Javaslat a pártok finanszírozási szabályainak módosításáról

2006. évi … törvény

a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló1989. évi XXXIII. törvény és a választási eljárásról szóló 1997. évi C.törvény, valamint ezzel összefüggésben egyes más törvények módosításáról

1. §

A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény(a továbbiakban: Ptv.) 3. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A bíróság az ügyészség indítványára – a párttársadalmi szervezetként való további működésének érintetlenül hagyásával – megállapítjaa párt működésének megszűnését, ha a párt

a)éves beszámolási kötelezettségét és annak közzétételét elmulasztotta, és azt ahatáridő lejártát követő hat hónapon belül nem pótolta, vagy

b)egymást követő két általános ország­gyűlési választáson nem állít jelöltet.”

2. §

A Ptv. 4. §-a és az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezéslép:

„A párt bevételei, vagyona,gazdálkodása

4. § (1) A párt bevétele

a)a tagok által fizetett – a párt belső szabályzatában meghatározott mértékű –tagdíjból,

b)a központi költségvetésből – az általános országgyűlési választás eredményealapján – juttatott támogatásból,

c)az 5. § (5) bekezdésében meghatározott költségvetési támogatásból,

d)az állam által az 5. § (1) bekezdése alapján ingyenesen átadott ingatlanokból,

e)az állam által – külön törvény alapján – biztosított vagy a helyi önkormányzatáltal biztosított ingyenes vagy kedvezményes ingatlanhasználatból,

f)természetes személyek és a párt által alapított alapítványok hozzájárulásaiból,

g)végintézkedés alapján természetes személyek hagyatékából,

h) a pártnak a 6. §-ban meghatározott gazdálkodótevékenységéből és a párt által alapított egyszemélyes gazdálkodó szervezetosztalékából

képződik.

(2)A párt vagyona a mérlegében szereplő összes eszközének és összeskötelezettségének (ideértve a céltartalékokat és az időbeli elhatárolásokat) akülönbözete (saját tőke).

(3)A párt részére – az (1) bekezdésben foglalt kivételektől eltekintve –

a)az állam,

b)költségvetési szerv,

c)helyi önkormányzat, illetve annak szerve,

d)jogi személy és jogi személyiség nélküli szervezet

hozzájárulást nem adhat,illetve e szervezetektől a párt hozzájárulást nem fogadhat el.

(4)A párt hozzájárulást más államtól nem fogadhat el. A párt névtelenhozzájárulást nem fogadhat el.

(5)Egy naptári év alatt a természetes személytől, valamint a párt által alapítottalapítványtól kapott 250.000 Ft-ot meghaladó értékű hozzájárulást a pártköteles az éves beszámolójának kiegészítő mellékletében – a hozzájárulást adómegnevezésével és az összeg megjelölésével – feltüntetni.

(6)Egy naptári év alatt a természetes személytől, valamint a párt által alapítottalapítványtól kapott 50.000 Ft-ot meghaladó értékű hozzájárulást a párt köteleshonlapján – a hozzájárulást adó megnevezésével és az összeg megjelölésével – atárgyévet követő év február 15. napjáig közzétenni. A párt által alapítottalapítvány a pártnak juttatott hozzájárulás forrásait – a hozzájárulást adótermészetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezetnevének, a hozzájárulás összegének, természetes személyek esetén adóazonosítójelének, nem természetes személyek esetén képviselőjének és adószámánakmegjelölésével – honlapján a tárgyévet követő év február 15. napjáig közzéteszi.

(7)Hozzájárulásnak (támogatásnak) minősül a pártnak térítés nélkül átadott eszköz;a párttól átvállalt tartozás; a párt számára ellenérték nélkül történtengedményezés; a párt javára a jogosult által elengedett követelés; a pártszámára ellenérték nélkül nyújtott tízezer forintot meghaladó értékűszolgáltatás, vagyoni értékű jog, illetve e jog gyakorlásának átengedése. Ebbenaz esetben a hozzájárulás értékét olyan értéken kell megállapítani, mintamilyen ellenértéket független felek összehasonlítható körülmények eseténegymás között érvényesítenek vagy érvényesítenének (a továbbiakban: szokásospiaci ár), és azt a (6) bekezdésben foglaltak szerint kell közzétenni.

(8)Amennyiben a (7) bekezdésben meghatározott hozzájárulásért a párt ellenértéketfizet, de ez a szokásos piaci árnál alacsonyabb, az értékkülönbözetet kellhozzájárulásnak tekinteni.

