„XVI. Benedek csodálatraméltó módon küzd a lengyel nyelvvel. Bizonytalanul ejti ki a teljesen idegen, egzotikus hangokat. De megpróbálja. Olykor ügyetlenül, szinte gyerekesen. Ügyetlenség és gyerekesség. Nem ilyen tulajdonságokat szoktak a németekhez társítani az én hazámban. XVI. Benedek, talán akaratlanul, de megváltoztatja a németek képét a lengyelek szemében” – olvassuk Andrzej Stasiuk cikkében, amelyet a pápa lengyelországi látogatása alkalmából írt a Frankfurter Allgemeine Zeitungba.

„A pápa az első német, akinek sikerült a lengyel tömegek hősévé válnia – folytatja Stasiuk. – Ki vehette volna fel vele a versenyt? Beckenbauer? Schumacher? Beate Uhse? Meglehet, de az ő népszerűségük a rajongók szűk körére korlátozódott. És sikerüket olyan össznémet nemzeti sajátosságoknak tulajdonították, mint a pontosság, megbízhatóság, a tántoríthatatlan következetesség a kitűzött cél megvalósításában. Semmi emberit nem láttak bennük, csak hatékonyságot, azt pedig nem tartják nagy becsben a szlávok. Benedek viszont János Pál örököse, a katolikus egyház feje, és máig nem tud jól lengyelül. Nagyság, szerénység és egy kis sutaság találkozik össze a személyiségében.”

A lengyel tömegek lelkét nem ragadta meg Willy Brandt térdreborulása a varsói gettó emlékműve előtt, és az sem hatott rájuk, hogy Helmuth Kohl megölelte Mazowiecki miniszterelnököt – fejtegeti a szerző. Időtlen idők óta most tartanak először „jó németnek” valakit.

Stasiuk nem hinné, hogy a Szentlélek „nemzeti, történelmi és politikai kategóriákban gondolkodik”. Éppen ezért tartja különösen „jó húzásnak”, hogy II. János Pál, „a legjobb lengyel” örökébe „a jó német” lépett.

XVI. Benedek