A véres áldozatok nyomait követve, útját pontosan bemérik, térképen rögzítik, s próbálják kiszámítani következő állomásait. A nyilván élelmet kereső derék méretű állat juhokat tép szét, a madárinfluenza miatt emelt biztonságosnak hitt kerítéseket ledöntve csirkefarmokat tizedel meg. Sőt két méhkast is "kifosztott". Az állatvédők - mindenekelőtt a Négy pata nevű szervezet - vágya csapdába csalni az eltévelyedett nagyvadat, és elhelyezni valamelyik medvetelepen: több ilyen menhely is van Ausztriában.

A bizonytalanságot az okozza, hogy két dúlás között békés nézelődőként bukkan fel - ha ugyan az ilyen szelíd jószág egyáltalán azonos Brúnóval. Utóbbi körülményről DNS-vizsgálattal igyekeznek meggyőződni, aminek persze nincs sok értelme, hiszen mire elkészül az azonosítás, a medvének se híre se hamva. Tény azonban, hogy bármennyire is ritkaság az emberre támadó medve, az érintett környék lakói nem merik a gyermekeket egyedül kiengedni, s az állattartók is reszketnek a jószágukért. Hősök is születnek - no meg legendák -: a derék favágó, aki egyszerre csak szembetalálta magát a fenevaddal, amely valami hello-féle morgást eresztett meg felé.

Ausztriában a World Wilde Fund for Nature (WWF) alapítvány statisztikája szerint jelenleg húsz barnamedve él szabadon. Az utánpótlással azonban baj van: az állatok túl közeli rokonok, vérfrissítést csak "bevándorlótól lehet remélni. Így aztán a határon túlról érkezőt meg kellene becsülni. Brúnó élete azon múlik, hol találja magát szembe a rá vadászókkal: Bajorországban csőre töltött puskával várják, az osztrák részeken a Romániából importált szakemberek inkább kábító injekcióval tennék ártalmatlanná a megszelídítés reményében.