(9)Ha a párt részére a hozzájárulást nem pénzben nyújtották, a párt köteles annakértékeléséről (értékének meghatározásról) gondoskodni. Ha a párt a (3)-(6)bekezdésben foglalt szabályt megsértve tiltott, nem pénzbeli hozzájárulástfogadott el, annak értékét – szükség szerint a szokásos piaci árfigyelembevételével – az Állami Számvevőszék állapítja meg.

(10)Az a párt, amelyik a (3)-(6) bekezdésben foglalt szabályt megsértvehozzájárulást fogadott el, köteles annak ellenértékét – az Állami Számvevőszékfelhívására – 15 napon belül a központi költségvetésnek befizetni. Késedelemesetén a tartozást adók módjára kell behajtani. A párt költségvetésitámogatását ezen kívül az elfogadott hozzájárulás értékét kitevő összeggelcsökkenteni kell. Ha a párt nem részesül az 5. § (2) bekezdése alapján központiköltségvetési támogatásban, akkor – az elfogadott hozzájárulás (annak értéke)befizetésén felül – ráfordításként elszámolva köteles a tiltott hozzájárulásértékének megfelelő összeget – az Állami Számvevőszék felhívását követő egyéven belül – a központi költségvetésbe befizetni.

(11)Ha a párt a (3)-(6) bekezdésben foglalt szabályt megsértve hozzájárulástfogadott el, a párt elnöke, ennek hiányában a párt képviseletére jogosultszemély köteles a hozzájárulás ellenértékének 10%-át – az Állami Számvevőszékfelhívására – 15 napon belül a központi költségvetésnek befizetni. Késedelemesetén a tartozást adók módjára kell behajtani.”

3. §

A Ptv. 5. §-a a következő új (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5)A párt az országgyűlési képviselők általános választásának évében külön költségvetésitámogatásra jogosult, feltéve, hogy a párt országos összesítésben megszerezte aterületi választókerületek első érvényes választási fordulójában leadottérvényes szavazatok legalább 1%-át. A támogatásra fordítható összeg a választásévében a (2) bekezdésben meghatározott támogatások összegének kétszerese. Etámogatás a pártokat a területi választókerületek első érvényes fordulójában azadott pártra leadott szavazatok arányában illeti meg. Az e bekezdésbenmeghatározott költségvetési támogatást a választás eredményének jogerőreemelkedését követő 30. napig kell kifizetni.”

4. §

A Ptv. 6. § (2)-(5) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek,egyben a § a következő új (6) bekezdéssel egészül ki:

„(2)A pártnak az (1) bekezdésben meghatározott gazdálkodó tevékenysége után nemkell társasági adót fizetnie.

(3)A párt egyszemélyes gazdálkodó szervezetet alapíthat, más gazdálkodószervezetben azonban részesedést nem szerezhet.

(4)A párt által alapított egyszemélyes gazdálkodó szervezet, a párt általalapított alapítvány más gazdálkodó szervezetben részesedést nem szerezhet.

(5)A párt a pénzeszközeit – a zártkörűen működő részvénytársaság részvényének vásárlásakivételével – értékpapírba fektetheti. A párt a IV/B. fejezet szerinti évesbeszámolóban közzéteszi az értékpapírok számára, értékére vonatkozó adatokat.

(6)A párt, a párt által alapított egyszemélyes gazdálkodó szervezet, a párt általalapított alapítvány közbeszerzési eljárásban ajánlattevő, illetve alvállalkozónem lehet, és – a 9/A. §-ban meghatározott támogatásban részesülő alapítványkivételével – állami vagy helyi önkormányzati megrendelés teljesítésében nemvehet részt.”

5. §

A Ptv. a 9/A. §-t követően a következő új IV/B. fejezettel egészül ki:

„IV/B. fejezet

A párt könyvvezetési ésbeszámoló-készítési kötelezettsége

9/B.§ (1) A párt könyvvezetési és beszámoló-készítési kötelezettségének aszámvitelről szóló külön törvény előírásai szerint köteles eleget tenni, az etörvényben foglalt eltérésekkel.

(2)A párt által – a naptári évvel egyező üzleti évről – készítendő éves beszámolómérlegből, eredménykimutatásból és kiegészítő mellékletből áll. A pártnaküzleti jelentést nem kell készítenie.

(3)A párt könyvvezetésének és beszámolójának a párt valamennyi önálló jogiszemélyiséggel nem rendelkező szervezeti egysége adatait is magában kellfoglalnia.

