Hogyan készíti fel a közoktatás az új generációkat a demokratikus közéleti részvételre? A Méltányosság Politikaelemző Kör (MPK) "Vita, empátia és társadalmi szerepek elsajátítása az oktatásban" című kerekasztalbeszélgetését Mayer József, az OKI Iskolafejlesztési és Integrációs Központjának igazgatója vezette. Az előadók - Derényi András oktatási szakértő, Eich László, a Civitas Egyesületprogramigazgatója, és Mihály Ottó nevelésfilozófus vett részt - arról beszéltek, hogy "milyen pedagógiai eszközök állnak rendelkezésünkre, hogy fejlődjön a gyerekek vitakultúrája, mit tesz ezért a magyar közoktatás, és milyen tapasztalatai vannak magyar kutatóknak az amerikai vitakultúra fejlesztésben, az intézményi szerepek (pl. a bíró, ügyész, ügyvéd) elsajátíthatóságában."

"Úgyis a tanárnak van igaza…"

Lehet-e egyáltalán vitatkozni a mai magyar közoktatásban? – indította a beszélgetést Mayer József. – Mindannyian ismerjük a gyerekeket iskolába indító szülők intelmét, hogy "jó legyél, ne vitázz, úgyis a tanárnak van igaza…" A diákok és tanárok aszimmetrikus viszonya a mai tanárok képzésének is szerves része volt. Elképzelhető-e, hogy egy tanár alulmaradhat a vitában?

Az a fő kérdés, hogy hogyan fér vagy nem fér bele maga a vita a magyar iskola közegébe – mondta Mihály Ottó, majd így folytatta: - A "vita" pedagógiai szempontból maga is egy tanulási helyzet, de a magyar pedagógiában ez a definíció nem érvényes. A vitát nálunk "folyamatzavaró tényezőnek" tekintik. A magyar közoktatás nem biztosítja a vita alapvető feltételeit, a vitahelyzetet, a vitára fordítható időt és a vita folyamatában tanulást generáló viszonyokat, pedagógiai helyzeteket. A magyar pedagógia alapállása, hogy "közvetíti a tudást", és fejlődést úgy képzelik, hogy gyorsítani próbálják a közvetítést. Ez a gyorsítás pedig azzal jár, hogy nincs mód a vitára, nincs mód a kérdezésre sem. A pedagógusok pedig csodálkoznak, hogy ők hiába "közvetítik" a tudást, a gyerekek nem veszik át, és leginkább csak azért járnak az iskolába, mert reggel el kell menniük oda… - fűzte hozzá Mihály Ottó nevelésfilozófus. - A kérdések és vita nélküli közoktatásból rendes, jó tanuló gyerekek érkeznek a felsőoktatásba, akik maguk sem tudnak kérdezni. A kérdés ugyanis ebben a közegben "baj": a nem-tudásról árulkodik. A mi iskolánkban nem kérdezni, hanem "felelni" kell. A diákok végig feleleteket tanulnak. Hiányzik a problémákat sok irányból feltáró közelítés, a "ha, akkor" szerkezet.

A vita kényszere

A magyar pedagógiai gyakorlatban érvényesülő alapálláshoz sajátos tudáselméleti felfogás társul: eszerint a tudás olyan lenne, mint egy nagy könyvtár, amelyet úgy lehet elsajátítani, ha a diák egyenes vonalban előrehaladva minél többet elsajátít belőle A modern tudáselmélet azonban ezt másképp látja - mondta Mihály Ottó. - Mindenkinek "saját" tudása van, ezeket állandóan egyeztetni kell. A tudás mindig "valamire való", problémahelyzet van, a különböző személyek különböző tudásukkal eltérő szerepeket játszanak: a tudás megszerzése és fejlesztése ezek szerint a vita terepe. Alapvetően át kellene formálni a magyar oktatást, természetessé kellene tenni a kooperatív tanulásszervezést, a vitát, vagyis a tanulás (és nem "tanítás", "nevelés", "közvetítés") legolcsóbb és leghatékonyabb módját. A kooperációban megszületik az értelmes vita, mert a személyes tudások kooperatív összerakása, a cserepek összeillesztése a különbségek megvitatásának, az értelmezések összevetésének kényszerét szüli.

A nevelésfilozófus álláspontja szerint a magyar diáknak is ilyen projektrendszerben kellene tanulnia, ami az amerikai iskolának természetes eleme. A projektben minden rendelkezésre álló résztudás összeszedése és a problémák megoldására mozgósítása a lényeg. A tanár "klasszikus" szerepe ezáltal megszűnik: a tanár itt a viták animátora, moderátora. A diákok eközben megtanulják, hogy a vita nem mindig jelent döntést, de mindig együtt jár az értékek és álláspontok tisztázódásával. Az erkölcsi nevelésben ez a módszer, az értékek tisztázása az egyetlen elfogadható módszer – szögezte le Mihály Ottó. - Az ilyen, kompetencia alapú, probléma alapú oktatásban mindaddig nem lehet továbblépni a tanulási folyamatban, amíg a diákok és tanáraik az elengedhetetlen vitákban ki nem dolgozták a továbblépés feltételeit. Az iskola ugyanis nem haladhat tovább, amíg a gyerekek a feladatot nem oldották meg.

