztjain nincsenek afroportugálok - hangsúlyozza. A nem fehéreket egyedül António Costa belügyminiszter képviseli.
A portugálok ugyan nem tartják magukat rasszistának, az itt élő fekete bőrűek gyakran panaszkodnak az őket ért kisebb-nagyobb megkülönböztetések miatt. Sokszor előfordul, hogy munkát vagy lakást kereső afroportugálok a - szívélyes telefonbeszélgetést követő - első személyes találkozón azt a választ kapják, hogy az állást már betöltötték, vagy a lakást már kiadták.
A történelem szakot végzett Joacine Moreira szerint a portugálok továbbra is úgy kezelik az afrikai származásúakat, mintha még létezne a gyarmati uralom. Állítása szerint egy afrikai hiába születik és éli le életét Portugáliában, sosem érezheti magát a társadalom teljes értékű tagjának. - Nekünk itt semmihez sincs közünk. Mi egyedül Portugália történelmében vagyunk képviselve. Csakhogy a történelem olyannak mutat be minket, amivel mi nem tudunk azonosulni - mondja.
Az afroportugálok már nem tartoznak az afrikai kontinenshez, de kívülállók maradnak európai hazájukban is. A multikulturális társadalom valójában még nem valósult meg Portugáliában, állítja az Angolában - fehérként - született José Fonseca e Costa.
A filmrendező szerint az afroportugálok "attól, mert Lisszabonban élnek, még nem minősülnek lisszaboniaknak. Pontosan ugyanazok maradnak, aminek születtek: angolaiak, mozambikiak. Bevándorlók."