9/C.§ (1) A párt kettős könyvvitelt kötelesvezetni.

(2)A könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatok irányítására, vezetésére,az éves beszámoló elkészítésével megbízott vagy e tevékenységek végzésérealkalmazott személy tekintetében alkalmazni kell a számviteli törvénybenfoglalt előírásokat.

(3)Mentesül a (2) bekezdés szerinti kötelezettség alól az a párt, amelynél az éves(éves szintre átszámított) összes bevétel az üzleti évet megelőző két üzleti évátlagában – ennek hiányában a tárgyévben várhatóan – a 10 millió Ft-ot nemhaladja meg.

(4)Kötelező a számviteli törvény szerinti könyvvizsgálat annál a pártnál, amelynélaz éves (éves szintre átszámított) összes bevétel az üzleti évet megelőző kétüzleti év átlagában – ennek hiányában a tárgyévben várhatóan – meghaladja az 50millió Ft-ot.

(5)A párt a jóváhagyásra jogosult testület által elfogadott – kötelezőkönyvvizsgálat esetén a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásánakelutasítását is tartalmazó független könyvvizsgálói jelentéssel együtt – évesbeszámolóját az üzleti év mérleg-fordulónapját követő 150. napig a Magyar Közlönyben,valamint a saját honlappal rendelkező párt a honlapján is köteles közzétenni ésugyanezen határidőig az Állami Számvevőszéknek megküldeni.

9/D.§ (1) A mérleg tagolását az 1. számú melléklet tartalmazza.

(2)Az 1. számú mellékletben megadott mérleg tételeinek továbbtagolása megengedett.

(3)A mérlegben minden tételnél fel kell tüntetni az előző üzleti év adatát, éskülön oszlopban kell szerepeltetni az előző üzleti év(ek)re vonatkozó – azellenőrzés, az önellenőrzés által tett – megállapítások miatti módosításokat.

(4)Az éves beszámoló elkészítéséhez, a mérleg tételeinek alátámasztásához olyanleltárt kell összeállítani, amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza apártnak a mérleg fordulónapján meglevő eszközeit és forrásait mennyiségben ésértékben.

(5)A saját tőke induló tőkéből, tőkeváltozásból, lekötött tartalékból, értékelésitartalékból és mérleg szerinti eredményből áll.

(6)Induló tőkeként az alapítók (tagok) által az alapításkor vagy tőkeemeléskorvéglegesen átadott eszközök, pénzeszközök értékét kell kimutatni.

(7)Tőkeváltozásként kell kimutatni a számviteli törvény előírásai szerinttőketartaléknak, eredménytartaléknak minősülő tételeket, továbbá az előzőüzleti évek mérleg szerinti eredményét, ideértve a mérleg szerinti eredménynekaz ellenőrzés, az önellenőrzés során tett módosításait is.

(8)A mérleg szerinti eredmény az eredménykimutatásba ilyen címen beállítottösszeggel egyezik meg.

(9)A nem pénzbeli juttatások, hozzájárulások eszközeit a szokásos piaci áron kella megfelelő eszközcsoportban a juttatás, a hozzájárulás jogcímének megfelelőbevétellel szemben állományba venni.

9/E.§ (1) Az eredménykimutatás tagolását a 2. számú melléklet tartalmazza.

(2)A 2. számú mellékletben megadott eredménykimutatás tételeinek továbbtagolásamegengedett.

(3)Az eredménykimutatásban minden tételnél fel kell tüntetni az előző üzleti évadatát, és külön oszlopban kell szerepeltetni az előző üzleti év(ek)revonatkozó – az ellenőrzés, az önellenőrzés által tett – megállapítások miattimódosításokat.

(4)A párt olyan nyilvántartást köteles vezetni, amelyből a kapott támogatások(hozzájárulások) összege támogatónként, adományozónként – a támogató vagyadományozó nevének, lakcímének és adóazonosító jelének, a párt által alapítottalapítvány esetében nevének, székhelyének és adószámának megjelölésével – megállapítható.

(5)A pénzbeli hozzájárulásokat, adományokat a pénzmozgással egyidejűleg, a nempénzbeli juttatásokat, hozzájárulásokat pedig azok átvételének,igénybevételének időpontjával kell a megfelelő bevételek között elszámolni.

(6)Az eredménykimutatásban elkülönítve kell bemutatni a központi költségvetésbőlkapott pénzbeli és nem pénzben nyújtott támogatásokat, valamint az egyébpénzbeli hozzájárulásokat, adományokat, nem pénzbeli juttatásokat, egyébhozzájárulásokat.