Tanulás, tanítás és "letanítás"

A mi iskoláinkban ezzel szemben a gyerekek egy része folyamatosan "megússza" a részvételt a tanulási folyamatban. "Tanítják" őket, de a szisztéma nem érzékeny arra, hogy ők közben nem "tanulnak". Nem zajlik tanulási folyamat, csak tanítás. Nem lehet másképp megmagyarázni, miképpen lehetséges akár írástudatlanul kikerülni nyolc év után a közoktatásból. Tökéletesen kifejezi ezt a lefordíthatatlan magyar ige: a tanárok "letanítják" az anyagot - fejtegette Mihály Ottó.

A nevelésfilozófus üdvözölte a változatos kísérleteket és civil kezdeményezéseket, amelyek megpróbálják "kívülről" becsempészni a vitát a magyar iskolákba, de lényeges változást nem remél mindaddig, amíg a közoktatás alapállása gyökeresen meg nem változik. Az alternatív kísérletek valamelyest fellazíthatják az oktatást, de ez nem lehet tartós hatás, ha a gyerekek idejük 99 százalékát továbbra is a hagyományos keretek között töltik - mondta Mihály Ottó.

Sikeres kísérletek a "fellazításra"

Bár Mihály Ottó, minden elismerése mellett is, kétkedett az iskolán kívülről induló próbálkozások hatékonyságában, Eich László, a magyarországi demokráciafejlesztő diákprogramokat szervező Civitas Egyesület programigazgatója úgy vélte: a civilek kezdeményezéseikkel hatékonyan támogathatják kívülről az iskolák átalakulását.

A Civitas Egyesület amerikai mintára szervezett programjai, különösen a "Polgár az Európai Demokráciában" (P.E.D.) országos középiskolai verseny már eljutott öngerjesztő folyamatokat indított be - mondta Eich László. - A verseny kimozdítja a csapatokat az iskola falai közül, és a demokratikus közéletben gyakran előforduló, részben valós, részben szimulált helyzetekbe hozza őket. résztvevő diákok, tanárok, iskolák elkötelezettségének köszönhetően évről-évre mind több csapat nevez, egy-egy iskolából is növekvő számban jönnek a versenyzők.

A P.E.D.-ben versenyző csapatok a legváltozatosabb problémákkal küzdenek meg - az iskolai közösségi helyiség hiányától a médiában elburjánzó erőszakig bármit választhatnak a versenyzők, hogy aztán a problémát körüljárva, kérdőíves terepfelmérés után megoldási javaslatot dolgozzanak is, és a megvalósításra is akciótervet készítsenek. Fontos élmény a diákok számára, hogy a parlamenti felszólalásokat, frakcióvitát stb. szimuláló versenyfeladatokat "valódi" környezetben, például a Fővárosi Önkormányzat üléstermében oldhatják meg. A többfordulós verseny a gyerekek vitaképességét is fejleszti, ahol nem az a lényeg, hogy feltétlenül azonosuljanak valamelyik állásponttal, hanem nyitottságuk bemutatása, az a képességük, hogy valamilyen mindenkit érintő társadalmi kérdésben - például az eutanázia-problémával kapcsolatban - egy adott állláspont mellett és ellene is tudjanak érvelni.

A P.E.D. 2000 óta az Oktatási Minisztérium hivatalos versenye. A Civitas - Egyesület a
Polgári Ismeretek és Készségek Oktatásáért 1994 óta működik Magyarországon. Az egyesület "A jó polgár" programját Göncz Árpád akkori köztársasági elnök üdvözölte, tanácsadó testületében más szaktekintélyek mellett Kukorelli István alkotmányjogász is megtalálható.

Kids Voting

Derényi András oktatási szakértő amerikai tapasztalatai alapján megerősítette Eich László szavait: a civilek sokat tehetnek azért, hogy az új generáció részvétel, vita, gyakorlati feladatmegoldás útján tanulja meg a közélet szabályait. Az Egyesült Államok demokratikus intézményei a helyi, állami és szövetségi szinten is nagyon szorosan együttműködnek az iskolákkal. A gyerekek nemcsak "kirándulnak" a felnőtt világ közéleti terepeire, hanem lehetőséget kapnak arra is, hogy "élesben" tanulják meg a demokráciát.Derényi András két példát említett: az "árnyékszavazást", az úgynevezett Kids Voting programot, és a felnőtt bíróságok mellett folyamatosan működő ifjúsági bíróságok (Teenager Jury) hálózatát.

