Egyéni stílus, menő szín

Szebb ajándékot önmagának nem is adhatott volna Eva Glawischnig, az osztrák zöldek pártjának alelnöke: a parlamenti párttá válás huszadik évfordulójára a csinos alelnök aszszonynak megszületett a kisfia. A jubileumra a harcos környezetvédő mozgalomból felelősségteljes ellenzékké vált kispárt elhúzódó ünnepségsorozattal emlékezik.

Húsz évvel ezelőtt első, nyolcfős frakciójuk - és tíz munkatársuk - kereken 45 négyzetméteres helységet kapott, miközben a szintén nem túl erős FPÖ-nek 600 négyzetmétere volt. Az ülésteremben hátul jelölték ki helyüket, átmenetinek tekintvén a jelenséget. Ma kétszer annyi politikusuknak van mandátuma.

A harcos környezetvédelem szelídült, parlamenti keretek közé került, s más súlypontokkal egészült ki. A mai zöldek a visszásságok leleplezőiként, a nők, a kisebbségek támogatóiként, az emberi jogok tiszteletben tartásának számon kérőiként lépnek fel, miközben természetesen továbbra is elszánt ellenzői az atomerőműveknek, s pártfogói a környezetvédelemnek - kerülve a populizmus csapdáit.

A nagy kérdés, hogyan lehet, hogy húsz év alatt nem voltak képesek átlépni a 10 százalékos szavazathatárt, s miért csak a felmérésekben 13-15 százalékos a támogatottságuk. Az SPÖ ennyi idő alatt 40 százalékos párttá nőtte ki magát. Ja - mondja ma a pártelnök, akkor még könnyebb volt, példázza ezt, hogy az osztrák Liberális Fórumnak nem is sikerült megkapaszkodnia. Másrészt Európában az osztrák zöldeknél csak a luxemburgiak erősebbek.

Tény: továbbra is inkább csak a városokban szereznek pontokat, s híveik kevésbé ideológiájukért, mint inkább egy-egy meggyőző politikusuk személyéért szavaznak rájuk. Minden kiugróan jónak mondható választási eredményük - a legutóbbi, a 2002-es szűk 10 százalék - is ennek tudható be -, újabban a megszokottól eltérő stílusú, az ismert közhelyeket nélkülöző, a többieknél őszintébbnek tűnő közgazdászprofesszor Van der Bellen pártelnöknek, s két hölgy helyettesének.

A mozgalomból fokozatosan igazi párttá vált csapat 2002-ben jutott el oda, hogy a győztes Néppárttal koalíciós tárgyalásokat kezdett, amelyet azután a programok összeegyeztethetetlensége miatt meg is szakított. De van már példa tartományi kormányrészvételére, s a mostani kampánynak - most első ízben - felvállaltan a kormányra kerülés szándékával vág neki. Feltétele a súlypontjait figyelembe vevő program: ennek függvényében a Néppárt és a Szociáldemokrata Párt is elfogadható partner számára. Kérdés, kormányzó pártként mi lenne a mai leleplező szereppel. Most éppen az Eurofighter ügylet visszásságait tárja fel fő oknyomozójuk, Peter Pilz, kimutatva: a kormány drága és rossz vásárt csinált, s a legjobb lenne kiszállni a szerződésből.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.