(7)A számviteli törvény szerint az egyéb bevételek, illetve a személyi jellegűráfordítások és az egyéb ráfordítások között elszámolt, kapott, illetve adotttámogatásokat (juttatásokat, hozzájárulásokat) elkülönítetten kell a könyvvitelinyilvántartásokban rögzíteni és az eredménykimutatás megfelelő kiemelttételében bemutatni.

(8)Amennyiben a kapott, illetve az adott támogatásokat (juttatásokat,hozzájárulásokat) a számviteli törvény szerint a rendkívüli bevételek, illetvea rendkívüli ráfordítások között kell elszámolni, úgy azokat azeredménykimutatásban a rendkívüli bevételek, illetve a rendkívüli ráfordításoktételén belül a (7) bekezdésben hivatkozott kiemelt tételek szerinti bontásbankell bemutatni (tovább részletezni).

9/F.§ (1) A kiegészítő mellékletben – a (2)-(8) bekezdések figyelembevételével – apárt sajátos gazdálkodásával, működésével összefüggő számszerű adatokat ésszöveges magyarázatokat kell bemutatni.

(2)A kiegészítő mellékletnek tartalmaznia kell – az 5. § (2) bekezdése alapján – aköltségvetésből származó támogatásoknál a költségvetési törvénytől valóeltéréseket, különös tekintettel – a 4. § (10) bekezdése alapján – az ÁllamiSzámvevőszék jelzésére végrehajtott támogatáscsökkentésre, továbbá a tiltottgazdálkodási tevékenység miatti költségvetési befizetéseket a jogcím és azösszeg feltüntetésével.

(3)A kiegészítő mellékletben részletesen be kell mutatni a kampányfinanszírozásrakapott állami támogatás összegét és annak felhasználását, valamint mindenegyéb, állami támogatáson kívüli kampányfinanszírozásra kapott hozzájárulást aforrás és a felhasználás megjelölésével.

(4)A kiegészítő mellékletben be kell mutatni a nem saját tulajdonú ingatlanokkedvezményes vagy ingyenes használatából adódó – a szokásos piaci áron számított– nem pénzbeli hozzájárulás (támogatás) értékét.

(5)A kiegészítő mellékletnek tartalmaznia kell a párt által alapított egyszemélyesgazdálkodó szervezet és alapítvány nevét, székhelyét, továbbá az egyszemélyesgazdálkodó szervezet esetében a vezető tisztségviselőkkel kapcsolatban aszámviteli törvény alapján nyilvánosságra hozandó adatokat

(6)A kiegészítő mellékletben be kell mutatni a 6. § (5) bekezdése szerintiadatokat.

(7) A kiegészítő mellékletben fel kell tüntetni a pártképviseletére jogosult személy(ek) nevét, továbbá a párt tisztségviselőineknyújtott támogatások jogcímét és összegét.

(8)A kiegészítő mellékletben be kell mutatni az egyéb pénzbeli hozzájárulások,adományok, a nem pénzbeli juttatások, hozzájárulások közül – nevesítetten, ahozzájárulást, juttatást adó, adományozó megnevezésével és az összeg (érték)megjelölésével – azokat, amelyek a 4. § (1) bekezdésében meghatározotttermészetes személyektől vagy a párt által alapított alapítványtól származnak,és támogatónként meghaladják a 250.000 Ft-ot vagy az annak megfelelő értéket.”

6. §

(1) A Ptv. 10. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(2) Közigazgatási szerv apárt pénzügyi-gazdasági ellenőrzésére nem jogosult, ide nem értve a központiköltségvetés, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai, illetve az elkülönítettállami pénzalap javára teljesítendő kötelező befizetések, valamint ezekvisszaigénylésének ellenőrzését. A párt az e bekezdésben meghatározottellenőrzés során megtagadhatja a politikai tevékenységével összefüggő adatokattartalmazó iratokba való betekintést, valamint az e tevékenységével összefüggőkérdésben való nyilatkozattételt.”

(2) A Ptv. 10. § (4) bekezdésének második mondata helyébe a következőrendelkezés lép:

„Súlyosabbtörvénysértés esetén, vagy ha a párt nem tesz eleget a felhívásnak, az ÁllamiSzámvevőszék elnöke a párt ellen az ügyészségnél kereset benyújtásátindítványozhatja.”

