Hét palesztint lőttek le Ciszjordániában

Három palesztin aktivistát lőttek le izraeli katonák keddre virradóra Ciszjordániában és négy palesztint, köztük három aktivistát a Gázai övezetben - közölték palesztin biztonsági illetékesek.

Előbb a Túl-Karm közelében lévő Anabtában ölték meg tűzharcban a Fatah fegyveres szárnya, az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai egyik harcosát, míg a szervezet egy másik tagjával a nábluszi Balata menekülttáborba behatolva végeztek. Ugyancsak tűzharcban esett el az Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezet fegyveres szárnyának, az Al-Kudsz Brigádoknak egy tagja Kabatíjában.

Ezt megelőzően négy palesztin halt meg a Gázai övezet ellen a légierő támogatásával végrehajtott izraeli behatolásban, köztük az Iszlám Dzsihád három tagja. Ez volt az első szárazföldi katonai akció a Gázai övezetben Izrael részéről a 38 éves megszállást lezáró, tavaly szeptemberi kivonulás óta.

Az izraeli hadsereg megerősítette a támadás tényét, amelyet a dél-izraeli Askelón városa ellen készülő palesztin rakétatámadás miatt indítottak meg. "Az izraeli hadsereg továbbra is határozottan fellép minden eszközzel a terroristák és infrastrukúrájuk ellen, hogy megvédje az izraeli lakosságot" - hangsúlyozta egy izraeli katonai szóvivő.

Kedden kiadott közleményében az Iszlám Dzsihád "erőszakos és rettenetes választ" ígért az izraeli hadsereg gázai behatolását követően, és Izrael területére mérendő csapással fenyegetett. A közlemény szerint palesztinoknak öltözött izraeli katonák állítottak csapdát fegyvereseinek. A szervezet elismerte, hogy három aktivistája meghalt, egy negyediknek azonban sikerült elmenekülnie. A 2000 szeptemberében kezdődött palesztin felkelés óta 5074-en estek áldozatul az erőszaknak, többségükben palesztinok.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.