A Kids Voting programot az amerikai politikusok is nagyon komolyan veszik, ami nem csoda, mivel a legutóbbi választásokon másfél millió gyerek adott le szavazatot a helyi és országos jelöltekre. A gyerekek szavazólapja teljesen azonos a felnőttekével, tehát saját kampányeseményeik megszervezése után az elnökjelölteken túl a szövetségi, állami, megyei és városi tisztségviselőkre is szavaznak, valamint véleményt nyilvánítanak a népszavazásra kiírt kérdésekben is. (A 2004-es Kids Voting elnökválasztásokon Bush 52,09 százalékot kapott, Kerry 45,33 százalékot, a libertariánus jelölt, Michael Badnarik is kapott 1,2 százalékot, Ralph Nader 0,91 százalékot szerzett, a többi töredékszavazat pedig eloszlott a további 9 jelölt között.) Az amerikai gyerekek eközben élő tapasztalatot szereznek a szavazásról, és az egész választási folyamatról, mint a közösség döntéséről.

Ifjúsági bíróságok

Az amerikai ifjúsági bíróságokon kortársaik kisebb súlyú ügyeit tárgyalják az ügyvédek, ügyészek és esküdtek szerepét betöltő fiatalok. Vannak ifjúsági bíróságok, amelyeket felnőtt bíró irányít, de van, ahol a bíró is gyerek. Mindenki nagyon komolyan készül a szerep betöltésére, és mivel az ügyek és az ítéletek is "élesek", szó sincs játékról - hívta fel a figyelmet Derényi András. - A kezdeményezés a hetvenes években indult, és ma már 1100 ilyen bíróság működik folyamatosan az Egyesült Államokban, van köztük olyan, amely több száz ügyet tárgyal évente.

Az ifjúsági bíróságok rendszere szellemében és szabályaiban is rendkívül hasonló a "helyreállító igazságszolgáltatás" nemzetközi kezdeményezéséhez. Ifjúsági bíróság elé csak az kerülhet, aki ezt önként vállalja, és az ügyet a bíróságnak is "el kell fogadnia". Visszaeső már nem választhatja az ifjúsági bíróságot. Ez a lehetőség csak viszonylag kisebb súlyú ügyekben nyílik meg az elkövetők előtt, és csak abban az esetben, ha a vádlott előzetesen elismeri, hogy elkövette a vétséget. A legtöbb tárgyalt ügy lopással, vandalizmussal, alkohollal, dohánnyal, droggal összefüggő normasértésekkel, erőszakos tettekkel kapcsolatos. A bíróságok legtöbb esetben közmunkát, nyilvános bocsánatkérő gesztus gyakorlását, a vétség következményeinek helyreállításával kapcsolatos iskolai feladatok kirovását, ifjúsági bíróságokban esküdtként való részvételt, valamilyen kártérítést, jóvátételt, az áldozat és a támadó közötti mediáción való részvételt, börtönlátogatáson, tanácsadáson való részvételt szabnak ki.

A cél, hogy tudatosítsák a vádlottakban - és nem mellesleg a bíróság munkájában résztvevő valamennyi fiatalban -, hogy a vétségnek van áldozata. A sérelmeket orvosló, a normákat megerősítő ítéletek is ezt tudatosítják.

Tartós minták

Derényi András egyetértett Eich Lászlóval, hogy ezek a kezdeményezések rendkívül biztatóak, bár abban a kérdésben Mihály Ottó véleményéhez csatlakozott, hogy mindez együtt sem lehet elegendő önmagában az alapvető változásokhoz. A magyar fiatalok, mire a tanárképzés egyetemi vagy főiskolai szintjéig eljutnak, a közoktatásban töltött hosszú évek mintáit halmozzák fel. Ha meg is győzhetik a tanárjelölteket az új szemlélet, új alapállás képviselői, éles helyzetben a betanult minták jöhetnek elő. Arról pedig a Civitas versenyéhez hasonló sikeres kísérletek elindítói sem tudhatnak biztosat, hogy valóban beszivárognak-e ezek a tapasztalatok az oktatásba? Mi történik, amikor a csapatok és tanáraik visszatérnek iskoláik hétköznapjaihoz. Mi történik, amikor ismét becsukódik mögöttük a tantermek ajtaja?

A Méltányosság Politikaelemző Kör a Szépművészeti Múzeumban rendezte meg "Vita, empátia és társadalmi szerepek elsajátítása az oktatásban" című vitaestjét. A vitasorozatot a Földhitel- és Jelzálogbank támogatta. A vitasorozat április 24-i eseményéről beszámoltunk.