7. §

A választási eljárásrólszóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 40. §-a a következő új (3)bekezdéssel egészül ki:

„(3)A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény (atovábbiakban: Ptv.) 4. § (3) bekezdés a)-d) pontjaiban meghatározott szervezeta választási kampány idején a tevékenységét ismertető, magyarázó vagynépszerűsítő hirdetést vagy közérdekű közleményt nem tehet közzé, továbbá a40/A. § rendelkezései szerint sem folytathat kampánytevékenységet.”

8. §

A Ve. a következő új 40/A.§-sal, valamint az azt megelőző alcímmel egészül ki:

„A választási kampányban részt vevőegyéb személyek és szervezetek

40/A. § (1) A választási kampány idején a jelöltnek nem minősülő személyvagy jelölő szervezetnek nem minősülő szervezet akkor végezhet a 149. § o)pontjában meghatározott kampánytevékenységet, ha a szavazás napját megelőző 60.napig az Országos Választási Bizottságnál – nevének, lakcímének vagyszékhelyének, valamint szervezet esetében képviselője nevének közlésével –nyilvántartásba vetette magát.

(2)Az (1) bekezdésben meghatározott személyre vagy szervezetre a 42-44. § rendelkezéseit,valamint a választást megelőző naptári év első napjától a választás naptáriévének utolsó napjáig terjedő időszak tekintetében a Ptv. 4. § (3)-(11)bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

(3)A jelölt vagy jelölő szervezet megbízásából folytatott kampánytevékenységre az(1)-(2) bekezdés rendelkezéseit nem kell alkalmazni, ha a kampánytevékenységvégzése során egyértelműen felismerhető a megbízó személye és a megbízásténye.”

9. §

A Ve. a következő új 41/A.§-sal, valamint az azt megelőző alcímmel egészül ki:

„Kampányszámla

41/A. § (1) A jelölt, illetve a jelölőszervezet az 51-52. §-ban meghatározott bejelentését megelőzően a kampányköltségeinek fedezésére külön bankszámlát köteles nyitni.

(2)Politikai hirdetés közzétételének, plakát és szórólap előállításának, plakátelhelyezésére szolgáló felület használatának, valamint választási gyűléscéljára szolgáló helyszín bérletének ellenértékét az (1) bekezdésbenmeghatározott bankszámláról történő átutalással kell kiegyenlíteni.

(3)A hitelintézet az (1) bekezdésben meghatározott bankszámláról a választásikampány ideje alatt a számlatulajdonos, valamint az Országos VálasztásiBizottság részére hetente küld bankszámlakivonatot. Az Országos VálasztásiBizottság a bankszámlakivonat oldalhű másolatát honlapján közzéteszi.”

10. §

A Ve. 42. §-a, valamint azazt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:

„Plakát és szórólap

42. § (1) A választási kampány alatta jelölő szervezetek és a jelöltek engedély nélkül készíthetnek plakátot ésszórólapot. A plakát és a szórólap olyan sajtóterméknek minősül, amely engedélyés bejelentés nélkül előállítható.

(2)Az azonos méretű és azonos megjelenéssel rendelkező plakátoknak jelölőszervezetenként, illetve jelöltenként egyedi azonosító számot kell adni.

(3)A plakáton és a szórólapon fel kell tüntetni a jelölt és a jelölő szervezetnevét, a plakát vagy a szórólap kiadásáért felelős természetes személy nevét, aplakátból vagy szórólapból készített példányszámot, valamint plakát esetébenannak azonosító számát.

(4)A plakát vagy szórólap másolatát, valamint – a plakát vagy szórólap mérete szerinti bontásban – a (3) bekezdésbenmeghatározott adatokat a jelölt vagy a jelölő szervezet az Országos VálasztásiBizottságnak megküldi. Az Országos Választási Bizottság a plakát vagy szórólapméretét és példányszámát honlapján közzéteszi. Egyebekben a plakátra és aszórólapra a sajtóról szóló jogszabályokat kell alkalmazni.”

11. §

A Ve. a 42. §-t követően akövetkező új 42/A. §-sal egészül ki:

42/A. § (1) Plakát – a (2)-(4) bekezdésbenmeghatározott kivételekkel – korlátozás nélkül elhelyezhető.

(2) Épület falára, kerítésre,valamint kifejezetten reklám közzétételére szolgáló felületre plakátotelhelyezni kizárólag a felület reklámozási célú használatára jogosult személyvagy szerv hozzájárulásával lehet.

(3) A felület használatára jogosult személy vagy szerv aválasztás eredményének jogerőre emelkedését követő 3 napon belül az OrszágosVálasztási Bizottságot tájékoztatja arról, hogy mely jelölt vagy jelölőszervezet számára mekkora felületet, milyen időszak tekintetében, milyenellenérték fejében, mely azonosító számú plakát elhelyezésére engedett át. AzOrszágos Választási Bizottság e tájékoztatásokat honlapján közzéteszi.

(4)Egyes középületeken vagy a közterület meghatározott részén plakát elhelyezéséta helyi önkormányzat, a fővárosban a fővárosi önkormányzat műemlékvédelmi,környezetvédelmi okból rendeletben megtilthatja. Közigazgatási szervelhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül plakátot elhelyezni tilos.

(5) A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy az ne fedje másjelölt vagy jelölő szervezet plakátját, és károkozás nélkül eltávolítható legyen.A plakátot az, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték, a szavazástkövető 30 napon belül köteles eltávolítani.”

12. §

A Ve. 44. §-a, valamint azazt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:

„Politikai hirdetés

44. § (1) A kampányidőszakban azidőszaki sajtótermékek kiadói, a műsorszolgáltatók, valamint egyéb távközlésihálózaton hírszolgáltatást végző szolgáltatók (a továbbiakban: sajtószerv) ajelöltek és a jelölő szervezetek számára azonos feltételekkel tehetnek közzépolitikai hirdetést.

(2)A politikai hirdetés elhelyezésére szolgáló felület felett, illetve a hirdetéssugárzása előtt a „Fizetett politikai hirdetés” szöveget fel kell tüntetni. Apolitikai hirdetéshez véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos.

(3)Amennyiben sajtószerv politikai hirdetést kíván közölni, a szavazást megelőzőhatvanadik napig az Országos Választási Bizottsághoz eljuttatja hirdetésiszolgáltatásainak árjegyzékét, amelyet az Országos Választási Bizottságnyilvántartásba vesz, és honlapján közzétesz.

(4) Politikai hirdetést kizárólag olyan sajtószervközölhet, amelynek hirdetési árjegyzékét az Országos Választási Bizottságnyilvántartásba vette. Politikai hirdetés csak a nyilvántartásba vett árjegyzékáltal meghatározott ellenérték fejében közölhető.

(5)A (3) bekezdésben meghatározott sajtószerv a választás eredményének jogerőreemelkedését követő 3 napon belül az Országos Választási Bizottságottájékoztatja a közzétett politikai hirdetésekről. A tájékoztatás tartalmazza,hogy az egyes jelöltek és jelölő szervezetek politikai hirdetései melyidőpontban és milyen terjedelemben lettek közzétéve. Az Országos VálasztásiBizottság e tájékoztatásokat honlapján közzéteszi.

(6)Az (5) bekezdésben meghatározott tájékoztatással egyidejűleg a sajtószerv akampány idején közzétett valamennyi hirdetés tekintetében tájékoztatja azOrszágos Választási Bizottságot, hogy az kinek az érdekében, kinek a megrendelésére,milyen ellenérték fejében, mely időpontban és milyen terjedelemben lettközzétéve. Az Országos Választási Bizottság e tájékoztatásokat honlapjánközzéteszi.

(7) A sajtószerveknek a választási kampányban valórészvételére egyebekben a sajtóról, illetve a rádiózásról és televíziózásrólszóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.”

13. §

(1) A Ve. 45. § (1)bekezdése a következő új mondattal egészül ki:

„Nem lehet átadniazon választópolgárok adatait, akik külön törvény alapján megtiltották név- éslakcímadataik harmadik személynek történő kiadását.”

(2) A Ve. 45. § (2) bekezdése a következő új mondattal egészül ki:

„A másolaton nemszerepelhetnek azon választópolgárok adatai, akik külön törvény alapjánmegtiltották név- és lakcímadataik harmadik személynek történő kiadását.”

14. §

A Ve. 92. §-a helyébe akövetkező rendelkezés lép:

„92. § (1) Minden jelölő szervezetnek ésfüggetlen jelöltnek a választás eredményének jogerőre emelkedését követő 60napon belül a Magyar Közlönyben nyilvánosságra kell hoznia a választásrafordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegét, forrását ésfelhasználásának módját, így különösen a politikai hirdetés közzétételére,plakát és szórólap előállítására, plakát elhelyezésére szolgáló felülethasználatára, valamint választási gyűlés céljára szolgáló helyszín bérletérefordított kiadásokat.

(2) A 40/A. § (1) bekezdésébenmeghatározott személynek vagy szervezetnek az (1) bekezdés szerinti adatokrólaz ott meghatározott határidőn belül az Országos Választási Bizottságot kelltájékoztatnia. A tájékoztatásban a Ptv. 4. § (1) bekezdésében meghatározotttermészetes személytől vagy a párt által alapított alapítványtól kapott, aszemély vagy szerv kampánytevékenysége kiadásainak fedezésére szolgáló, 50.000Ft-ot meghaladó értékű hozzájárulást – a hozzájárulást adó megnevezésével és azösszeg megjelölésével – fel kell tüntetni. A tájékoztatót az OrszágosVálasztási Bizottság a honlapján közzéteszi.

(3) Az Országos Választási Bizottság a választás eredményének jogerőreemelkedését követő harminc napon belül megküldi az Állami Számvevőszéknek a (2)bekezdés, valamint a 40/A.§, a 41/A. §,a 42.§, a 42/A.§ és a 44.§ alapján kezelésében levő adatokat.

(4) A választásra fordított állami és máspénzeszközök felhasználását – a (3) bekezdésben meghatározott adatokat isfelhasználva – az Állami Számvevőszék a választás második fordulóját követő egyéven belül az országgyűlési képviselethez jutott jelölő szervezetek ésfüggetlen jelöltek tekintetében hivatalból, egyéb jelölő szervezetek ésfüggetlen jelöltek, valamint a 40/A. § (1) bekezdésébenmeghatározott személyek vagy szervezetek tekintetében a választáson indultjelölt vagy jelölő szervezet kérelmére ellenőrzi. Az ellenőrzés iránti kérelmeta választás második fordulóját követő 3 hónapon belül lehet benyújtani. Akérelemhez bizonyítási indítványt kell csatolni.

(5) Az Állami Számvevőszék a jelölő szervezet, afüggetlen jelölt, illetve a 40/A. § (1) bekezdésébenmeghatározott személy vagy szervezet által szolgáltatott adatok mellett a (3)bekezdésben meghatározott, valamint egyéb, tudomására jutó adatokat ellenőrzésesorán felhasználhatja.

(6) Ha a jelölő szervezet, a független jelöltvagy a 40/A. § (1) bekezdésében meghatározott személy vagyszervezet által szolgáltatott adatok, illetve a (3) bekezdésben meghatározottadatok egyes kampánykiadások tekintetében attól eltérő árat tartalmaznak, mintamelyet függetlenfelek összehasonlítható körülmények esetén egymás között érvényesítenek vagyérvényesítenének (a továbbiakban: szokásos piaci ár), azÁllami Számvevőszék az ellenőrzése során a szokásos piaci árat veszifigyelembe.

(7) Az a jelölőszervezet, független jelölt, illetve a 40/A. § (1) bekezdésébenmeghatározott személy vagy szervezet, akinek vagy amelynek a kampánykiadásaitaz (1) vagy (2) bekezdésben meghatározott tájékoztatóban szereplő bevételek nemfedezik, a különbözet összegének kétszeresét a központi költségvetés részéreköteles befizetni.

(8) Az a jelölő szervezet vagy független jelölt,aki a 41/A. § (2)bekezdésében meghatározott kiadásokat nem a kampányszámlájáról történőátutalással teljesíti, a törvény szerint átutalással teljesítendő kifizetésösszegének kétszeresével megegyező összeget aközponti költségvetés részére köteles befizetni.

(9) A (7)-(8)bekezdésben meghatározott befizetési kötelezettség az azt követő 15. naponválik esedékessé, amikor a kötelezettség fennállását az Állami Számvevőszékmegállapítja. Késedelem esetén a tartozást adók módjára kell behajtani.

15. §

(1) Ez a törvény2007. január 1-jén lép hatályba.

(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg az egyesülési jogról szóló1989. évi II. törvény (a továbbiakban: Etv.) 2. §-a a következő új (5)bekezdéssel egészül ki:

„(5) A (4) bekezdésmásodik mondata a pártokra nem alkalmazható.”

(3) Az Etv. 14. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A párt törvénysértése esetén az ügyész keresetetindít a párt ellen. A kereset indításának előkészítése érdekében az ügyész – areá irányadó szabályok szerint – a párttól felvilágosítást kérhet, valamintiratok, adatok rendelkezésre bocsátását kérheti.”

(4) E törvényhatálybalépésével egyidejűleg a Ptv. 5. § (2) bekezdésében „a szavazáson résztvett választók szavazatának 1%-át” szövegrész helyébe „országos összesítésben aterületi választókerületek első érvényes választási fordulójában leadottérvényes szavazatok legalább 1%-át” szöveg, a Ve. 51. § (1) bekezdésében a„kivonat” szövegrész helyébe a „kivonat, valamint a 41/A. §-ban meghatározott bankszámla megnyitásátigazoló bankszámlakivonat másolatának”, 52. § (2) bekezdésében a „lakcímét,”szövegrész helyébe a „lakcímét, a 41/A.§-ban meghatározott bankszámla megnyitását igazoló bankszámlakivonat másolatát,”szöveg lép.

(5) E törvény hatálybalépésévelegyidejűleg a Ptv. 1. számú melléklete helyébe e törvény 1. számú melléklete,2. számú melléklete helyébe e törvény 2. számú melléklete lép.

(6) E törvény hatálybalépésével egyidejűleghatályát veszti a Ptv. 9. §-a, 11. § (2) bekezdése, valamint 14-19. §-a.

16. §

(1) A Ptv. e törvény5. §-ával megállapított rendelkezéseit először a 2007. évibeszámoló elkészítésénél kell alkalmazni.

(2) A párt kötelesmennyiségi felvétellel és egyeztetéssel megállapítani és leltárba foglalni a2006. december 31-én meglévő eszközeinek és azok forrásainak mennyiségét ésértékét, valamint ezek alapján az 1. számú melléklet szerinti mérlegetelkészíteni.

(3) A (2) bekezdésszerinti mérlegben szereplő eszközök és kötelezettségek különbözetét sajáttőkeként (azon belül megfelelően részletezve) kell kimutatni.

(4) A (2) bekezdésszerinti mérleg és az azt alátámasztó leltár adatai alapján kell a párt 2007.évi könyvviteli nyilvántartásait megnyitni.

(5) A 2007. évrőlkészülő beszámoló eredménykimutatásában az előző évi adatokat nem kötelezőkitölteni.


1. számú melléklet a2006. évi … törvényhez

„A párt éves beszámolójának mérlege

A. Befektetett eszközök

I. Immateriális javak

II. Tárgyi eszközök

III. Befektetett pénzügyi eszközök

1. Párt által létrehozott egyszemélyesgazdálkodó szervezetben

2. Egyéb befektetések

3. Értékpapírok

4. Bankbetétek

5. Befektetett pénzügyi eszközökértékhelyesbítése

B. Forgóeszközök

I. Készletek

II. Követelések

III. Értékpapírok

IV. Pénzeszközök

C. Aktívidőbeli elhatárolások

Eszközök (aktívák) összesen

D. Saját tőke

I. Induló tőke

II. Tőkeváltozás

III. Lekötötttartalék

IV. Értékelésitartalék

V. Mérleg szerinti eredmény

E. Céltartalékok

F. Kötelezettségek

I. Hátrasorolt kötelezettségek

II. Hosszú lejáratú kötelezettségek

III. Rövid lejáratú kötelezettségek

G. Passzívidőbeli elhatárolások

Források (passzívák) összesen”


2. számú melléklet a2006. évi … törvényhez

„A párt éves beszámolójának eredménykimutatása

1. Értékesítésbevétele

2. Tagdíjakbevétele

3. Központiköltségvetésből származó támogatás

4. Országgyűlési képviselőcsoport támogatás

5. Egyéb pénzbeli hozzájárulások, adományok

6. Egyébnem pénzbeli juttatások, hozzájárulások

7. Egyébbevételek

A. Működésiösszes bevétel (1+2+3+4+5+6+7)

1. Működési költségek

1.1 Anyagjellegű ráfordítások

1.2 Személyi jellegű ráfordítások

1.3 Értékcsökkenési leírás

2. Adott pénzbeli támogatások

2.1 Támogatás a párt országgyűlésiképviselőcsoportja részére

2.2 Támogatás jogi személyeknek

2.3 Támogatásjogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek

2.4 Támogatás természetes személyeknek

3. Térítés nélkül átadott eszközök miattiráfordítások

4. Egyéb ráfordítások

B. Működésiösszes költség (ráfordítás) (1+2+3+4)

C. Aműködés eredménye (A-B)

D. Pénzügyi műveletekbevétele

ebből: saját alapításúegyszemélyes gazdálkodó szervezettől kapott osztalék

E. Pénzügyiműveletek ráfordítása

F. Pénzügyiműveletek eredménye (D-E)

G. Rendkívülibevételek

H. Rendkívüliráfordítások

I. Rendkívülieredmény (G-H)

J. Mérleg szerinti eredmény(+C+F+I)”

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.